Csodálatos magyar nők – kajakban

Janics Natasa arcát sokáig nem fogjuk elfelejteni a kajak egyes döntője után. Behunyta a szemét, és csak a fejét rázta: „Nem, nem hiszem, hogy olimpiai bajnok vagyok!” Az a lány, aki az olimpia előtt tartózkodó volt, visszafogott, s akit első számú esélyesnek kiáltottak ki, most felszabadult. Táncra perdült, amikor kiszállt a hajójából, egy másik, eleddig ismeretlen Janics Natasa állt előttünk. Íme, az olimpiai aranyérem boldogságtartalma.

Első mondatai a győzelem után: „Felfoghatatlan öröm… Köszönöm mindazoknak, akik hozzásegítettek!” Később a szerb származású lány azt nyilatkozta: „Ha nem élnék Magyarországon, és nem edzettem volna ezzel a nagyszerű csapattal, nem jutottam volna el ide. Apámért is küzdöttem, aki háromszoros világbajnok volt, de az olimpián csak az ezüstig jutott… Az övé is ez az aranyérem.”
Szombaton viharos erejű szél fogadta a kajakosokat és kenusokat a szkiníaszi pályán. A vízen hullámokat épített, a sajtóteraszon papírokat sodort. Csak a Volare, Cantere régi, népszerű olasz slágerrel nem tudott mit kezdeni. A hangok kikacagták a szelet.
Janics Natasa jól rajtolt, és hamarosan az élre állt. Kétszázötvennél ez volt a sorrend: Janics, Idem, Brunet. Valaki felkiáltott: „Nem lehet megverni!” Nőtt ugyanis a távolság Janics és a címvédő Idem között. Aztán már zúgott is a „Ria, ria, Hungária!” Mert a magyar szurkolók már egy órával a verseny előtt kürtjellel és dobszóval jelezték, hogy most is itt vannak. És ünnepelték a győztest.
Az eredményhirdetés is a végtelen öröm újabb megnyilvánulása volt. Janics fogta a fejét, csókokat dobált, küzdött a könnyeivel. Alig tudott nyugton maradni. Kattogtak a fényképezőgépek, aztán egyik pillanatról a másikra – a rendezők és a fotósok elképedésére – Natasa érmestől, virágostól átugrott az egyik kerítésen, és futásnak eredt. Nem tudták mire vélni a váratlan közjátékot. Nem tudhatták, hogy az aranyérmes lány hamarosan második fellépésére készül.
Ez a második fellépés is aranyérmet hozott. Kovács Katalinnal a kajak kettesek ötszáz méteres versenyében visszavágtak a németeknek a kajak négyesben elszenvedett vereségért. A győzelem után végre Kovács Katalin is nevetett. Janics még a vízben lefröcskölte Kovácsot, és jó volt látni, ahogy a dobogón összeölelkeztek. Azok, akik korábban egymás kemény ellenfelei voltak a hazai válogatón. Hajóhosszal verték meg a németeket, akik elsőként gratuláltak az aranyérmeseknek. A szurkolók meg azt kiabálták, amit a futballpályákról ismerünk: „Gyertek ide!” És a lányok mentek. Végigeveztek a szemközti lelátó előtt, amikor kiszálltak a hajóból, az öröm még feljebb szállt, egy kis hűsölésre ott volt a szkiníaszi pálya vize, beleugrottak hát. A Himnusz felhangzásakor arra gondoltam: hovatartozásunkat végső soron nem a vér, a faj, a vallás dönti el, hanem hogy nemzeti imánk elhangzásakor tudunk-e még sírni.
– Rosszul alakultak a kezdetben a dolgok – mondta Kovács Katalin –, de a végére kitisztult az ég. Ez az aranyérem sok mindenért kárpótol. Köszönet Kati néninek és Fábián Öcsi bácsinak, aki sokat segített a felkészülésben. Itt a döntőben a rajt most jól sikerült, a célról nem is beszélve…
– A világ legjobbjai nyertek – mondta Fábiánné Rozsnyói Katalin edző. – Nagy kő esett le a szívemről. De amit az egész csapat produkált, az a mese kategóriájába tartozik. Köszönöm valamennyiüknek ezt az olimpiát!
A nők fantasztikus szereplését – három számban 2 arany- és 1 ezüstérem – a férfiak gyengébb eredménye az 500 méteres távon sem tudta beárnyékolni. A kajakos Vereckei Ákos ötödik lett, a kenus Joób Márton hetedik. A címvédő Kammerer, Storcz kajakos kettős szintén az ötödik helyen érkezett a célba. Az Európa-bajnok Kozmann, Kolonics kenu páros erősebbnek tartott számában a hetedik lett.
Rozsnyói Katalin olimpia előtti utolsó nyilatkozatainak egyikében azt mondta: „Tudom, hogy a versenyzőim nehéz időszakon mentek keresztül, és azt is sejtem, hogy mit élnek át mostanában. Egy biztos: imádkozom a sikerükért.”
Hasonlóan a művészethez, még az imában is létezik egy romantikus és egy klasszikus változat. A romantikus imádkozó mindig kér: ilyen- olyan változásokat. A klasszikus azonban erőért könyörög. Azért, hogy bármi jöjjön is, legyen ereje elviselni a jót és a rosszat, a szerencsét és a csapást.
Mindegyikből volt részünk az olimpián, viseljük emelt fővel.