Enzo Baldoni valósággal sugározta magából a jókedvet és az életerőt – emlékeznek vissza az olasz újságírók kollégájukra. Az 56 éves kalandor-újságíró sok kitérő után került a média világába: volt kőműves Belgiumban, rakodómunkás Németországban, fényképész, tolmács, tornatanár, és technikus is egy vegyészlaborban. Ismerői szerint Baldoni mindig is szerette a kalandos helyeket, a rendkívüli helyzeteket, utolsó riportútján is egy vöröskeresztes csoporttal indult a súlyos harcok dúlta Nedzsefbe. Mint a beszámolókban olvasható, a szabadúszó újságíró állandó világjáró volt, még vakációinak színhelyeit is az élmények és izgalmak keresése határozta meg. Riportjai az országos sajtóban, továbbá a Linus és a Diario lapokban jelentek meg. Kolumbiában egyszer már elrabolták, ott azonban a túszejtők parancsnokával kötött barátsága révén sértetlenül szabadult. Irakban azonban az indulatok bizonyultak a legerősebbnek, s tegnapra virradóra kivégezték a tudósítót. Baldoni két huszonéves fiút hagyott maga után.
Halála valósággal sokkolta az olasz közvéleményt, a politikusok egybehangzóan embertelen, barbár cselekedetként ítélték el a gyilkosságot, s az áldozatért II. János Pál pápa is imádkozott. Silvio Berlusconi olasz kormányfő ugyanakkor leszögezte, Olaszország iraki politikája a történtek ellenére sem változik.
Elrablása előtt nem sokkal Baldoni úgy fogalmazott: „Sokan félig Rambónak vélnek, olyan embernek, aki félelmetes izgalmak próbatételét akarja, látni emberek halálát és belélegezni a háború illatát. (…) Én azonban ezermérföldnyire vagyok az ilyen felfogástól: egyszerűen csak kíváncsi vagyok, meg akarom érteni, hogy normális emberek miért nyúlnak géppisztolyhoz. Szeretem az embereket, a békét keresem a világban.”
origo.hu
Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő
