A D–209-es alkonya

Gondolom, hogy nagy a baj Magyarország politikai életében, mert Lendvai Ildikó úgy beszélt a tévében a kiebrudalt Medgyessyről, mint „kitűnő, rokonszenves” (lásd még „rendes pasas” copyright George W. Bush) politikusról, „aki túlságosan ember volt ahhoz, hogy miniszterelnök lehessen”. És a politikai zűrzavartól terhes, egyre elembertelenedő közéletünkben szükség is van néhány megható szóra, és különösen hiteles ez egy olyan személytől, aki tevékeny részt vállal a kormányfő megbuktatásában.
Zavarban van ilyenkor a műsorvezető, de a politikus is, lázban ég az ország, sürögnek-forognak a megyei elnökök, és még az is kiderül, hogy bármelyik szocialista polgármesterből is lehetne akár miniszterelnök, de aztán később mégis világossá válik, hogy azért mégsem annyira. Kényelmetlen helyzetbe kerültek az utóbbi napokban a közszolgálati riporterek is, mert egyszerre kell két miniszterelnök-jelöltnek hízelegni, a fizetés meg ugyanannyi, és még a miniszterelnök elleni puccsot is el kell kendőzni valahogy. Nagy lehet a tanácstalanság, mert a Nap-kelte szerkesztősége még azt is jelentős médiaeseménynek tartotta, hogy Kiss Péter kiszáll a szolgálati Audiból, Gyárfás Tamás producer pedig elé siet. És abból is sejteni lehet, hogy nagy a médiakáosz, hogy Medgyessy bukása után (aug. 21-én) a legnagyobb példányszámú napilap, a Ringier-tulajdonú Blikk – amely eddig gyakran tett címlapra politikai botrányokat, mint például Demszky kétes ügyeit – azzal a címmel jelent meg: 25 millió forint a fődíj – Mától Aranyláz a Blikkben. Úgy tűnik talán, ekkor zárt vissza a kormányfő által állami kitüntetésre felterjesztett Nap-keltéből ismert Pallagi Ferenc és Bánó András vezette lap a baloldali sajtó védfalába. És a bulvárlapok többsége, csatlakozva a laptársakhoz, bebizonyította, hogy profiljuktól eltérően nem mindig a szenzáció a fontos. Politikai felhangokkal ünnepelt az ország – értékelte a helyzetet az ünnep másnapján a Ringier tulajdonában lévő Mai Nap, már amennyire Toller László MSZP-s képviselő, lemondott elnökségi tag és maga Medgyessy Péter kormányfő kifejezését használva egy „pancser puccsot”, illetve „kis puccsot” lehet politikai felhangnak tekinteni. Még szerencse, hogy az olimpiai sikerek miatt az aranyérmeseket, Annus Adriánt és Fazekas Róbertet, majd utóbbi kizárását ki lehet tenni a címlapra, úgyis uborkaszezon van. De érdemes figyelni a politikai napilapok főcímeiben fellelhető „nincs itt semmi baj” hangulatot is: Medgyessy megy, a koalíció marad (Népszabadság, aug. 21.), Kiss után Gyurcsány is ringbe száll (Népszava, aug. 21.), Szerdára meglesz a kormányfőjelölt (Népszava, aug. 23.), a képen a két „versenytárs”, Gyurcsány és Kiss Péter mosolyog, Páros verseny a kormányfői székért (alatta kép: mosolygó Gyurcsány és Kiss Péter) (Népszabadság, aug. 23.), Kiss és Gyurcsány fej fej mellett (Magyar Hírlap, aug. 23.), és a Blikk is „párharcról” ír, amelyet a gokartozó sportminiszterrel illusztrálnak, és ennek alapján úgy tűnik, a szocialisták és a szabad demokraták háza táján csupa vidámság az élet, a körülményeket pedig senki sem firtatja. A Gyalog-galopp című film nyomán mondhatjuk: „ugyan, nem érdemes azzal foglalkozni, ki buktatott meg kit.”
Az olimpiai közvetítések óta tudjuk, hogy a sajtó sokkal szívesebben keménykedik a csupán ezüstérmet vagy pontot szerzett sportolókkal, mint a politikusokkal. A Blikk például földbe döngölte Risztov Évát – aki lényegesen többet tett Magyarország tekintélyének emeléséért, mint Medgyessy Péter –, ugyanis róla azt írták, „leégett” 400 méter gyorson (aug. 16.), míg a csúfos bukásra ítélt miniszterelnök náluk csak „leköszön”.
