Szinte minden turisztikai vállalkozó arról panaszkodott, hogy az idén elmaradtak a turisták, s minden negatív várakozást alulmúlt a szezon. Az alig nyolc hónapja megnyílt siófoki szállodában pedig máris a bővítésen gondolkodnak. Mi az oka ennek?
– Tavaly november hatodikán nyitottuk meg konferenciaszállodánkat, amellyel komoly hiányt pótoltunk a Balaton déli partján. Napjainkban egyre nagyobb piacot jelent a konferenciaturizmus, amelyhez megfelelő teremkapacitások és télen is üzemelő szállodák kellenek. Ez az indoka annak, hogy máris szállodabővítésen kell munkálkodnunk, a hotelt további konferenciatermekkel egészítjük ki.
– Miből és mennyi idő alatt építették fel a négycsillagos szállodát?
– Önerőből, Széchenyi-tervből és jókora hitelből valósult meg a beruházás, másfél év alatt. A szálloda nettó összköltsége 600 millió forint volt, ehhez 25 százalékos önerőt kellett hozzátenni, a Széchenyi-terv pályázatán 220 millió forintot nyertünk, a többi pedig hitel. El kell tehát oszlatnom azt a kormánypárti vádat, hogy ingyen kaptunk, kvázi a semmire pénzt. Ez – mint az előbbiekből is látszik – nem igaz. Olyannyira nem, hogy a 220 millió forintos segítség négy, négy és fél éven belül a költségvetésben landol. Cégünk megnövekedett, az új vállalkozásból származó plusz adóbefizetéseiből addig is csaknem negyven embernek adunk munkát, akiket a téli hónapokban sem kell segélyezni. Négy év elteltével már mindenféle formában – adók, járulékok, egyéb vállalkozói fizetési kötelezettségek – hasznot termel ez a beruházás. Említésre méltó az is, hogy nemcsak az állami költségvetés, hanem a siófoki önkormányzat is közvetlenül profitál a beruházásból, a megnövekedett idegenforgalmi adó és az azt kiegészítő állami támogatás miatt. Ugyanakkor – bár ezek már nem objektív dolgok – egy ilyen szálloda növeli a Balaton vonzerejét, s több turistát csábít a tóhoz.
– Ha nem kaptak volna pályázati támogatást, fel tudták volna építeni a szállodát?
– Talán hosszú évek múlva, de akkor már bizonyosan túl későn. Többek között azért volt jó a Széchenyi-terv, mert a valós problémát orvosolta. Alapvetően nem arról van szó, hogy nehéz a hitelhez jutás, mert ha az embernek van tőkéje, akkor hitelt is kaphat. A mai magyar kis- és közepes vállalkozások tőkeszegények, mert a rendszerváltás óta eltelt rövid, tőkefelhalmozásra fordítható idő kevés volt, a Széchenyi-terv viszont a hiányzó tőkerészt pótolta amellett, hogy egy átgondolt, hosszú távú koncepció mentén a jövő építését támogatta. S ami még nagyon fontos, hogy hosszú távon sem gondolkodom a tőkém kivonásában. Sok év múlva sem pakolok össze, s nem viszem át az egész szállodát Romániába vagy a Távol-Keletre. Tehát ez a hotel évtizedeken keresztül biztos munkát ad negyven alkalmazottnak, több beszállítónak. A mi példánk is azt igazolja, hogy jó volt a Széchenyi-terv koncepciója, mert olyan beruházások valósultak meg, amelyek valós piaci igényeket elégítettek ki.
– Milyen eredményeket hozott az eddig eltelt időszak?
– A két legfontosabb adat az árbevétel és a szobakihasználtság. Az üzleti tervünk szerint mindkét mutató maximálisan megfelel – sőt túl is szárnyalja – az elképzeléseinket. Január–márciusban 35 százalékos telítettséggel számoltunk, s az első két hónapban 38, míg márciusban 40 százalék valósult meg. Áprilisban kiemelkedő eredményt produkált a szálloda, hiszen a 40 százalékos telítettség helyett 67 százalékot realizáltunk. Az árbevételt pedig a tervezetthez képest 130–150 százalékos szinten teljesítjük folyamatosan. Ez hozzájárul ahhoz, hogy a további bővítéshez szükséges forrásokat biztosítani tudjuk.
– Tehát a kulcsszó a fejlesztés.
– Mindenképpen, bár napjainkban ez nagyon nehéz. Hiszen ahogy megcsorbították a Széchenyi-terves és egyéb pályázatokat, megtorpant a vállalkozói és beruházói kedv is. Hiába volt helyes elképzelés a vállalkozói-állami és hitelkonstrukciós megoldás, ha ennek egyik támasza, az állami rész, hiányzik. Pedig ez a konstrukció lenne a legalkalmasabb arra, hogy kimozdítsa a Balatont arról a holtpontról, ahol van. Nemcsak színvonalas szálláshelyekre van ugyanis szükség, hanem a régiót télen is érdekessé, népszerűvé kell tenni. A Balaton olyan turisztikai régió, amely egész éven keresztül nyitva tart. Ma még kevés a téli szórakozási lehetőség.
– Melyek most az elsődleges piaci igények?
