Gyurcsány Ferenc, a minden gyanú alatt álló polgár

Elég nagy bajban van az újságíró, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt viselt dolgait szeretné összefoglalni, még ha csupán azokra kell szorítkoznia is, amiket a híradásokból már tudni lehet. Feleslegesnek, hiábavalónak érzi újra meg újra ismételgetni. Szinte már irigység tölti el egy-egy külföldi kolléga lelkes írása láttán, akinek még érdekfeszítő lehet a hazai politikai helyzet visszássága, a sikeresen megvalósított lenyúlási trükkök arzenálja. Így a honi sajtómunkás bosszankodik egy sort, miért nem neki jutott eszébe először, hogy a pártállami múmiákra a kaméleon a legfrappánsabb jelző.
Amikor az ellenzéki össztűz kihozta a sodrából Gyurcsány Ferencet a parlamentben, és a szállóigévé vált „Mi az hogy? Nagyon is!” kurjantással igyekezett bizonygatni, milyen tisztességes módon is szerezte meg magának a több mint hárommilliárd forintnyi vagyont a nemzeti közösből, azt hihettük, egyszer s mindenkorra kipipálhatjuk a Gyurcsány-problémát, és új, leleplezésre váró szocialista korifeus után nézhetünk. De mégsem. Mert amikor hírét vettük, hogy távozhat Medgyessy kormányából a timföldgyáros főideológus, elégedetten dőltünk hátra a jól végzett munka eredménye láttán, mondván: lám, van igazság a honi földön, hiszen még a szocialistáknál sem terem babér hosszú távon mindegyik, az eredeti tőkefelhalmozás idején a zavarosban kétes módon vagyont zabrálónak. De most kiderült, hogy mégis terem. Ha az érdekek úgy kívánják. Ha a megélhetési politikusok még huszonegy hónapig megkaphatják az apanázst. Ha még lehet egy keveset mutyizni a nemzeti vagyon végkiárusítása során a holdudvarhoz tartozó cégeknek, akkor a tegnapi bukott politikusra mint a jövő reménységére tekintenek a Köztársaság téren és a Gizella úton, és Orbán Viktor esélyes kihívóját fedezik föl a minap még elsüllyedni látszó Gyurcsány Ferencben.
Ez lenne a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy fennáll a veszélye annak: a társadalmi közerkölcs süllyed még alább, ha részletesen újra és újra feltárjuk Gyurcsány Ferenc gyanús meggazdagodásának részleteit, és a szó elszáll, sőt az írás is következmények nélkül szelídül kordokumentummá a sajtóarchívumok mikrofilmjein.
Gyűjtsd a tőkét, ne siránkozz!
A baloldali liberális sajtó médiagépezete – ugyanúgy, mint a D–209-es ügy kirobbanása után – már rendezte sorait, és ugrásra készen áll, hogy kenyéradó gazdái utasítására megmagyarázza a megmagyarázhatatlant, mint tette ezt akkor, amikor a pártállami titkosrendőrségben végzett szigorúan titkos állományú besúgást igyekezett bagatellizálni, elkenni – vagy éppen heroizálni – hónapokon át annak idején, holott az ég is zengett a skandalum láttán. Nincs kétségem afelől, hogy ugyanez a médiaelit elfogadottá nemesíti majd a Gyurcsány-féle meggazdagodási módszert, a pártbéli kapcsolati tőke mozgósításával állami vagyonból állami banki hitellel milliárdos magántőke felhalmozásának trükkös modelljét, ha a politikai érdekük azt kívánja. Már érezhető, hogy beindult a gépezet. A nemzet többsége persze elviselte volna, hogy a pénzügyekért felelős állampárti vezető és titkos ügynök szabadon vagyonosodjon a magángazdaságban, elviselte volna azt is, hogy Gyurcsány csak azt az állami céget vagy ingatlant nem szerezte meg olcsón vagy trükkös lízingkonstrukcióban, amelyiket nem akarta. De azt talán mégsem nyeli le, hogy ezek a pártállami múmiák oktassák ki demokráciából, sőt szociáldemokráciából, noha ők még azt is elvárnák: miniszterelnökként is tiszteljék őket. Ez valóban vérlázító. Az elkeseredett és gyurcsányilag már-már fásult szerző személyes bevezetője után jöjjön hát a kötelező gyakorlat: üssük fel a vaskos Gyurcsány-dossziét.
