Bandi mozdonya? Ott hátul, a többi között – mutat a Vasúttörténeti Park kapuőre a félkörívbe állított gőzmozdonyok irányába. Nem nagy segítség ez, hiszen a monstrumok egyébként is vonzzák a tekintetet, aki meg a Vasúttörténeti Parkba látogat, csak meg tud különböztetni kéttucatnyi gőzöst a parkban föllelhető egyéb járművektől. Az pedig, hogy konkrétan a Trumant keressük, a biztonsági embereknek nem mond semmit, sőt kissé össze is zavarodnak, hogy most akkor a Bandival vagy valami ismeretlen külföldi úrral akarunk-e találkozni. Így végül önállóan vágunk át a forgatón, hogy sorra vegyük a kazánok elejére forrasztott „rendszámtáblákat”.
A 411-118-as az utolsó előtti. Mint később kiderül, ez korántsem véletlen, ugyanis az amerikai mozdony a mellette álló német kortársával kettesben képviseli a külhoni járműgyártást. És ahhoz képest, hogy a második világháborúban egymással ellentétes oldalon álltak, itt igencsak békés szomszédokként fogadják a látogatókat. De fél perc sem telik bele, Vas Bandi is előkerül, mert jó gazda módjára épp csak megkerülte mozdonyát.
– Hát ő az – mondja, s kezét megpihenteti a jobb oldali ütközőn. Aztán körbejárjuk mi is mozdonyt, mert így látni igazán, micsoda munka volt életet lehelni a két évtizede nyugdíjazott szerkezetbe. Fölmászunk a vezetőfülkébe is – amelyet Bandi a masiniszták nyelvén csak konyhának nevez –, ahol minden az eredeti állapotában és rendben várja a következő befűtést. András mindegyik kallantyúhoz rövid ismertetőt fűz, de nincs időnk rá, hogy elmerüljünk az amerikai és az ötvenes évek honi szabványainak tengerében, mert nézelődők érkeznek, akik szintén szeretnének matatni a konyhában. András azonban visszalakatolja az ajtót.
– Mindent a szemnek! Ezt a mozdonyt egyszer már majdnem széthordták a vasútbarátok – magyarázza szigorúságát, ahogy a vaskos kulcstartóval a kezében lefelé billeg a fülke létráján. – Amerikában készült, ezért lett Truman a neve – folytatja Bandi az idegenvezetést, miután a kavicsra huppan. – S hogy miért Truman? Hát az akkori amerikai elnök után. A jenkik több ezret hoztak Európába a második világháború alatt, s mivel a győzelem után nem akarták hazacipelni őket, ócskavasáron eladták az egész készletet. A MÁV-hoz félezer darab került. Átmeneti megoldásnak szánták, aztán negyven esztendeig szolgáltak hűséggel. Legfőképpen tehervonatokat húztak, de alkalomadtán személykocsikat is akasztottak mögéjük, az utolsó években pedig már csak tolatásra használták a megmaradt néhány darabot. Ez a mozdony 1947-ben került Olaszországból Magyarországra, a Rákos fűtőházba.
A hajtókarok magasságában is csak rövid ideig lelünk nyugalmat, mert a turistákhoz erősítés érkezik egy gőzmozdonytémában félig művelt apuka személyében, aki rögvest hozzálát kiselőadásához. Tengelyekről, szerkocsiról értekezik, s meglehetősen meggyőzőnek látszik, ám Bandi int, hogy jobb, ha odébbállunk. Amott a büfékocsi, ott nem kell sületlenségeket hallgatni beszélgetés közben. Bár ez is csak azért lehet, mert rajtunk kívül kizárólag német vendégek tanyáznak a síneken álló étkezdében.
– Szabadszálláson születtem negyvenegy esztendővel ezelőtt – feleli András a kérdésre, hogy mikor kezdődött a gőzmozdonyok iránti elkötelezettsége. – Aztán a vasútnál vettünk lakást, közvetlenül mellettünk dolgozgattak a mozdonyok. Az egész nyári szünetemet ott töltöttem, bámultam, csodáltam őket, s mondhatom, nagyon megtetszett ez a világ. Így hát, amikor eljött a pályaválasztás ideje, a Ganz-Mávagba mentem tanulónak. Csakhogy a Józsefvárosban ekkoriban már nem lehetett gőzmozdonyokat látni. Kunszentmiklóson volt egy mellékvonali kiágazás, abban az időben inkább már csak arrafelé jártak. Hiányoztak nagyon. Hét közben alig vártam, hogy végre hazamehessek.
Bandi azonban egy napon hiába sietett haza, mert immár nemcsak a fővárosban, hanem országosan is nyugdíjazták a gőzmozdonyokat.
