Közszolgálati klientúra

Már megint Verebes jár jól. 2002. augusztus 20-án kapott egy nagy kitüntetést a Heti Hetes érdemdús sztárjaként, s lehet, hogy az idén ismét kap egy ugyanolyan vagy valami nagyon hasonló plecsnit, ám ezúttal mint a Nap-kelte szerkesztőségének tagja. Maga Medgyessy Péter javasolta, hogy a szocialisták alkotmányünnepén dekorálják ki a Nap-kelte csapatát egy nagy-, közép-, tiszti-, lovag-, netán érdemkereszttel, ha már csillag, sarló és kalapács nincs a raktárban.
A hírek szerint a miniszterelnök így szeretné meghálálni a Nap-keltének, hogy a kormány tagjait oly sokszor hívják meg a reggeli műsorba. Ennél ostobább indoklást nehéz lenne kiagyalni. A közéleti, politikai műsorokba többnyire közéleti embereket, politikusokat szoktak meghívni, nagy rendszerességgel kormánytagokat is. Nem a szereplésük gyakorisága, hanem azok informatív volta minősíti a műsort. Egy közszolgálati műsort tüntessenek ki azért, mert hiteles, tárgyilagos, hűvösen távolságtartó, problémaérzékeny, tényszerű, szóval azért, mert közszolgálati. A miniszterelnöki indoklás viszont azt a látszatot erősíti, hogy a Nap-kelte a kormány és a koalíciós pártok hűséges lakájaként működik, ezért szolgált rá a jutalomra. Ki ne emlékezne Friderikusz sajtótörténeti bravúrjára, aki a miniszterelnökkel napokkal korábban készített interjúját adta le „egyenes adásban”, mintha Medgyessy még itthon tartózkodna? (Valójában már Kubában élvezte a szerinte szabad világ szabad levegőjét. Ezen az alapon a Színes Mai Lap is megérdemelne egy melldíszt. Ők egy állítólag Mallorcán készült idillikus fotó hátterébe montíroztak valami még mallorcaibb tájat, kiemelvén a Medgyessy házaspár talajtalan, lebegő boldogságát.)
Ám térjünk vissza a Nap-keltéhez, hangot adva ama reményünknek, hogy a stáb egykori tagjai sem maradnak ki az országos megtiszteltetésből. Mert mi lett volna a Nap-keltéből Forró Tamás legendás nyeglesége, kizárólag a jobboldaliakat megtisztelő undorodásai nélkül? Mélykuti Ilona is nagyon hiányzik a képernyőről, amióta ő nincs, sokat veszített a műsor intenzív bájából. Mélykutinak vonaglott az ajka, szikrázott a szeme, amikor jobboldali politikusokat próbált letiporni, bezzeg ha az övéivel hozta össze a jó szerencse, negédesen csacsogott, olvadozott a gyönyörűségtől. Hozzá képest Bánó András műkedvelő amatőr, bár ahogy egy MSZP-s vagy SZDSZ-es partnerével fülig érő szájjal bazsalyog, az figyelemre méltó teljesítmény.
Lehet, a Nap-keltének tudatosan ápolt hagyománya, hogy a riporterek a szocialista és szabad demokrata interjúalanyokkal összekacsingatnak, összevihognak, olykor már a kérdést sem teszik fel, mert elejtett félmondatokból, félszavakból is megértik egymást, ellenben a polgári közszereplőkkel szemben a korlátoltságig értetlenek és a tudatlanok türelmetlenségével agresszívek. Ha ez a kitüntetésre méltó etalon, akkor nemcsak zománcozni és cizellálni kéne a kereszteket, hanem ácsolni is, mert a magyar sajtót ideje lenne eltemetni.
Nehogy azt higgye bárki is, hogy irigyeljük a Nap-keltétől a kitüntetést. A 15 éve működő szerkesztőség munkatársai nap mint nap kemény, fáradságos munkával, hatalmas fizikai, szellemi energiákat elfecsérelve hozzák létre érdekes produkcióikat. A közszolgálatiságot sajnáljuk, de nagyon. A kormány egyre nyíltabban és pofátlanabbul érvényesítené a maga antidemokratikus, primitíven erőszakos elképzelését, miszerint a közszolgálat nem más, mint a kormányzati manipuláció engedelmes eszköze, az üres és hazug sikerpropaganda harsogó szócsöve. Embert próbáló, szívet, lelket, agyat emésztő feladat ehhez a szemlélethez asszisztálni. Úgyhogy a Nap-kelte tulajdonosainak, szerkesztőinek, minden rendű és rangú dolgozóinak tervezett kitüntetéséhez ezúton gratulálunk!