Már három éve megírtuk: Medgyessy Péter és „szövetségese”, az MSZP 2002-es választási kampánya hátterében Gyurcsány Ferenc, illetve a tulajdonában lévő Altus Rt. holdudvarába tartozó gazdasági társaságok álltak. Vagyis Apró Piroska és családja. Akkor még nem sejthettük, hogy Medgyessynek csak az első szereposztás jutott a szocialista–szabad demokrata hatalomról szóló, felújított színjátékban. Most Gyurcsány jutalomjátéka következik. Állítólag Medgyessy kiválasztását a kormányfői tisztségre Gyurcsány Ferenc nyomására sikerült elérni a szocialista párt vezetőségében. A Medgyessy-kormány elleni puccsban főszerepet játszó SZDSZ gazdasági holdudvarának egyik reprezentánsa, Virág Attila Gyurcsány üzlettársaként is szerepet játszott a szabad demokraták és szocialisták egyre szorosabb kötésű hálójának megszövésében.
A Gyurcsány-cégbirodalom egyik értékes darabját, a Perfekt Rt.-t éppen Medgyessy pénzügyminisztersége idején privatizálta a Gyurcsány–Virág páros. E cég azután nagy titkok tudója lett az SZDSZ székházprojektjéről. A Perfekt Rt. az SZDSZ-es vezetés alatt álló zuglói önkormányzat költségvetésének auditora volt, amikor trükkös módon alacsony áron adták el az SZDSZ-es pártcégnek a kerület Gizella utcai egyik értékes villáját, kijátszva az eredeti, kárpótlásra jogosult volt tulajdonos, egy politikai okokból a recski munkatábort megjáró egykori elítélt elővásárlási jogát. Sőt a Perfekt értékelte fel a Mérleg utcai volt SZDSZ-székházat is, mielőtt apportálták a párt cégébe, amelynek jogutódja azután Zugló önkormányzatától potom áron szerezte meg a Gizinek becézett pártközpontot. (Virág Attila – az SZDSZ által delegált – tagja volt az ÁPV Rt. igazgatóságának, amikor az állami vagyonkezelő szervezet külső tanácsadót alkalmazott az önkormányzatoknak járó törvényes jussról való törvénytelen alkudozáshoz. Az emlékezetes Tocsik-ügybe annak idején belebukott a párt elnöke, Pető Iván, aki nyolc éven át alig hallatta hangját, ám most újra tétmeccset vállal Gyurcsány kormányprogramjának kimunkálásában a koalíció hatalmon tartása céljából.) Gyurcsány Ferenc és Virág Attila közös vállalkozásainak sora jelzi, hogy gazdaságilag is összenőtt az, ami a politikai közéletben is elválaszthatatlan.
De több figyelmet érdemelt volna Toller László duzzogó kirohanása is a szocialista vezérkar puccsértekezletéről, amikor a pécsi polgármester elnökségi tagságáról is lemondott műfelháborodásában, amiért Lendvai Ildikóék Kiss Pétert nevezték meg miniszterelnöknek az „utódlási” színjáték első felvonásában. Most, hogy a még egy hónapig hivatalban lévő kormányfő helyettese – egy rendeletmódosítás árán – a három nap alatt megdolgozott MSZP-kongresszus jóvoltából megnevezett miniszterelnök-jelölt Gyurcsány, felmerül a gyanú, hogy még a puccs is színjáték volt, és maga Medgyessy is aktív résztvevője lehetett a saját megbuktatásának.
A Medgyessy jelöltségét annak idején nagy erővel támogató Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Consulting Kft. és a Medgyessy Tanácsadó Kft. – sanyarú ellenzékben töltött időben, az Orbán-kormány alatt – közösen pályázta meg a szocialista Toller László vezette pécsi önkormányzat átvilágításáról szóló tanácsadói tendert. A botrányosra sikeredett közbeszerzési pályázat győztese – meglepő módon – az Altus– Medgyessy páros lett. Később az ellenzék megkérdőjelezte a pályázat tisztaságát, ám tény, a Medgyessy– Gyurcsány érdekeltségű cégek pro forma törvényesen kaszáltak Pécsett.