– A Truman 1985-ben állt le, akkor még egyben volt. 1988-ban tartották a kazánvizsgáját Kisterenyén, akkor azt mondták, hogy védi a múzeum. Mondhatom, szépen védte, fél év alatt elhordtak róla minden mozdíthatót a vasútbarátok. Egyébként azóta meg is szűnt Kisterenyén a fűtőház, eldózeroltak mindent, nincs ott már semmi, de ezt csak mellékesen jegyzem meg, mert a Truman még itt van, sőt működőképes, akár most indulhatnánk vele. Mindenesetre akkor, 1988-ban gondoltam el, ha úgyis védi a múzeum, olyan mindegy, hogy hol áll, Kisterenyén vagy nálunk. Bementem a nagyfőnökséghez, és elkértem a mozdonyt. Elsőre ideadták. 1989. május elsején került Kunszentmiklósra, de úgy, hogy hetente jártam az igazgatóságra, mert hiába volt a sok ígéret, csak nem akart történni semmi. Azt szokták mondani, hogy ha kidobnak az ajtón, menj viszsza az ablakon, na, én is ezt tettem. Talán ezért ragadtam le mellette egy életre, hiszen ha valaki ajándékot kap, azt szépnek tartja. Én meg pontosan tudom, menynyi munkám van benne.
Váratlanul betoppan a biztonsági őr, mint mondja, nem hagyta nyugodni a dolog, hogy nem tudta megmutatni a 411-est. Ja, hogy a csillagos? – kap aztán a fejéhez, amikor kiderül, melyik is a Bandi-féle mozdony. Megnyugodva távozik, András pedig elkesergi, hogy ezzel a bizonyos csillaggal is csak a baja gyűlt meg.
– A mozdony elején látható a vörös csillag. Most mit tudjak csinálni, akkoriban így jártak a vonatok! Erre idejött valami illetékes, hogy szedjem le, mert jogszabályt sért. Néztem rá csodálkozva, mert a német filmesek, amikor itt forgattak, kifejezetten kérték a csillagot. Azóta le-föl szerelem, igény szerint – legyint, s ott folytatja, ahol a biztonsági ember érkezése előtt abbahagyta. – Szóval, végre megérkezett a mozdony Kunszentmiklósra. Kopott alkatrészekkel, például az ütközője sem volt eredeti, a rostélyai, lámpái, az egész konyhája ki volt belezve, ráadásul se hajtókarok, se csövek. Azokat is mind én pótoltam. Mondták is, hogy ilyen szépen még régen sem voltak vezetve a csövei. Mert régi képeket nézegettem, hogy miként is mutatott eredetileg a Truman. Majd kipucoltam a szerkocsit, s feltöltöttem vízzel. Mint a szökőkút, úgy spriccelt mindenfelé. Megmutattam egy kazánkovácsnak, azt mondta, hogy ha úgyis csak ki lesz állítva, akkor mit akarok azzal a szerkocsival. Halat tenyészteni? Elárultam neki: benne van a gondolatomban, hogy néha-néha be kellene gyújtani, hadd pöfögjön egy kicsit. A gond az volt, hogy 1987-ben lejárt a kazánvizsgája. Ezért is adták ide olyan könnyen, gondolták, már úgyse tudok vele mit kezdeni, legfeljebb még jobban tönkreteszem. Vagyis igazából a gondot akarták nekem adni.
Vas Bandi ekkor nekilátott, hogy felkutassa a még szét nem bontott 411-es mozdonyokat. Bejárta az országot, a legutolsó faluba is elment, ha azt a hírt hallotta, hogy áll még a pályaudvar végében egy Truman.
– Egy mozdonyvezető szólt, hogy Dunaújvárosban látott Trumant, s én már szaladtam is megnézni, mi van rajta megmenthető. Ha Dorogról értesítettek, akkor odamentem. A rostélyaival volt a legtöbb gondom. A rostély az a bukó, amelyiken ég a szén. Na, az volt meg a dorogiban. Ott a fűtőház főnökével is meggyűlt a bajom, ugye, épp rendszerváltás volt, és állandóan azt mondogatta nekem, hogy a nép éhezik, én meg ilyen hülyeségekkel foglalkozom. No de mi közöm van nekem a dolgozó néphez? Szegény mozdony kapott már így is hideget-meleget a dolgozó néptől. A bronzágyakat kiszedték, és vasat tettek a helyébe. Csak mert amerikai volt a szerencsétlen. Azt persze sohasem árulta el senki, hogy miként lehet egy mozdony a dolgozó nép ellensége. Nem csoda, hogy aztán a négy lámpát négy városból hoztam. Szerencsére, amikor híre ment, hogy mire adtam a fejemet, már jöttek mindenfelől, és hozták a fényképeket. Ekkor jöttem rá, hogy jó pár dolog nem is úgy volt, mint ahogyan én azt elképzeltem. Például ha a mozdonnyal szembeáll valaki, mindig a jobb keze felől esik a sima, balról meg a domború ütköző.
