Lassulásra felkészülni!

Sajnos tévúton jár a Medgyessy-kormány, illetve a hivatalos gazdaságpolitika, amely két esztendeje az amúgy exportvezérelt magyar gazdaság növekedését kizárólag a globális folyamatokhoz köti, s nem ösztönzi a belső erőforrásokat. Sőt, a kabinet sokkal inkább hátráltatja, mintsem ösztökéli a hazai tényezőket: a kis- és közepes vállalkozások beruházási hajlandóságát, a fogyasztást, a nemzetgazdaságot húzó ágazatokat (például építőipar, idegenforgalom). A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi jelentése nyomán már azt is tudjuk, hogy a háztartások a következő hónapokban még inkább visszafogják magukat. Idén az első hat hónapban a bruttó átlagkereset 8,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,4 százalékkal, a reálkereset – 7,1 százalékos infláció mellett – mindössze 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Vagyis a fizetések – az elképesztően magas drágulási ütem hátterében – gyakorlatilag stagnálnak.
Ha jól belegondolunk, a világgazdasági konjunktúra – a kabinet ciklusának első részében – egyszer már betett az országnak, és úgy tűnik, hogy ismét gátló szereplője lehet a nemzetgazdaság növekedésének. Az idénre jósolt lendület ugyanis kifulladt: az Egyesült Államok mint a világgazdasági folyamatok legfőbb motorja az esztendő második felében, legalábbis a szakértői prognózisok alapján, lassulni fog. Amennyiben viszont az USA gazdasága lefékeződik, az az Európai Unióra is negatívan hat. Ráadásul az EU sem a megjósolt ütemben gyarapodott 2004. első fél évében, ugyanakkor az elemzők az év hátralévő időszakára már nem is jósolnak semmi biztatót. Szedjük pontokba a magyar gazdaságra negatívan ható tényezőket!
1. Az Egyesült Államok gazdasága az év második részében várhatóan lassulni fog. Ezt támasztja alá, hogy az USA bruttó össztermékének növekedési üteme erőteljesen csökkent, és jóval elmaradt a várakozásoktól már a második negyedévben is. A kimutatások szerint zuhant a fogyasztási és hitelfelvételi dinamika. A háztartások jelentősen visszafogták költekezéseiket az erőteljes drágulás miatt. A növekedés – éves szintre vetítve – háromszázalékos volt ez év második negyedévében, szemben az első negyedévben módosított, 4,5 százalékos bővüléssel. Intő jel, hogy az elemzők becsléseikben az amerikai gazdaság lassulását ugyan előre jelezték, de 3,6 százalékos növekedést prognosztizáltak. Mellesleg az amerikai gazdaság a márciust megelőző évben 5,4 százalékos évi ütemben bővült. Ha megvizsgáljuk a fogyasztói kiadásokat, a változás bizony elképesztő: a háztartások ugyanis alig egy százalékkal bővültek a második negyedévben, ami a 2001-es recessziós év óta a legalacsonyabb tempó. Persze a szakértők is számítottak a lanyha fogyasztás okozta lassulásra, ám a fenti mérték meghaladta a várakozásokat, eközben pedig az infláció 3,3 százalékkal nőtt. A központi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve illetékesei aggodalmukat fejezték ki az idei áremelkedési ütem miatt. A választási évét töltő USA külkereskedelmi mérleghiánnyal, s ebből fakadóan költségvetési problémával is küzd. A büdzsé, állítják a külföldi gazdaságkutatók, kész káosz. Az úgynevezett katonai tételek (Irak, Afganisztán) túlságosan is megterhelték George Bush pénztárát. A beindított (egészségügyi reform, adócsökkentés) programok pedig hatalmas költségekkel járnak.
2. Idén az Európai Unió gazdasága (ezalatt a bővítés előtti 15 tagállam értendő) két százalék körüli növekedést produkál. Bár a meglehetősen sokáig tartó recesszív környezethez képest a fenti adat – pestiesen szólva – nem semmi, ám ahhoz vajmi kevés, hogy a vén kontinens 2004-től végre tartós növekedési pályára álljon. Amennyiben ugyanis górcső alá vesszük az eurózóna legerősebb gazdaságait – Németországot, Franciaországot és Olaszországot –, a fellendülés inkább átmenetinek tűnik, mintsem hosszú távú pályának. Németország például – ahová kivitelünk zöme áramlik – tízszázalékos munkanélküliséggel küzd, s a gyorsuló növekedést is az hajtja, hogy 2004-ben több a munka- és a bevásárlónap, mint tavaly volt. Mellesleg a politikai hinterland sem kifejezetten stabil: Gerhard Schröder népszerűtlen, a legtöbb német nem bízik benne. A kormány ugyan kiáll az égető munkaügyi, nyugdíj- és egészségügyi reformok véghezvitele mellett, de nem eléggé: a pártvezetők ugyanis hajlamosak a kompromisszumra, miközben a felsőházban az ellenzéké a többség. Arról nem is beszélve, hogy Németország idén harmadszorra is átlépi a háromszázalékos költségvetési hiányt.
3. A magyar kormánykoalíció vezető politikusai gyakran szoktak hivatkozni új külgazdasági piacokra, valamint azok feltárására is, amelyek helyzetbe hozzák a nemzetgazdaság szereplőit. Állítólag a diplomáciai terepszemlék – gondoljunk csak Medgyessy Péter távol-keleti útjaira, illetve Kovács László Japánban tett látogatására – ezt szolgálták. Tény, hogy India és Kína méreteinél fogva, illetve robusztus gazdasági bővülésével a globális folyamatok fontos tényezője, nem is beszélve Japánról, nekünk magyaroknak azonban sajnos egyik sem jön be. Sőt, a kínai–magyar árucsere tönkreteszi a hazai könnyűipart. A Kínából származó behozatal 2003-ban 57,5 százalékkal bővült, a kereskedelmi deficit így meghaladta a 3,1 milliárd dollárt. Az indiai–magyar áruforgalom ugyancsak deficites, Japán pedig annyira elkényeztetett és konzervatív piac, hogy szinte lehetetlen oda betörnünk.
A világgazdasági trendek után nézzük, mi is történik Magyarországon. A nemzetgazdaság idén várhatóan 3,5 százalékkal bővül. Ez az adat nem túl fényes, hiszen az említett növekedéssel a májusban az EU-hoz csatlakozott országok középmezőnyében találhatjuk magunkat. S miután az úgynevezett EU-átlag beérése még évtizedekig is eltarthat, ez a GDP-teljesítmény bizony kevés a felzárkózási folyamat gyorsításához. Arról nem is beszélve, hogy csatlakozásunk egyik következményeként nem a termelő beruházások központi dotációja erősödik, hanem az úgynevezett gazdaságilag nem aktív (például környezetvédelem) fejlesztéseké. Eközben sajnos a nemzetgazdaság motorjai is kifulladnak. Az építőipar növekedése lassan egy számjegyűvé válik, amely a megkurtított állami támogatáspolitika eredménye. Gyakorlatilag leálltak az idegenforgalmi beruházások is, noha a turizmus területén – Európában legalábbis – hazánk versenyelőnye elvitathatatlan. A reálkeresetek stagnálása pedig a fogyasztást veti alaposan vissza; ez a kimutatások szerint máris érzékelhető a kiskereskedelmi forgalomban.
S aligha javítja a képet az egyre duzzadó, lassan a GDP 60 százalékát is kitevő államadósság, továbbá az államháztartási hiány, amely jó esetben is „csak” 1185 milliárd forint lesz. A Pénzügyminisztérium szerint a tervadatot nagyjából szeptemberre sikerül teljesítenünk. A felsorolt hazai és nemzetközi adatokból, folyamatokból az következik, hogy a kormánynak a gyors növekedés belső tényezőit kellene segítenie. Mindenekelőtt serkenteni az üzleti környezetet, erőteljesen csökkenteni a drágulást, s végre-valahára: rendbe tenni a költségvetést.
Az elmúlt két évben gyakran hallhattuk a kormánypártok elnökeinek, sőt a miniszterelnök szájából is, hogy a magyar gazdaság a külső tényezők miatt nem tud fejlődni. Ez azonban, legalábbis a magyar gazdaságpolitika alakítása során, már nem lehet újra hivatkozási pont.