A belpolitika mellett a média is válságba került. Az MTV A szólás szabadsága című műsora is inkább korlátozza ismereteinket, mint bővíti. Friderikusz sokat kivágott a Medgyessyvel készített interjúból, ami nem nagyon illik egy ilyen című műsorhoz. A nézők nem láthatták például azt a részt, amikor a megbuktatott kormányfő azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben az MSZP Gyurcsányt jelöli miniszterelnöknek, akkor nem várja meg a bizalmi szavazást, hanem lemond. A műsor szerkesztője lapunk megkeresésére ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy „nem ízléses” a távozó miniszterelnök „véleményeztetése”. Az viszont bizonyára gáláns gesztus volt a műsor szerkesztőitől, hogy Medgyessy kijelentései között helyet kaphatott az a mondat, amelyben a bukásra ítélt kormányfő lehülyézi párttársait, és megjegyzést tesz a Fidesz elnökére: „(Orbán Viktor) nagyon jó barna volt, láttam én is a képernyőn, az az érzésem, hogy talán a horvát tengerparton figyelte azért az eseményeket és hadd mondjam, itt tulajdonképpen most már egy kicsit másként nézve ezt a dolgot, azt gondolom, hogy jól teszi. Hát, ha ilyen hülyék az ellenfelei, miért ne használja ki?” Ezen a ponton persze érdemes lett volna megkérdeznie Friderikusznak, hogy konkrétan kik is a hülyék. Az MSZP elnöksége, a koalíció, az SZDSZ? Esetleg Friderikusz azt a kérdést is feltehette volna, hogy Medgyessy Péter hogyan érezte magát Dubrovnikban, ahova lapunk tudomása szerint a mallorcai nyaralás után utazott. Mert ugye a szólás szabadságába bele kellene férnie egy polgári napilap hírének is. Egy felkészült riporter, akinek Lendvai Ildikó nem szokott nyájas üzenetet hagyni, biztosan rákérdezett volna erre is. De hát ez egy nehéz mesterség, különösen ilyen zavaros politikai időkben. Mert példának okáért nem könnyű harsány kacagás nélkül végighallgatni Medgyessyt, az egykori kommunista szt-tisztet, Kádár-rendszerbeli miniszterelnök-helyettest, későbbi pénzügyminisztert, amint azt mondja: „Vannak olyan tulajdonságaim, amik nem igazán jók egy politikus számára, nekem tényleg vannak érzelmeim, tényleg van szívem, tényleg van egy nagyon határozott meggyőződésem, és ezek nem igazán politikusi értékek. Még talán azt is hozzáteszem, hogy és valószínűleg sokszor őszintébb vagyok a kelleténél. Sokszor jobban bízom a környezetemben, pedig a politika az a bizalmatlanságról szól. Nem tudtam megszokni ez alatt az idő alatt sem. És azt gondolom, hogy ez is talán egy olyan dolog, ami miatt nekem érdemes végiggondolni az életemet, mert ez nem az én világom, egy picit nem az én világom.” Friderikusznak azonban sikerült megállni nevetés nélkül, bár, ha igazán „ízléses” akart volna lenni, és nem hagyta volna, hogy Medgyessy megint bohócot csináljon magából, akkor ezt kellett volna kivágnia a műsorból. Ami viszont kimaradt, az az óriási ziccer, hogy megkérdezze Csillag István gazdasági minisztert az M6-os tender körüli problémákról, amely miatt Medgyessy meneszteni akarta őt. De nem tette meg, mert – emlékszünk – a showman Csillag kérésére tavaly kihagyta műsorából a miniszter elődeit. Mert Friderikusz nem nyilvánosságot teremt, hanem hagyja, hogy politikusok sírjanak a vállán.
Nehéz eldönteni, hogy a magyar politika vagy a média van nagyobb válságban, amikor tévéműsorok többségében a politikusok a legotrombább hazugságokat mondhatják el, a lényeges információk pedig nem jutnak el a társadalomhoz. Valahogy úgy, mint Gabriel García Márquez híres regényében, A pátriárka alkonyában, amikor a kegyencek a tábornok (egyébként hamis) halálhírének nyilvánosságra hozatala helyett „észrevétlen puhatolózással” töltötték az időt, meg „titkos egyezkedésekkel a rendszer örökösei között, akik időnyerés céljából a legkülönfélébb ellenverziókkal igyekeztek cáfolni” a történéseket. Mintha ez történt volna a Medgyessy elleni puccs után is.