A kormányválság margójára

Mint egyszerű választópolgár, aki szeretné elérni, hogy a döntéshozók képviseljék az érdekeit, s momentán az ellenzék többségi szavazóinak oldalán áll, jogom van megkérdőjelezni, hogy egy parlamenti küszöbpárt, amely csupán néhány (száz) ezer szavazót képvisel, a tízmilliós többség feje felett átnyúlva, egyéni politikát folytasson, s ha kedve tartja, miniszterelnököt buktasson. Milyen jogi szabályrendszer az, amely, tegyük fel, ötmillió ember érdekeit képtelen érvényesíteni kétszázezer, külön úton járó rétegképviselet ellenében? Hogyan kerülhet négy minisztérium egy olyan párt hatáskörébe, amelyikre csak minden ötvenedik választó szavazott?
A parlamenti ellenzék mint erkölcsrendészeti ágazat, megnevesíti az államkaszszát lenyúló képviselőket. Nem tud viszont érdemben beleszólni az ország irányításába. Mindannyiunk érdeke, hogy a legokosabb döntések szülessenek, mint egy orvosi konzíliumon, ahol nem elvek mentén döntenek, hanem a szakmai ismeretek alapján. Miért nem lehet egy új, másfajta politikai berendezkedést megalkotni, amely minden politikai irányvonalnak a tömegbázisából fakadó ereje arányában ad jogokat a törvényhozásban?
Az amerikai demokratikus rend, Medgyessy ideája, olyan könnyen honosodott meg nálunk, mint a hasonlóan idegen eredetű parlagfű. Amerika tökéletes mintája a tömegekre támaszkodó kampányoknak, a kormányzásban a választóktól alapvetően eltérő érdekű lobbista csoportok uralmának. A hihetetlenül csőlátású, gyanútlan miniszterelnök ezt nem vette észre, és csodálkozott, hogy húzhatta ki alóla a széket az SZDSZ hasonló technikával dolgozó, aprócska csapata.
Érzésem szerint a nagy konspirátor, Gyurcsány (képünkön) tudja a mindenki által keresett titkot. Biztosra vehető, hogy megegyezett a „liberális” kispárttal, amely 2002-ben az MSZP hátán kapaszkodva jutott át a parlamenti küszöbön. A megvezetett szocialista szavazók most morzsolgathatják a könnycseppeket a szemük sarkában, az álszent szövegeitől menthetetlen Medgyessy hatytyútáncán. Gyurcsány lemondási színjátéka mögött, mellyel elhatárolta magát a bukott miniszterelnöktől, már ott húzódott a megegyezés Medgyessy kiiktatásáról. Ő már biztosan tudta. Az SZDSZ hozzá hasonlóan könyörtelen arcaival került egy tablóra, a liberalizmust tűzzel-vassal terjesztő Fodor Gáborral, vagy azzal a Horn Gáborral, aki valóban elhiszi magáról, hogy elhisszük neki, van programja a pártjának.
A jövőre való tekintettel egyben biztosak lehetünk: az öreg szocialisták nagy szavazóbázisa nem fogja szeretni Gyurcsányt, de a választási tiketteket megváltó pénzét el fogják fogadni, s abban sem kételkedünk, hogy ezt a pénzt elő tudja teremteni. Dinamikus és cinikus jelleme még jól is prosperálhat, pusztán az a kérdés, kinek az érdekében dolgozik majd: szűkebb csapatának vagy a hazájának?
Brockhauser Edit
építész üzemmérnök, e-mail


