Rövidre vágva

Szeptember végén. E szókapcsolatról a Magyar Televízióban mostanság nem Petőfire asszociálnak, hanem a tévéelnökre, aki szeptember végéig moratóriumot hirdetett „a nem létfontosságú számlák kiegyenlítésére”. A kis bérű tévéseknek régóta számolniuk kell az akadozó kifizetésekkel – ám nem titkolták el ama megfigyelésüket, hogy Friderikusz Sándor számláján valahogy mindig pontosan megjelenik az esedékes összeg. A minőséget meg kell fizetni, mondhatnánk erre; ha nem tudnánk: a szólásszabadság apostola az üzenetrögzítők hőse is. Persze ama bizonyos üzenetben az előbb puccsista társaságba keveredett, majd emiatt magát elszégyellő, ezért morális MSZP-fordulatot meghirdető Lendvai Ildikó csupán „a Péter” támogatásáról biztosította a közszolgálati showmant a tévéelnökségért folytatott versengésben – most viszont már „a Ferenc” jóindulata a valuta. Mivel a médiasztár az üzenetrögzítőjére immár jobban vigyáz, csak sejtéseink lehetnek, zökkenőmentesen zajlik-e a mentorváltás. Mindenesetre közérdekű adat volna, hogy Friderikusz szeptemberi járandósága „a nem létfontosságú számlák kifizetésének” tévéelnöki moratóriuma alá esik-e…
Már az is botrány, hogy A Hét című közszolgálati magazin helyiértékét egy félbulvár jellegű műsor uralhatja, amit újabban kivisznek egy fővárosi tetőteraszra, a felhőket nyilván esőűző sámánokkal tartva távol. De hogy a közvéleményt tájékoztatni hivatott „közéleti, politikai” (itt a vége, a forgó embléma a jelzőhöz nem illeszt jelzett szót, így nem tudjuk a dolog műfaját) kínosan egyoldalú politikacsinálásba fogjon, az még ebben a következmények nélküli országban is elfogadhatatlan. Vegyük csak a legújabb esetet: Friderikusz az athéni doppingügy kapcsán megszólaltatja Bakanek Györgyöt, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumnak (tehát Gyurcsány tárcájának) a szakmai főtanácsadóját. Bakanek úr szerint: „A doppingszabályzatban benne van, hogy a doppingolásért az a felelős, akinek a szervezetében a doppingszereket megtalálták. Természetesen nehezen hihető a magányosfarkas-teória, hogy egy ember, akinek egészségügyi képzettsége nincs, maga próbál ki magán bizonyos gyógyszereket. Ezeket, ugye, be kell bizonyítani. Őszintén remélem, hogy ezekben az esetekben orvos nem működött közre, mert ebben az esetben az orvos a diplomájával játszik.” Amikor pedig épp azt mondja, hogy a doppingoló nem magányos farkas, megjelenik a háttérben vágóképként Schmitt Pál. Még véletlenül sem Gyurcsány Ferenc. Friderikusz a pavlovi reflexekre hat a képi politizálással, akárcsak akkor, amikor a sajtóhíreket kizárólag kormánypárti lapok szalagcímeivel illusztrálja.