Hiába támadt föl azonban sokakban a segítő szándék, Bandinak korántsem volt egyszerű megértetnie, miért akarja működőképes állapotba hozni a mozdonyt. Mert még azok sem hitték, akik mellette álltak, hogy a 411-118-as Truman valaha is a „saját lábán” kelhet útra.
– Levágtam egy félig roncs 411-esről az ütközőt, és kirepült belőle a rugó, hát persze, hogy végül a rugót nem hozták el. Azt mondták, úgyis kiállított mozdony lesz, tegyek a helyébe fát. Fát? Ugyan már! Nem érezték át ezek, miről van szó. 1996-ig valóban nem indulhatott el a Truman. Abban az évben, amikor százéves volt a MÁV, jött a rendelkezés, hogy mivel a mozdony eredeti és üzemképes, Hatvanban pedig ünnepi parádét tartanak, föl kéne vonultatni. Megnézte a kazánbiztos, nem talált benne semmi hibát, pedig akkor már tizenegy esztendeje nem volt befűtve.
Eljött tehát a nagy pillanat, Vas Bandi mégsem volt maradéktalanul elégedett. Mint mondja, a méregtől nem is emlékszik rá, hogy mit érzett, amikor a Truman annyi év küszködés után végre elindult.
– Ez nem volt jó, az nem működött, a gőzsíp például az istennek sem akart megszólalni. Pedig egy parádén csak illene. Tanakodtam, hogy ha 1985-ben még sípolt, mi romolhatott el ezen. Márpedig el tudott romlani. De volt úgy is, hogy lángolt a csapágy. Szóval nem ment egyszerűen. Valahogy csak belejöttünk, mert kiismertük a működését. 2000-ben a vasutasnapra fűtöttük be, aztán mozdonytalálkozón vettünk részt az osztrákokkal, 2001-ben meg angol vasútbarátoknak mozogtunk, meg füttyögtünk vele, 2002-ben pedig németeknek aszszisztáltunk egy filmben. De most ismét gondban vagyunk, mert hatvanesztendős lett a kazánlemez. Az 1950-es években volt egy kazánrobbanás, akkor állapították meg, hogy hatvan év alatt megridegül az anyag, vagyis ennél öregebb kazán nem üzemelhet. Csakhogy szerintem ez akkor érvényes, ha hat évtizedig folyamatosan megy a kazán. Márpedig ez a mozdony csak 1984-ig volt használatban, így az én számításaim szerint még húsz éve van hátra.
Hogy az istvántelki fűtőházban gőzmozdonyszerelőként ténykedő Andrásnak vagy az előírásoknak lesz-e igazuk, ma még nem lehet tudni. Akárhogy is, Vas Bandi és a Truman név a magyarországi vasútbarátok köreiben egyet jelent.
– Családom nincs, valahogy elmentek az évek a Trumanre. Annyira bennem volt, hogy meg kell mentenem. Háborúztam örökké, először azért, hogy egyáltalán megmaradhasson, másodszor, hogy el is induljunk vele. Mondom is neki néhanapján, hogy beléd rúgok, te mocsadék, de hát tudom, ha mással foglalkoztam volna, akkor az tett volna tönkre. Mert ahogy van, úgy sose jó. Akinek gyereke van, az meg attól őrül meg. Itt áll mellettünk az 520-as. Kijárt ahhoz is néhány hónapig egy srác, de aztán föladta. Otthagyta az iskolát, inkább a drogot választotta. Elment biciklis futárnak. Nemrég beszéltem vele, kérdeztem tőle, hogy most jól van ez így? Jól. Ő tudja. Aki viszont a 328-ast csinálja – az is egy fiatal gyerek –, mozdonyvezetőnek tanul, szóval nyakig benne van. Neki már annyi.
Már odakint járunk, amikor a park nyitva tartását böngésző középkorú úr hirtelen Bandihoz lép, és lelkesen megrázza a kezét. Mikor indul el ismét a Truman? – kérdi, majd hozzáteszi, hogy mozdonyhangokat gyűjt, amelyeket ki is szeretne adni CD-n, ám a 411-esről eddig csak tolatós felvételt készített. Úgy tűnik, neki is annyi.
origo.hu
Brüsszel vs. Magyarország: már több mint 40 ezren követelik Magyar Péterék távozását