Az elhúzódó kormányválság újabb és újabb hírei miatt nagyon kiábrándult vagyok. A szocialisták úgy jönnek-mennek ugyanis, mintha egy győztes választás után lennének. Egymást puccsoló, belterjes szervezkedésük azt sejteti: itt minden a legnagyobb rendben van, s ugyan az országot jelenleg nem kormányozzák és teljes a káosz, ők ellenzék és államelnök nélkül is megoldják a továbbkormányzás dilemmáit. Van azonban egy gond. Az MSZP időközben elvesztette a többség bizalmát. Elfogadottsága, népszerűsége történelmi mélypontra sülylyedt. Miniszterelnöke bedobta a törülközőt, a kormánykoalíció összeroskadt. A nagyarányú bizalomvesztést az európai parlamenti választáson aratott, meggyőző erejű Fidesz-győzelem tényszerűen szemlélteti. Márpedig az EP-választás eredménye a választópolgárok félidős bizonyítványa a kormányról.
Nincs tehát politikai legitimitása annak, amit Kissék és Gyurcsányék most a legnagyobb egyetértésben, éppen a választók véleményének kizárásával műveltek. 2002 pedig már messze van, akkor az MSZP a bankár Medgyessy arcával és programjával futott be. Ma viszont 2004 van, egy bukott pártelnökkel (aki úgy szervezkedik, mintha nem lenne köze semmihez), egy bukott miniszterelnökkel, egy bukott kormánnyal és egy elbukott kormányprogrammal. Gyurcsány, akiről szó sem volt 2002-ben, ugyanúgy nem ért a gazdasághoz, mint szocialista elődei, összeférhetetlen személyisége, fóbiás látomásai (a Fidesz kettős hatalmáról, Mária országáról stb.) egy szorongásos, ám annál hataloméhesebb törtető képét sugározzák.
Ilyen helyzetben az egyedüli megoldás az időközi országgyűlési választások mielőbbi kiírása. 2006-ig akár hetente is tarthat az MSZP pártkongresszust, akkor is az a véleményem, hogy választások nélküli miniszterelnök-állítás, választások nélküli kormányalakítás nem a demokráciák, hanem a diktatúrák jellemzője. Akárcsak a köztársasági elnököt sújtó üzengetős fenyegetések, és az ellenzéktől, a jobboldaltól való beteges irtózás. S még egy dolog: ha Gyurcsány alkalmatlannak bizonyult egy nem túl jelentős minisztérium irányítására, akkor ugyan mitől lenne alkalmas egy ország vezetésére?
Szabó Zoltán Attila
közgazdász, Budapest


Néztem a kormányválságról szóló híreket és valami furcsa érzésem támadt a főszereplők viselkedését tekintve. Csak később jöttem rá, hogy mi zavar annyira, és mi az, ami ebben az egész cirkuszban a legellenszenvesebb és teljesen természetellenes.
Megbukott Magyarország miniszterelnöke, a 2002-es választásokon győztes koalíció kormányfője. Ez a koalíció, ahelyett, hogy elismerné a bukást előidéző nem jelentéktelen szerepét, megint egy embert kikiáltva bűnbaknak nekiáll a posztok újraelosztásának. Mindezt teszi mosolyogva, a hatalom biztos birtoklásának tudatában, olyan hurrá hangulatban, mintha tegnap nyerték volna meg a választásokat. A zavarnak, megbánásnak, de még egy kicsi szomorúságnak sem lehet a jelét felfedezni. A kormányfő megbuktatásában sem érdemes elveket keresni, mert akkor már a titkosszolgálati múlt kiderülésekor távoznia kellett volna. Az igazi okot valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.
Most új kormányfőt jelölnek, újra próbálkozhatnak, de erre számukra a felhatalmazást már csak a két párt tagsága adja meg, amely jelentéktelen létszám a választópolgárok számához képest, ráadásul a párttagság is megosztott az új miniszterelnök személyét illetően. Egy bukott koalíció fogja tovább irányítani Magyarországot, ez a koalíció újra zárja sorait és felsorakozik a hatalom megtartása érdekében az új jelölt mögött.
Vajon hogyan lehet egy leszerepelt kormány miniszteréből sikeres kormányfő? Meddig lehet ennek a média által életben tartott koalíciónak a játékszere Magyarország?
Deák Istvánné
Petőhenye