Jelenleg is keresik a kormányfőt, és meglehetősen hektikusan zajlik a kormányátalakítás folyamata is. Van-e tudomása arról, hogy ez esetleg érinti akár személyi, akár strukturális szinten az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalt?
– Az, hogy miként zárul a kormányátalakítás, jelen pillanatban nem tudható. Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal nemrégiben alakult, így nem hiszem, hogy érintené a kormányátalakulás. A strukturális változás ugyanis megtörtént, amikor miniszter lettem, mivel bizonyos területeket magammal hoztam az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumból. Az Idősügyi Tanács titkársága, a fogyatékosügyi program tárcaközi koordinációja, a Fogyatékosügyi Tanács, illetve a Nemzeti fejlesztési terv, a társadalmi kirekesztés elleni program koordinációja is a hivatalhoz tartozik immár.
– Elődjét és tevékenységét mondhatni minden oldalról, illetve az érintett szervezetek részéről is bírálták. Bár a célokkal mindenki egyetértett, azok megvalósulását nem tapasztalták. Általános vélekedés volt, hogy a miniszter és a hivatal tevékenysége egyfajta PR-munkában merült ki. Mennyiben ért egyet ezzel, és ha igen, várható-e változás?
– Ez a hivatal egy furcsa formáció, mivel kicsit másként működik, mint ami a hagyományos kormányzati gyakorlatra jellemző. Míg egy-egy szaktárca az adott területért felel, a kormányhivatal horizontális szempontokat jelenít meg. Ha bizonyos fontos célok kormányzati szinten megfogalmazódnak, azok a minisztériumokkal történő, folyamatos egyeztetésben valósulnak meg. A mi feladatunk az, hogy bizonyos szempontok minden szaktárcánál érvényesüljenek. A kormányhivatal ezt az Európában egyébként már bevett filozófiát képviseli. A különböző programoknak elsődlegesen nem itt kell megvalósulniuk. Úgymond nincs egyetlen, kizárólagos felelőse az esélyegyenlőségnek: a hivatal azért felelős, hogy ezek a szempontok mindenütt érvényesüljenek. Én erre a koordinációra szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni. Ami a PR-t illeti, másként fogalmaznék: az esélyegyenlőség értékrendszere olyan, amit a kormányzat egyedül nem tud megvalósítani. Ez össztársadalmi kérdés. A hivatalnak ezért az is felelőssége, hogy ne csak a kormányzatban, hanem a társadalom felé is képviselje ezt az értékrendet. A társadalmat be kell vonni ezekbe a kérdésekbe, alakítani kell a közbeszédet, főként hogy az egyenlő bánásmód kérdése az uniós csatlakozással még fontosabb lett. A PR inkább a közbeszéd tematizálását jelenti.
– Ha már a beszédről van szó: a másik legfontosabb kritika, ami a hivatallal kapcsolatban álló civil szervezetek részéről fogalmazódott meg, hogy nem folytatnak velük párbeszédet, nem tehetik meg javaslataikat, amelyek így nem is jelennek meg a kormányzati munkában. Tud pozitív változást ígérni ezen a téren?
– Valóban azt szeretném, hogy ezek a fórumok rendszeresen működjenek, mivel fontosnak tartom a tartalmas párbeszédet. Azzal, hogy a Fogyatékosügyi Tanács ide került, havonta-kéthavonta itt fog ülésezni az összes tárca, az összes érdekképviselet, civil szervezet delegáltja. Ugyanez a helyzet az Idősügyi Tanáccsal is, a Kormányhivatal koordinálásában vitatnak meg minden, idősekkel kapcsolatos kérdést. Most több struktúra van a közelünkben, szeretnénk ezeket hatékonyan használni.
– Rosszul vette ki magát, hogy kezdetben, alakulásakor a hivatal a rendelkezésre álló források majdnem felét önmagára fordította. Most, miközben a kormány létszámleépítéseket tervez a központi közigazgatásban, a jelenlegi ötven hivatalos és ötven szerződésesen túl tizenöt-húsz újabb, hivatásos munkatársat szeretne idehozni. Miért?
– Az érintettek az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumból jöttek át, a hozzájuk tartozó feladatokkal együtt. Az Idősügyi és a Fogyatékosügyi Tanácsot korábban is ezek a kollégák vitték a minisztériumban. Ebben az értelemben nem lettünk többen.
– Ön érzi azt a kettőséget, hogy míg a kabinet felállít egy Esélyegyenlőségi Kormányhivatalt, addig az alá rendelt feladatok, a szegénység, az idősek problémái, a fogyatékosok helyzete mind olyan terület, amelyeket a kormányzati döntések hátrányosan érintenek? A kormány meg akarta szüntetni a fogyatékosokat foglalkoztató cégek adókedvezményét és a fogyatékosok számára nyújtott gépkocsivásárlás kedvezményét. A fogyatékosok idén először nem kaptak üdülési hozzájárulást, felére csökkent az őket gondozó intézetek létrehozásának támogatása, a lakóotthonok pedig semmiféle támogatásban nem részesültek.
