„Kóstolja meg a burgundi vöröset,
a saint-vivant-it, a cîteaux-it, a grave-it,
a vöröset és fehéret egyaránt…
de főleg a tokajit, ha alkalma van rá,
mert véleményem szerint
ez a földkerekség első bora,
és csak a föld urait illeti meg az a jog,
hogy ihassanak belőle.”
Ajánlotta Sébastien Mercier – mai fogalmaink szerint – borszakíró XVI. Lajosnak 1788-ban. Hála istennek mára minket is megillet a jog, hogy ihassunk a tokajiból, ráadásul a budapesti nemzetközi bor- és pezsgőfesztivál szeptember 9–12-ig nyitva tartó borkiállításán és -vásárán kiváló alkalom nyílik erre, hiszen neves termelőink és kereskedőink több mint 1300 -féle nemes nedűt kínálnak a borvidék különlegességeiből a budai vár keleti és nyugati teraszán. A szokásoknak megfelelően szerephez jut a magyar palackos borok színe-java, és itt lesznek a francia, spanyol, görög, chilei bornagyhatalmak „követei” is.
Évek óta figyelem a bort kínálók és élvezők percről percre kialakuló barátságát – miközben tudom (néhány kivételt leszámítva), csak a kezükben lévő „mediátort” ismerik –, hogy nyílnak meg egymás előtt, micsoda élmények bukkannak a felszínre pillanatok leforgása alatt… Vajon mennyiben segíti e kapcsolatépüléseket a hely szelleme?
(A világörökség részeként számon tartott épített környezet ebben az esetben csak a díszletet biztosítja. Ez sem elhanyagolható körülmény.)
Bő száz esztendeje a Vár-hegyen és környékén még virágzott az ország egyik elsőrendű, többszörösen megújított borvidékének szőlő- és borkultúrája. A burgundival egyenértékűnek tartott budai vörös által németek, osztrákok, csehek, morvák évszázadokon át tisztelték a magyar termelői és fogyasztói kultúrát.
A filoxéravésznek, a modernizációnak, a nagyváros terjeszkedésének köszönhetően a föld alá, múzeumokba, levéltárakba és könyvtárakba kerültek az évezredes hagyományok emlékei.
Belegondoltak már, hogy amikor a Szent György tér felől (egykori Szent Zsigmond piaca) a Koldus kapun (Király kapu) keresztül lépnek be a fesztivál borkiállítására, a néhai királypince fölött járunk? Nem messze innen pedig, a mai oroszlános udvar aljzata alatt, közvetlenül az Anjou-kori vártér előtt, a falon kívül állt egy kéthelyiséges ivó, alatta pincével, amelyben régészeink szerint a Nagy Lajos palotájába igyekvők a kis kaputornyon való bebocsátás előtt leöblíthették gégéjükről az út porát.
Évszázadokon keresztül szeptember elején a szokásosnál is nagyobb sürgést-forgást figyelhettek meg az akkor ideérkezők, hiszen javában folytak a szüreti előkészületek. Majd két hétig csend uralkodott. Ugyanis a város apraja-nagyja a szőlőkben tartózkodott, hogy a termést időben betakaríthassák.
Minden egyes borfesztivállal az egykori szőlő- és bortermelők előtt is tisztelgünk. Az idén a borhoz kötődő rítusokat, hiedelmeket, szokásokat középpontba állítva várjuk kedves vendégeinket a borünnep valamennyi eseményére. Miért pont a rítusok? Mert a bor magas szintű termelői és fogyasztói kultúráját folyamatosan bővülő, gazdagodó szokások szövik át. Nincs az emberiség birtokában még egy ilyen szintű tudás, amelyik oxigénfogyasztó és szén-dioxid-kibocsátó „élő anyagot” hoz létre, hogy ezerarcúságával megismerésre, megértésre késztessen bennünket földi életünk minden napján.
Tizenhárom éve rítusok, szokások felelevenítésével, adaptálásával, új szokások kialakításával fáradozunk azon, hogy öt évtized után újra egyedi arculatú magyar borkultúra jöhessen létre.
Ami biztos, divat lett borfesztiválra járni, törzsközönségünk tudatosan irányított divatsémákat követ. Az a kérdés, hogy e cselekményekből lesznek-e új szokások. Reméljük, nem kell 13 évet várnunk!
Szervező: Magyar
Szőlő- és Borkultúra Közhasznú Társaság
Társrendező:
Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre
Információ: H–1113 Budapest, Bartók Béla út 152.
Telefon: (+36-1) 203-8507
Fax: (+36-1) 204-0053
E-mail: [email protected]
www.borkulturakht.hu
www.winefestival.hu
Kossuth és Bacchus
1995-ben került a Néprajzi Múzeum építkezési gyűjteményébe egy 36 centiméter magas, sárgásfehér színű, mesterember keze nyomát magán viselő durva mészkő szobor a mai Gyenesdiásról, a Keszthelyi-hegység felsőgyenesi dűlőjéből. A XIX. század második felétől borospince bejáratát díszítette a Kossuth-kalapban és Kossuth-szakállal, szőlőfürthajjal ábrázolt római boristen. Mindmáig egyetlen példája Bacchus és Kossuth 150 évvel ezelőtti találkozásának, a két különböző kultusz átalakulásának, átrétegződésének, az egyik elhomályosodásának, a másik fölerősödésének. Ebben az esetben az aktualitás nem tudott teljesen az évezredes beágyazottságon felülkerekedni.
(A tárgy ma is megtekinthető a Néprajzi Múzeum magyar állandó kiállításán a Munka című teremben, a szőlészet–borászat részletnél.)