És Gyurcsány sportminiszterként nem maradt hálátlan: tavaly felmentette Pécs városát a stadionrekonstrukciós program központi közbeszerzése alól. A Toller elnökségével működő Pécsi Mecsek Futball Club stadionjának világítását építési engedély nélkül szerelték fel, nem bíbelődtek holmi környezeti hatástanulmánnyal sem. Toller szerint azért kellett az engedélyek előtt felépíteni a reflektorokat, „hogy világos legyen”. Hogy számunkra is világos legyen: Gyurcsány – hálából, trehányságból, vazallusgyűjtő előrelátásból, avagy szakmai megfontoltságból – kieresztette a központi közbeszerzés kötelezettségéből a Toller vezette várost, amely így egy kétmilliárdos projektből több száz millió forintos lebonyolítási munkát játszhatott át az elvtársi, Lusztig Péter szocialista képviselő résztulajdonában álló Castrum Kft.-nek. Nem csoda, hogy Toller olyan ideges lett, amikor az MSZP elnökségében első körben senkinek nem jutott eszébe potenciális miniszterelnök-jelöltként se egy nagyváros Toller névre hallgató polgármestere, se a bukott sportminiszter Gyurcsány Ferenc.
Gyurcsányt a Magyar Hírlap tavaly a száz leggazdagabb magyar ember közé sorolta. A tulajdonában lévő, többmilliárdos vagyonú Altus cégbirodalom gerincét a Horn-kormány idején a Hungalu vállalatcsoportból privatizált cégek alkotják. Emlékeztetőül: az Altus Rt. első szerzeménye a Hungalu Rt.-től – az ÁPV Rt. engedélyével – 1995 októberében vásárolt Balassagyarmati Fémipari Kft. 90 százalékos üzletrésze volt. A Hungalu Rt. vezérigazgatója ez idő tájt Szabó Pál későbbi ÁPV-s vezető volt (jelenleg a Magyar Posta Rt. élén „kezeli” a nemzeti vagyont), az állami vagyonkezelő jóváhagyó határozatát pedig Kocsis István vezérigazgató-helyettes írta alá (aki jelenleg a Paksi Atomerőmű Rt. élén jelent potenciális veszélyforrást).
Az évente egymilliárd forintnál is több árbevételt termelő balassagyarmati cégnél alumíniumradiátorokat, reklámkereteket, öntvényeket, állványrendszereket, bányatámfákat gyártottak az idő tájt. A társaság jegyzett tőkéje 1994-ben 287 millió forint volt, 1995-re azonban a várható eredmények alapján 498 millió forint jegyzett tőkével számoltak.
Az első milliárdok
A vételár potom 46 millió forint volt, jóllehet a vevők ezenfelül vállalták, hogy megfizetik a fémipari kft. 50 millió forintos adósságát a Hungalu Rt.-nek, és öt év alatt legalább 50 millió forinttal megemelik a cég törzstőkéjét, sőt ezen túlmenően még 40 millió forint értékben beruházást is végrehajtanak. Vállalták azt is, hogy elhárítják a környezetvédelmi károkat is. A környezetvédelmi károk felszámolása abban az időben mágikus erővel ható kötelezettségvállalás volt a kótyavetye álcázására, ám utóbb kiderült: Magyarországon, bár az ígéret szép szó, de ha nem tartják meg, úgy is jó. Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága később megállapította, hogy a fémipari kft. a saját tőkéjéhez (tényleges vagyonához) – vagyis ’95-ben 497,6 millió forinthoz – viszonyítva mindössze 9,2 százalékos árfolyamon lelt új gazdára. Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága jelentésében leszögezte: az értékesítés alacsony árfolyamon valósult meg.
Gyurcsányék legnagyobb hungalus szakítása a mosonmagyaróvári timföldgyár megszerzése volt. Az egyik legnagyobb magyar alumíniumipari vállalatot, a Magyaróvári Timföld és Műkorund Kft.-t (Motim) 1995-ben vásárolták meg. A Motim Kft. új tulajdonosát, a Gyurcsány által szervezett konzorciumot egyfordulós, nyílt pályázaton sikerült kiválasztania a Szabó Pál vezette Hungalu igazgatóságának. A Motim az értékesítés évében 6,5 milliárd forintos árbevételt ért el, és 200 millió forintos nyereséget könyvelt el. A timföldgyár 90 százalékos tulajdonjogának megszerzésére (tíz százalékot a munkavállalóknak tartottak fenn) két pályázó nyújtott be érvényes ajánlatot, és a Hungalu igazgatósága az Altus–GPS konzorciumot javasolta az ÁPV Rt.-nek mint a pályázat nyertesét (a GPS Kft. a Motim vezetőiből alakult cég).