– Mi elsősorban a belföldi piacra fókuszálunk. Felértékelődött a minőség, egyre népszerűbb a wellness- és a rekreációs igény, illetve az üzleti turizmus. Ehhez feltétlenül szükségesek a szállodán kívüli fejlesztések. Ez az a kulturális igény, amit vállalkozói tőkéből nem lehet megvalósítani, éppen ezért itt lenne komoly szerepe az államnak, illetve az önkormányzatoknak. Ugyanis manapság már nem szobát árulunk reggelivel, hanem komplex turisztikai terméket programokkal. A turisztikai termékbe sok minden beletartozik, része a szoba, az étkezés, a szolgáltatás, és valamilyen formában a kultúra, illetve a környezet is. A turista ma már nem elégszik meg azzal, hogy hét napból hetet lemegy a partra és a köveken bebotorkál a vízbe, hanem háromszor le akar menni és négyszer meg akarja ismerni a környezetet, el akar menni egy múzeumba, kerékpározni vagy túrázni. A legnagyobb bajt abban látom, hogy a Balaton soha nem átgondolt koncepció mentén fejlődött. Igazából nincsen gazdája a magyar tengernek. Ennek persze oka az is, hogy a Balaton-parti önkormányzatok képviselő-testületeiben még mindig nagyon kevés az idegenforgalomban jártas szakember. Sok helyhatóság a közvetlenül a turizmusból származó bevételeket nem forgatja vissza az idegenforgalomba, sőt egyáltalán semmilyen bevételt nem forgat vissza az ágazatba. Minden pénzt a működési és az intézményfenntartási költségek emésztenek föl. Megoldást jelenthetne, ha törvényileg előírnák, hogy az önkormányzatok kötelesek az idegenforgalmi adót és a hozzá tartozó állami támogatást turisztikai fejlesztésekre fordítani.
– Véleménye szerint van-e a balatoni turisztikai vállalkozóknak jövőképe?
– Jelenleg a bizonytalanság a legjellemzőbb. Leálltak a fejlesztések, nincsenek központi forrásból származó támogatások. Az emberek elvesztették a hitüket abban, hogy amibe belefognak, abból lesz is valami. A Széchenyi-terv reményt adott és befektetési kedvet. Véleményem szerint mielőbb szemléletváltásra van szükség, ami azt jelenti, hogy nemcsak a turizmus szereplőinek kell tisztában lenniük azzal, hogy az idegenforgalom húzóágazat, hanem a döntéshozóknak is. A turizmusnak ugyanis nagyon fontos szerepe van az eltérő fejlettségű régiók felzárkóztatásában, a munkahelyteremtésben és a költségvetési bevételek gyarapításában is. A jegybank adatai alapján kimutatott 3,03 milliárd eurós – turizmusból származó – devizabevétel 12 százalékkal elmaradt a 2002-es évitől, de a tavalyi év egészében a turisztika továbbra is nettó befizetője volt az államháztartásnak. Az 1,24 milliárd eurós egyenleg a külkereskedelmi mérleg hiányának 37 százalékát, a folyó fizetési mérleg hiányának pedig 27 százalékát fedezte. A folyó fizetési mérleg szolgáltatások és jövedelmek sorában már csak a turizmus egyenlege az egyetlen tétel, amely mind a mai napig pozitív. Ez az az ágazat, ahová ha befektet az állam, az rövid úton meg is térül. Ehhez mérten elképesztő, hogy a jelenlegi kormány egy olyan kitörési pontot, mint a gyógyturizmus, kifelejt a Nemzeti fejlesztési tervből. Pedig a harmadik gyógyvíznagyhatalom vagyunk a világon, nálunk több gyógyvize Európában csak Izlandnak van.
– Az ágazatot azonban nemcsak a pénzhiány, hanem az olyan törvények is sújtják, mint a napi standolás kötelezővé tétele.
– Úgy tűnik, nincs elég megoldanivaló a turizmusban. Ahhoz képest, hogy a tizennegyedik legnépszerűbb célország vagyunk a világon, nem arra törekednek a döntéshozók, hogy még feljebb kerüljünk, hanem például a napi standolással keserítik meg a vendéglátásból élők életét. Pedig nem szabadna túlzásokba esnünk. Az adók és járulékaik emelkedése a pluszmunka az árakban sajnos visszaköszön, ami nem növeli az ágazat versenyképességét.
– Milyen egyéb lehetőségeket lát a helyzet orvoslására?
– Egyértelműen fejlesztésekre van szükség. Ha másként nem megy, a döntéshozók kérjenek fel olyan szakembereket, akik – akár a világ más táján – már bizonyítottak. Nem kell mindent nekünk kitalálnunk. De lenne egy pár ötletem: egyre sürgetőbb lenne a kikötőfejlesztés folytatása. A Garda-tó a tavi vitorlázás fellegvára Európában, s területe csak kétharmada a Balatonénak. Viszont tizenegyezer vitorlás hajó van rajta, míg a Balatonon csak háromezer. A másik örök vita a motorcsónak kérdése. Miért nem lehet azt mondani, hogy a tó egyik részén eddig a pontig lehet, a másik részén pedig nem lehet motorcsónakázni? Így mindenki jól járna, nem beszélve arról, hogy ez is újabb programlehetőség lehetne mind a belföldi, mind a külföldi turisták számára. Siófokon nagyot lendítene, ha megépülhetne a rég áhított városi fürdő, amire egyetlen fillért sem kapott a város egyetlen pályázaton sem. Ám ha a Balaton egészében gondolkodunk, elkelne a tó északi és déli partjára is egy-egy sportcsarnok vagy stadion. Magyarország ugyanis komoly sportdiplomáciával rendelkezik, s ha lennének sportcsarnokaink, ezt ki lehetne aknázni úgy is, hogy – szezontól függetlenül – a régióba hoznának néhány nagy versenyt, edzőtáborokat. Ennek komoly a marketingértéke is. Csak azt kell megértenie a döntéshozóknak, hogy ezek állami támogatás nélkül nem sikerülnek.
origo.hu
Magyar Péter puskával a kezében pózol, miközben a fél világ háborúban áll