Ez azonban csak pitiáner ügyeskedés a nyílt rágalmazáshoz képest, amivel lapunkat illeti. Idézzük a Pulitzer-emlékdíjas médiamunkást: „A műsor elején mondanom kell valamit a becsületünk érdekében. A Magyar Nemzet című újság e hét szerdai számában meggyanúsított minket. A lap a következőket írja: »Ha Kiss Péter lesz a miniszterelnök-jelölt, Medgyessy Péter megvárja a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtását; ha viszont Gyurcsány Ferencet jelöli az MSZP, akkor lemond. Értesüléseink szerint – írja a Magyar Nemzet – ezt közölte a kormányfő a Magyar Televízióban Friderikusz Sándorral, A szólás szabadsága című műsorban. Csakhogy – így a Magyar Nemzet – az interjúnak ezt a részét kivágták a vasárnap este felvételről sugárzott anyagból.« Ezt írja tehát a lap. Kategorikus állításként, cáfolatunk dacára, sőt annak ismeretében, amit előzetesen írásban közöltünk is a Magyar Nemzet munkatársával, hogy tudniillik az interjú rövidítésének két oka volt: az egyik terjedelmi, mert a felvétel túlságosan hosszúra nyúlt; a másik pedig az, hogy nem ízléses, legalábbis úgy véltük, ha a távozó miniszterelnökkel minősíttetjük lehetséges utódait. A Magyar Nemzet úgynevezett értesülése pedig alaptalan, közönséges pletyka. Világos tehát a helyzet. Valaki nem mond igazat: vagy mi, vagy a Magyar Nemzet. Így tehát kötelességünknek éreztük, hogy megmutassuk önöknek a szóban forgó interjúrészletet, hogy láthassák és hallhassák: mondta-e Medgyessy Péter azt, amit a Magyar Nemzet a szájába ad? Tehát, idézem még egyszer: »Ha Kiss Péter lesz a jelölt, akkor megvárja a konstruktív bizalmatlansági indítványt, ha viszont Gyurcsány Ferencet jelöli az MSZP, akkor lemond.« Nézzék a vágatlan felvételt!” S a bejátszott „vágatlan felvételben” szó szerint elhangzik a következő, titkosított mondat Medgyessytől: „Én úgy látom, ezt nem tagadom, hogy ahhoz, hogy az országban a kormányzás megbízható módon menjen, Kiss Péter nagyon jó választás, de én természetesen meg fogom hajtani a fejemet, ha a kongresszus más döntést hoz.” Friderikusz ennek ellenére nem átallja a néző szemei közé mondani: „Ez volt tehát a múlt vasárnapi adásunkból kihagyott rész. Az pedig, hogy ki nem mondott igazat: a Magyar Nemzet vagy mi, most már pontosan tudják önök.” Elképesztő cinizmus.
Kedves Friderikusz úr, hát akkor menjünk sorjában, mint az újságíró-iskolában! Szögezzük le: Medgyessy a szerdai pártkongresszust megelőző vasárnapon Kiss Péter mellett voksolt. A kongresszus három nappal később már Gyurcsány mellett. A szocialista küldöttek az addigi információk alapján hozták meg döntésüket, ám ezek közül egy fölöttébb fontosat ön elhallgatott előlük. Úgy hallgatta el, hogy kivágta; elvégre a szólás szabadságának is van határa. Egyik indoka a terjedelem volt, bár ezúttal senki nem vetette volna az ön szemére, hogy terjengős, hiszen egy leköszönő miniszterelnök minden szava közügy, sőt történelmi adalék. Ugyanakkor Medgyessy eszmefuttatását arról, hogy Orbán Viktor hol barnult le, terjedelmi okokból nem tartotta szükségesnek megkurtítani. Sántít a másik indok is, hogy nem ízléses a kormányfőnek utódait minősíteni. Már miért ne volna az, ha még javában hivatalban van, s véleménye a dolgok alakulására (mint ahogy az be is igazolódott) döntőnek mondható? Felhívnám kolléga úr figyelmét a tényre: az MSZP kongresszusa Gyurcsányt jelölte utódnak, s Medgyessy le is mondott, nem várva be a bizalmatlansági indítványt. A vágóasztali finomkodás tehát alapvetően befolyásolta a kongresszusi befutó sorrendjét, azaz A szólás szabadsága lényegében Gyurcsánynak korteskedett Kiss Péter ellenében.
Hogy ki hazudik és ki nem, ennyi adalékból nem dönthető el: Friderikusz bármilyen kivágott interjúrészletet bevághatott egy héttel később. Nem szívesen nyitnék új muszter-maszter vitát, de lehet, hogy a mi „pletykánk” egy másik részben szerepel – a vágatlan anyagot ugyanis Nika György hírigazgató döntése miatt nem láthattuk. Friderikusz az interjúadástól is elzárkózott, mondván: csupán drótpostán hajlandó válaszolni kérdéseinkre. Miután – napilap s nem heti műsor lévén – ragaszkodtunk a hétfői információkéréshez, a jól fizetett közszolga „Nem vagyok én a Magyar Nemzet asszisztense!” felkiáltással, kollégánk válaszmondatának közepén, elköszönés nélkül kinyomta a telefont. Csak tudnám, miért emlékeztet ez engem az ismételt doppingvizsgálatot megtagadó dobóatlétáink viselkedésére…