A privatizációs szerződést 1995. december 21-én írták alá. A műkorundgyár üzleti alapú értékbecslése során 486 millió forintra értékelték le a cég vagyonát. A cég jegyzett tőkéje 1994-ben 1,1 milliárd forint, a saját tőkéje azonban csaknem kétmilliárd forint. A Motim Kft. teljes mérlegadatait és eredménykimutatásait eltitkolták a cég privatizációjáról döntési joggal bíró ÁPV Rt. igazgatósága elől. Az Altus–GPS konzorcium a cég 90 százalékos üzletrészéért 705 millió forintot fizetett.
A Motim privatizációjához a szükséges pénzt érdekes módon előbb a CIB Bank szolgáltatta volna Gyurcsányéknak, kiadva a vételár devizában meglévő fedezetéről a banki igazolást, majd miután a CIB kihátrált az üzletből, az akkor még állami tulajdonban lévő Magyar Hitelbank nyújtott hétszázmillió forintos kölcsönt a szocialistákhoz közel álló konzorciumnak. E bank elnöke abban az időben pedig Apró Piroska, Gyurcsány Ferenc anyósa, aki Horn Gyula kormányának idején a miniszterelnök kabinetfőnöke volt, az utolsó pártállami kormány, a Németh-kabinet külkereskedelmi miniszterhelyettese volt. És nem utolsósorban a „bolgár kapcsolat”, Peter Dobrev felesége. Figyelemre méltó, hogy az ügylet érdekében egy luxemburgi testvércég bankszámláján is megmozdult egy jó nagy köteg ismeretlen eredetű pénz: 1998 júliusában jelentős, több mint 40 százalékos részesedést szerzett a Motimban a Luxemburgban bejegyzett Altus Luxemburg S. A. H., majd 2001 januárjában a magyarországi Altus Rt. részesedése 49,66 százalékra nőtt.
A Motim háza táján ezután hosszú évekig csend honolt. Csak 2002 végén kerültek be a sajtóba az első negatív hírek. A privatizáció óta pedig a magánosítás során összesen 1400 embert bocsátottak el az újdonsült szociáldemokrata „timföldesúr” gyárából. Sőt 2002-ben a timföldgyári szakszervezet irányította az üzemre a figyelmet azzal, hogy tiltakozást jelentett be a tulajdonosi döntés ellen, mert a dolgozók munkaidejét – a szociális jóléti fordulat jegyében – heti 36 óráról 40-re akarták emelni. Az Altus szerződésben vállalta, hogy másfél évtizedig hazai forrásból szerzi be a bauxitot. Kellett hát bauxitbánya is. S lett. A Bakonyi Bauxitbánya Kft. 72 százalékos üzletrészét egyenlő arányban elosztva egymás között, a Magyar Alumínium Kft., a FAK-TOP Kft., az almásfüzitői Aloxid Kft.-t bérlő konzorcium magyar tagja, a Metalservice Kft., valamint az immár Altus-érdekeltségű Motim Kft. vásárolhatta meg zártkörű pályázaton 1996-ban.
Az Altusnak az első szabadon választott Antall- és főképpen Boross-kormány jóvoltából volt mit aprítania a tejbe az eredeti tőkefelhalmozás éveiben, a nagy spontán kiárusítás idején. A HVG szerzői is ámulattal állapították meg 1996. február 3-i cikkükben, hogy az MDF vezette kormányzat idején Gyurcsányék kapcsolata a miniszterelnöki hivatallal „szó szerint baráti volt”.
Mister Lízing
Szilvásy György, a régi KISZ-es társ, majdani üzleti partner helyettes államtitkárként dolgozott a kancellárián. „Nem véletlenül költözhetett be bérlőként, majd tulajdonosként a MeH egykori bölcsődéjének és óvodájának helyiségeibe az Altus-csoport” – szögezik le sokat sejtetően a HVG szerzői.
