Korruptak mindahányan

Hangos lett ez a nyár is. Nemcsak a kertünkben a régi, beteg fákat és bokrokat szabó, vágó, fűrészelő kertészek hangjától, hanem a kormányzati gépezet működési zörejeitől. Bekövetkezett, amire sokan számítottunk: a szocialisták zászlósurai egymás torkának estek, megpuccsolták Medgyessyt, a kormányzati mechanizmus szétesett, ami működik (pl. a privatizáció újbóli beindítása), az pedig talán jobb lenne, ha nem is működne. A nyár korrupciós ügyektől is hangos, szocialista és szabad demokrata politikusok tisztázatlan, a jogszerűség határát súroló, a politikusi tisztesség határain pedig mindenképp kívül levő pénzszerzéseitől. Szinte bárhova nyúlunk, szinte bármely minisztérium működését nézzük, egy-egy baráti, házastársi, üzlettársi cégre bukkanunk, amelyek különös szorgalmat mutatnak a közbeszerzési és állami fejlesztési pályázatokon történő indulásban, s valahogy mindig sikeresek.
Hogy csak néhány példát soroljunk föl az elmúlt hetek történéseiből: Szanyi Tibor FVM-es megrendelései, a Tisza-tavi fesztivál kudarca, a Juszt család budapesti utcazenei szervezkedése, Wekler Ferenc 270 milliós szőlőtelepítési állami támogatása, az autópálya-építő cégek árkartellje, Demszky terepjárója és adriai nyaralója, a Heves megyei ifjú szocialisták drogmegelőzési pályázatai. S mindez csak a jéghegy csúcsa, a mélyben olyan ügyek bújnak meg, amelyekre a sajtó eleddig nem derített fényt, s tán nem is fog, noha már a balliberális sajtómunkások jelentős részének is elege van a kormányzati vircsaftból. Itt már nem egyedi esetekről van szó, nem a szocialista–liberális kormányzati rendszer rendellenességeiről. Hanem magáról a rendszerről. A balliberális koalíció a korrupcióra épül, a politikai ügyintézésben a korruptság vált a normává, ha tetszik, az számít normális kormányzati tevékenységnek, ha valaki korruptan jár el. Nincs egységes központi akarat, nincs miniszterelnöki iránymutatás és példaadás, nincsenek a politikai-igazgatási mező minden szereplője számára érvényes működési előírások, s főleg nincs meg ezek kikényszerítésének eszköztára, vagy ha meg is van, ezeket az eszközöket nem alkalmazzák. S mivel ezek a nagy szervezetek irányításából ismert bürokratikus eszközöket nem működtetik, ezért nem marad más megoldás a kormányzati-politikai szereplők és szervezetek integrálására, mint a korrupciós mechanizmus. Hogy mindenki lenyúlhat egy kis közösségi forrást, mindenki befolyása és tisztsége fontossága mértékében támogathatja családját, üzletfeleit, a neki kedves civil szervezeteket. Mindenki lenyúlhat egy kicsit, ám ennek fejében mindenki lojálisnak mutatkozik a nyilvánosság előtt, senki nem kritizálja a följebbvalókat.
Emberek, mindenkinek vaj van a fején, senki ne ugráljon! – ez a koalíciós üzenet. S akinek még nincs vaj a fején, azt is oda hajtják, arra nyomják, hogy te buta, hát te miért nem szerzel valamit, mert ha jön a Fidesz, úgyis kiteszik a szűrödet. S itt jutunk el a legitimáció kérdéséhez, vagyis ahhoz, hogy a belső körökben, négyszemközt vagy fehér asztal mellett a balliberális politikai hálózat tagjai milyen választ adnak arra a kérdésre, hogy miért teszik, szinte nyíltan, gátlások nélkül, gyakran szemforgató módon.