– Sok olyan intézkedés történt, amely a szegénység csökkentését, az idősek, fogyatékosok helyzetének javítását célozta: a családi pótlék emelése, a 13. havi családi pótlék és a 13. havi nyugdíj bevezetése, a lakásfenntartási támogatás normatívvá tétele és felemelése, a fogyatékossági támogatásban részesülők körének kiterjesztése mind ilyen. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezetek támogatásának átalakítása uniós követelmény. Ettől függetlenül – bár a kormány korábban valóban tervezte megszüntetését – megmaradt ez az adókedvezmény. A gépkocsivásárlás támogatása is megmaradt – idén ugyanúgy, ahogy tavaly, ötezer gépkocsihoz juthatnak hozzá a fogyatékos emberek. A kérdés csak az volt, hogy milyen keretből lehet ezt finanszírozni. Az üdülési hozzájárulás idén valóban elmaradt, de tudni kell, hogy egyfajta átalakulás időszakában vagyunk: a magyar költségvetés már idén is más struktúrában került kialakításra. Ahhoz, hogy az uniótól lehívhassunk bizonyos forrásokat, a tervezett költségek huszonöt-harminc százalékát a magyar költségvetésnek kell állnia. Nyilvánvalóan bizonyos dolgok áldozatul esnek mindennek, más dolgok viszont fejleszthetők lesznek. Ezt a támogatást, illetve ennek forrását a magyar költségvetés arra használta fel, hogy uniós pénzekből nappali intézményeket lehessen létrehozni fogyatékos emberek számára. Ez egy nagyon régi hiány, és kevesek előtt világos, hogy egy családnak mennyire megterhelő, ha a fogyatékos családtagját nem bentlakásos intézetben helyezi el. Emiatt valakinek mindig otthon kell vele maradni – ez általában az édesanya –, aki így nem tud dolgozni, ezért az egész család életszínvonala csökken. A nappali intézmény létrehozása lehetővé teszi a gondozó családtag munkavállalását, de a sérült családtag számára is azt, hogy közösségben töltse az idejét, ahol különböző fejlesztő- és művészeti foglalkozásokon vehet részt. Ezzel együtt keressük a költségvetésben annak lehetőségét, hogy az üdülési támogatást valamilyen formában megtartsuk. De ha választanom kellene az üdülési támogatás és a nappali intézmények között, újra ezt a döntést hoznám, hiszen a befizetett egyharmad forintok kétharmadot hoznak, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
– Tehát nem érez kettőséget a hivatal céljai és a kormány intézkedései között?
– Az a gondom az ilyen megközelítésekkel, hogy ha valamilyen hiányosság tapasztalható, akkor az hatalmas erejű publicitást kap a médiában, a másik oldalról viszont ritkán esik szó. Nyilván születnek döntések, amelyek változásokat hoznak, még rengeteg a tennivaló is, de én egyértelműen azt látom, hogy a kormány elkötelezett az esélyegyenlőség mellett.
– Noha az egyik legfontosabb és legkézzelfoghatóbb terület az akadálymentesítés lenne, a legutóbbi hírek szerint a kormány négy évvel kitolná a program befejezésének időpontját. Jelenleg mi a helyzet?
– Amikor 1998-ban megszületett az erről szóló törvény, még nagyon távolinak látszott a 2005-ös befejezés dátuma. Ekkor még egyetlen szakember sem tudta, hogy mit jelent ez pontosan, és mennyibe kerül. Az akadálymentesítés ma már nemcsak fizikai kérdés, vagyis hogy valaki be tud-e jutni egy épületbe, hanem már egyre többet beszélünk a kommunikációs értelemben vett akadálymentesítésről is. Ezt szolgálja az időközben kiépült regionális jeltolmács-hálózat. Az információs fejlődés miatt a közérdekű honlapokat is akadálymentesíteni kell. A fizikai akadálymentesítés közel sincs befejezve, de az utóbbi két évben több hazai és európai uniós forrást fordítottunk rá, mint a korábbi években, és ez az első olyan év, amikor az önkormányzatok számára pályázatot írtunk ki akadálymentesítésre. Úgy tűnik, az érintett szervezetek sem elsősorban a határidőhöz, hanem inkább ahhoz ragaszkodnak, hogy a szükséges források biztosítottak legyenek. Szeretnénk elérni, hogy az eddiginél több uniós forrás álljon majd rendelkezésre, mivel ezt a munkát önerőből nem tudjuk befejezni.
– Nemrég bejelentette, hogy 2004 és 2006 között a Nemzeti cselekvési terv a társadalmi kirekesztés ellen program részeként mintegy ezermilliárd forintnyi uniós pénz fordítható úgymond a szegénység leküzdésére. Ez azt jelenti, hogy megvan a 250-300 milliárd forint önrész? Mennyire vehető biztosra, hogy sikeresek lesznek a pályázatok? A korábban csatlakozó országok tapasztalatai azt mutatják, hogy már a hatvanszázalékos arány is jónak számít.
– Először is egy összefoglaló, egymásra épülő elemekből építkező tervet kellett kidolgozni. Tehát, ha azt kérdezi, megvan-e ez a pénz, akkor erre azt tudom mondani, hogy ezekben az elemekben ez rendelkezésre áll. A legutóbbi adatok pedig arra utalnak, Magyarország lesz a kivétel a csatlakozó országok között, és maradéktalanul le tudja majd hívni a 2006-ig szóló pályázati pénzeket. Büszkék lehetünk magunkra, hogy sok jó minőségű, végiggondolt pályázat készült már el eddig is, amely a pályázó civil szervezetek, önkormányzatok kreativitását dicséri.
Göncz Kinga. 1947-ben született Budapesten. 1972-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, ezt követően 1978-ban pszichiáteri vizsgát, a 80-as évek második felében pszichoterapeuta-szakvizsgát tett. 2004-ben megkapta az Európai Pszichoterápiás Szövetség európai pszichoterapeuta diplomáját. 1972-től 1978-ig az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben, 1978–86 közt pedig a szolnoki Hetényi Géza Kórházban dolgozott pszichiáterként. Ezt követően adjunktus volt az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. 1989-től az ELTE Szociológiai Intézet szociálpolitikai és szociális munka tanszékének adjunktusa. 2002-től az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium civil koordinációs politikai államtitkára. Göncz Árpád volt köztársasági elnök lánya.