Még a kis létszámú szocialista frakciót is csodálattal töltötte el, hogy miután a KISZ-es, demiszes fiúk végeztek szervezeteik vagyonának széthordásával, ráadásként 1993 szeptemberében a legtehetségesebb Gyurcsány még az Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalatot is megkapta, hadd „végelszámolja” a kommunista ifjúság mozgalmi vagyonát kedve szerint. Sőt 1994 januárjában, még Boross Péter miniszterelnöksége alatt olcsón felvásárolt kárpótlási jegyekért privatizálhatták a Gép- és Felvonószerelő Vállalat többségi tulajdonát. (Csak halkan jegyezzük meg, az MDF szemhunyása nélkül bajosan halászhattak volna a zavarosban az ifjúszocialisták. Dávid Ibolyáék mai politikájának gyökerei ezekbe az MDF uralta évekbe nyúlnak vissza.)
Ezek után elég vicces lenne, ha Gyurcsány látványosan összevonná a szemöldökét a sportminiszteri mezben, amikor a Rácz-féle csillebérci úttörővagyon lenyúlásáról kérdezik a hivatalos véleményét. Gyanítom, nem túl sokan zaklatják efféle kérdésekkel. Gyurcsány Ferenc a kilencvenes évek elején különösen erős vonzalmat érezhetett a balatoni ingatlanokhoz. Mindjárt kettőt is szerzett magának. A balatonőszödi kormányüdülői komplexumhoz tartozó ingatlan lenyúlásánál alkalmazott trükkös módszerével kiérdemelte a Mister Lízing nevet.
Egy 3200 négyzetméteres telken álló, 300 négyzetméteres villához jutott úgy, hogy lízingkonstrukcióval az egyik Gyurcsány-érdekeltségű cég megvásárolta az ingatlant, majd szinte azonnal visszaadta bérbe az államnak. A bérleti díj és a lízingrészlet kísértetiesen megegyezett. Lássuk be, ilyen módon csak igen keveseknek adatott meg, hogy nemzeti vagyont szerezzenek – egy fillér ráfordítás nélkül – a nagy közösből. Kellett hozzá egy-két barát a húsoskondér körül, és kellett hozzá egy jó adag pofátlan gátlástalanság. Gyurcsánynak mindkettőből bőségesen jutott. Az őszödi lízingbotrányt a Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra, mint ahogy a másik, a balatonszemesi ingatlanügyet is lapunk tárta fel. A balatonszemesi ingatlan megszerzése egy kicsit bonyolultabb technikával történt ugyancsak a kilencvenes évek elején. A szemesi villa korábban a Kartográfiai Vállalat tulajdonában volt, amelyet a jogutód állami cég, a Tervező, Tanácsadó és Információs (TTI) Rt. privatizációja során csippentettek ki a társaság vagyoni köréből. A privatizációt az Állami Vagyonügynökség nevében a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft., illetve a cég nevében eljáró Gyurcsány Ferenc vezényelte. A magánosítás során a TTI menedzsmentjének egy része a többi dolgozó háta mögött megegyezett Gyurcsánnyal, és így cégtulajdonosokká léphettek elő.
A szemesi villa 1992 januárjában még tízmillió forintnyi vagyonértéket képviselt a cég vagyonmérlegében, majd júliusban már csak ötmilliót. Az ingatlant úgy játszották át Gyurcsányéknak, hogy azt tanítani lehetne: az ingatlantulajdonos cég belépett tulajdonosként a Gyurcsány-érdekeltségű Aldo Kft.-be, és egy füst alatt immár 2,4 millió forint értéken apportálta a cégbe a szemesi ingatlant. Majd egy idő múlva eladta üzletrészét, és ingatlanvagyonát hátrahagyva kiszállt a cégből. Ugyanez az Aldo Kft. játszott szerepet a belvárosi Szalay utca 4. szám alatti, a korábban a miniszterelnöki hivatal tulajdonában lévő ingatlan privatizációs ügyében is. Erre 1994-ben ugyancsak tízéves bérleti szerződést kötött az állammal Gyurcsány Ferenc cége, az Aldo Kft. A hajdan 11 millió forint befektetéssel magánosított ingatlan mintegy 140 millió forintos bevételhez juttatta a céget az állammal kötött, igen kedvező kontraktus jóvoltából. Az Aldo 1994-ben először itt is lízingmódszert dobta be, majd 1995-ben 11 millió forintért megvette az ingatlant. Az ingatlan társasházzá alakulásának ügyét a MeH-en belül a még a KISZ-es érában megismert jó barát, Szilvásy György intézte, az alapító okiratot Kiss Elemér volt kancelláriaminiszter szerkesztette. Mindkét urat Gyurcsány emberének tekinthetjük, mivel mindketten megfordultak különböző szerepkörökben a Gyurcsány- cégekben. Szilvásy például – éppen a miniszterelnöki hivatali ingatlanátjátszása után – üzletrészt is szerzett az Aldo Kft.-ben, amelynek felügyelőbizottságában ott tüsténkedett Gyurcsány anyósa, Apró Piroska. A polgár persze akár örülhetne is annak, hogy Gyurcsány cégeinek – így az Aldónak is – ilyen gazdasági sikereket hozott a rendszerváltoztatás. Mondhatnánk, a cég gazdasági sikereiből mi is részesültünk, hiszen nyilván adózott a cég, mint ahogy az egy elvhű szociáldemokrata menedzsmenttől elvárható. Csakhogy alappal gyaníthatjuk: nem így történt. Hiszen a szocialista kapitalistáktól megszokhattuk, más a fennen hangoztatott elv, és más a profitszerzésre alkalmazott gyakorlat.