Miért? „Mert a Fidesz is ezt tette, sőt, ők még inkább ezt tették” – hangzik a polgári kormány működésének félreértésén alapuló válasz, merthogy 1998–2002 között nem a korrupció, hanem a csúcson megnyilvánuló szándék és akarat integrálta a kormányzati mező különféle szereplőit. Akkor miért vagytok korruptak? Előrelátásból – hangzik a másik válasz, hisz 2006 után újra szűk esztendőkre számíthatunk, újra nem lesz lehetőség, nem lesz forrás, nem lesz hatalom. S hogy majd vissza lehessen jönni, s túl lehessen élni ezeket az éveket, ahhoz forrás kell, pénz, kapcsolat, támogató. Így aztán a megszerzett politikai hatalmat most gazdasági erőforrássá konvertálják, kapcsolatokat, támogatókat gyűjtenek, hogy a hatalomból kikerülve azt újra meg tudják ragadni a most kivitt, lenyúlt források segítségével.
S mindezek után nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a jóléti rendszerváltozás, a modern köztársaság, az új szociáldemokrácia meg a többi szépen hangzó politikai-nyelvi újítás nem több, mint üres szólam, lepel, álca. Ha hitt is bennük valaki, azt is lesajnálták, mert nem értette meg a szocialista–liberális politika gazdaságtanát: politikai hatalmat szerezni, hogy ezt gazdasági hatalommá lehessen konvertálni, aztán vissza, új és új átváltási körökben, hogy a végén ne maradjon más a színen, csak mi, magyar szocialisták és szabad demokraták. Persze a szocialista történet már 1989 óta erről szól, ez jellemzi a normálisnak képzelt politikusi gondolkodást, csak a privatizációs vagyon elapadását és szétvitelét követően mára szinte már csak a kormányzati megrendelések maradtak, ahonnét önös és részben pártérdekek érvényesítése céljából forrást lehet kiszivattyúzni. Van még néhány értékesebb állami vagyonrész, ilyenek a régvolt állami gazdaságok utódszervezetei, ahol épp most jelentek meg a vállalkozóknak öltözött szocialisták, hogy akkor tisztesség ne essék, ők szeretnék megvenni a vagyont, ha lehet, áron alul, versenyeztetés nélkül, titkosított szerződéssel. De mára ez csak üdítő kivételnek számít, mert a nagy pénzszerzési, lenyúlási lehetőség az állami megrendelés, az autópálya-építés, a kakaóbiztos számítógép, a szakmai koncepció gyártása, a program-előkészítés, a tanácsadás, a terület- és agrárfejlesztési források pályázati köntösben történő megszerzése, EU-s lobbizás, központi rendezvények szervezése. S a sor szinte a végtelenségig folytatható, mert minden kiosztható állami forrás mellett ott ücsörög egy kedves szocialista vagy liberális csapat, amelyek nemcsak megszerzik ezeket, hanem még azt is megmondják, hogy mire írják ki a pályázatot vagy a megrendelést. S igen, a nagyvállalatok meg a kisebbek is tartanak egy-egy kormányzati kapcsolatembert, akik olcsó pénzért alkalmanként kijárnak egy-egy megrendelést.
S most már így fog ez menni a 2006-os választásokig, mert a kisebb-nagyobb kormányzati szereplők június 13-a óta már nem hiszik el, hogy megnyerhetik a következő választásokat, már nem hisznek benne, hogy van kormányzati jövőjük, s mert már a 2006 utáni túlélésre spekulálnak, arra gyűjtenek, arra készülnek, arra szereznek. Bármi is történjen az e heti miniszterelnök-választó MSZP-kongreszszuson, bárki is kerüljön az elnöki székbe, e várakozásokat aligha tudja megváltoztatni, s aligha tud véget vetni a lenyúlási-pénzszerzési játékoknak, aligha tud ellenállni a balliberális politika gazdaságtani törvényeinek. Nem lesz itt reform, nem lesz itt változás az egészségügyben, a közigazgatásban, vagy ha mégis lesz valami, akkor az nem lesz más, mint a legértékesebb közösségi vagyontárgyak privatizációja.
A savanyú gyümölcsöt termő fát egyébként jobb kivágni, mint ráolvasással gyógyítgatni, mert helyére új, egészséges fát ültetve még ízes termést szüretelhetünk. Igaz, csak sokára, türelmes várakozás után, az új csemetét gondozva, szeretettel metszve. Ez a szocialisták nagy belső megújulására is érvényes irányelv. Mert lényegében mindegy, hogy Medgyessy vagy Kiss vagy Gyurcsány vagy Hiller vagy akár Kuncze. Korruptak mindahányan. Elég volt belőlük!