Lássuk hát a Gyurcsány-féle trükkös receptet az adókikerülésre, s ha miniszterelnökké választja őt a Tisztelt Ház, tekintsék a magyar cégek az Altus-módszert attól a perctől kezdve kötelező adóenyhítő gyakorlatnak – az SZDSZ elvben amúgy is támogatja az adócsökkentést. Merjünk kreatívak lenni, honfitársak! Gyurcsányék tehát ezt így csinálták: Az anyóst, Apró Piroskát 1997 novemberében beültették az Altus cégcsoporthoz tartozó Aldo Kft. felügyelőbizottságába is.
Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó társaság egészen 2001 január végéig Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György tulajdonában volt, ekkor jelent meg az Aldo Kft. tulajdonosi körében a korábban már említett luxemburgi testvércég, az Altus Luxemburg S. A. H., s szerezte meg a társaság 91,2 százalékos tulajdonjogát. A „külföldi befektető” kézbesítési megbízottját Gyurcsány Ferencnek hívták. Tíz hónappal később, 2001. november 29-én, miután a 60 millió luxemburgi forint (366 millió magyar forintnyi) alaptőkéjű Altus Luxemburgot végelszámolással megszüntették, a 91,2 százalékos tulajdoni hányadot megtestesítő, 30,1 millió forint névértékű részvénypakett újra az Altus Rt.-é lett. De szögezzük le menten: a haszonnak az országból való kiszivattyúzására, avagy közterhektől való megszabadítására kimunkált ilyen és ehhez hasonló konstrukciókat Magyarországon nem tiltja törvény, a közerkölcs magasztos követelményét csak a dolomitágazatban kérjük számon az embereken. És akkor lesz itt közmegegyezés, meg nemzeti megbékélés a lövészárok befüvesítése mellett, persze ha azt is a Medgyessy lány cégére bízzuk.
Gyurcsány egyébként nem árul zsákbamacskát: már 1996-ban megmondta, stílszerűen éppen a Kápé című gazdasági hetilapnak: „Tíz év múlva a világot Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani. A politikusok azért vannak, hogy az országban élők érdekeit olyan módon hangolják össze, hogy béke legyen. Kinek lesz akkor nagyobb az érdekérvényesítő képessége? Annak, aki alkalmazottként százezer forintot keres, vagy aki mögött egymilliárd forint van? Nyilván az utóbbinak. (…) Nagyon fontos a pénz! Nem hiszek azokban, akik morálisan akarják megváltani a világot. Abból előbb-utóbb hazugság lesz, a hazugságból meg zsarnokság. Azokban hiszek, akik azt mondják, én ilyen vagyok, ezek az érdekeim, s ezért viselkedek így.” És ő valóban így is viselkedik. Tavaly, miközben felélt több mint nyolcvanmillió forintot a társadalmi szolidaritás jegyében, aközben emlékezetes politikai tette az volt, hogy követelte a vörös csillag betiltásának eltörlését és a szimbólum viselésének engedélyezését. Tudathasadására jellemző, hogy csatlakozását a vörös csillagosokhoz azzal kommentálta: baloldali politikusként írta alá a nyilatkozatot és nem sportminiszterként, merthogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a fasizmus és a kommunizmus közé.
A Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai pedig még mindig azon törik a fejüket a K&H-ügyben készített lehallgatási jegyzőkönyvekbe mélyedve, hogy ki lehet az a Gyurcsányi…