Nemrég menesztette a kormány a Balassi Bálint Intézet főigazgatóját, Ujváry Gábort, akit még a polgári kabinet nevezett ki posztjára 2002 elején. Ám ha ezt nem tudnánk a politikai botrányok zavarba ejtő bősége közepette, gyanakvóvá tehetne bennünket pusztán az a tény is, hogy a Balassi-emlékév kellős közepén gyakorlatilag semmilyen programot, rendezvényt nem kínál a hazai hungarológiai kutatások egyik fellegvárának számító intézmény honlapja. Akár jelképes üzenetként is felfogható, hogy Ujváry Gáborral, aki évekig volt a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatója, éppen európai uniós csatlakozásunk ünnepi napján közölte az Oktatási Minisztérium (OM) a leváltást, mégpedig stílszerűen – mindenfajta indoklás nélkül. Napra pontosan akkor, amikor a magyar az unió hivatalos nyelvévé vált. Az sem véletlen így, hogy a további négy felső vezető közül hárman önként távoztak a diktatórikus minisztériumi döntés hatására.
Mint kiderült, egyfajta indokot mégiscsak sikerült kipréselnie a tárca vezetőitől a jeles történésznek, amely úgy szólt: „bizalomvesztés”. Előtte azonban arra akarta rábírni Medgyes Péter, az OM közigazgatási államtitkára, egyezzen bele abba, hogy egyszerű közalkalmazottként dolgozzon leváltása után is a főigazgató az eladdig általa vezetett intézetben, miközben miniszteri biztos veszi át az irányítást. S hogy melyek voltak a valódi okok, amelyek a háttérben meghúzódtak? Állítólag a fellépő gazdasági nehézségek, a felhalmozott jelentős adóhátralék, illetve köztartozás, s ezért szerintük a Balassi Bálint Intézet legfelső vezetését terheli egyedül a felelősség. Ujváry Gábor kérdésünkre nem cáfolja a tartozások létét, ám több mint elgondolkodtató az ügy fejlődéstörténete, amit elénk tár.
Történt ugyanis, hogy még az előző év végén az oktatási tárca ellenőrzési főosztálya vizsgálatot kezdett az intézményben, amelyet január végén annak rendje és módja szerint le is zárt. A vizsgálati beszámoló nem keltett meglepetést, hiszen a feladatokhoz képest igencsak kurta költségvetési keret következtében a pénzügyi gondok állandósultak a Balassiban. Az azonban, hogy az intézet vezetői felelősek lennének, fel sem merült. Nem így a második beszámolóban, ahol már egyértelműen kimondatott: Ujváry Gáborék a hibásak a felhalmozott 160 millió forintos tartozásért. Hogy mi történt a két beszámoló megírása közt eltelt időben, csak találgatni lehet, ám mint ahogy a menesztett főigazgató elmondja: igen furcsa volt, hogy előbb kapták kézhez az inkriminált beszámoló megállapításait és kivonatát, mint magát a rájuk vonatkozó vizsgálati beszámolót. Őt pedig ez leginkább a Visinszkij-féle szovjet joggyakorlatra emlékezteti, amikor a bűnösség vélelmének jegyében előbb született meg az ítélet, mint a vádirat.
De hát hogy fajulhattak idáig a dolgok egy olyan intézménynél, amely eddig mindenfajta botrány nélkül, csendesen tette a dolgát? S nem is akárhogyan. Évkönyvek, kiadványok, sikeres rendezvények egész sora, nem kevésbé sikeres oktató- és kutatómunka fémjelezte a tevékenységét határainkon innen és túl. A 2002 elején alapított Balassi Bálint Intézet vezetését pedig nem kis szakmai felelősség terhelte, hiszen nagy múltú intézmények, a Magyar Nyelvi Intézet, a Nemzetközi Hungarológiai Központ és a Hungarológiai Tanács összevonásával hívták életre. A feladat pedig azért is volt különösen felelősségteljes, mivel évente háromszázötven nem magyarországi diák magyar nyelvi, irodalmi és magyarságismereti oktatásáról kellett magas szinten gondoskodniuk, rangos külföldi egyetemekre meghívott vendégtanáraik pedig további több mint ezer diákot tanítanak magyar nyelvre.
Megkockáztatható: európai uniós csatlakozásunk után ez a sokrétű munka hatványozottan fontossá válik, hiszen a fele részben nem magyar származású, anyanyelvű diákok jelentős része diplomáciai, nemzetközi gazdasági, pénzügyi pályán fog később helyet találni, s így nem mindegy, milyen mélységű ismereteik vannak az országról, kultúránkról, hogy a pozitív érzelmekről ne is beszéljünk.
A kinevezett miniszteri biztos mindenesetre az ellenőrzési főosztály tavaszi második beszámolójával összhangban úgy találta, hogy úgymond az intézet vezetése csőd közeli helyzetbe jutott, s bár kedvezőtlen feltételek voltak a működésre, ezek a körülmények nem vezettek volna idáig, ha a főigazgató és a gazdasági főigazgató-helyettes felelősen, a lehetőségek és a kötelezettségek összhangjára ügyelve, a jogszabályoknak megfelelően végezte volna munkáját. A jelentés azt is hozzáfűzi: „esetenként úgy vállaltak kötelezettségeket, feladatokat, hogy azok feltételeinek rendelkezésre állásáról (sic!) meggyőződtek volna.”
Az első, amit még az avatatlan szemlélő is leszűrhet: május óta az intézetet vezető miniszteri biztos nemhogy hungarológiai tanulmányokat nem folytatott, de még az alapszintű magyar nyelvi stúdiumokat sem vehette akadályok nélkül, legalábbis erre következtethetünk a megfogalmazás nehezen kibogozható kuszaságából. Ám ami a tényeket illeti, zavarunk csak fokozódhat, miután az Oktatási Minisztérium vezetői – az egyik internetes portálnak nyilatkozva – elismerték: a pénzügyi gondokat leszámítva a Balassi-intézet jól és sikeresen működött.
A szónoki kérdés immár az, hogy működhet rosszul egy olyan intézet, amely a minisztérium szerint is jól működik. Miért kell egy általuk is elismerten jól teljesítő vezetőt eltávolítani pozíciójából? Ujváry Gábortól viszont azt kérdeztük, nem lehetett-e volna megelőzni a pénzügyi nehézségeket, miért vállaltak olyan kötelezettségeket, amelyek jelentős többletkiadásokkal jártak. A volt főigazgató elismerte, hogy a költségvetési hozzájárulásból nem tudtak kijönni, ám visszakérdezett: hogy lett volna joga felülbírálni a minisztérium által meghatározott szakmai direktívákat, előírásokat? A kötelezettségvállalásokat ugyanis nem ő, hanem a minisztérium határozza meg, s neki nincsen joga felülbírálni a miniszter hatásköréről szóló törvényben foglaltakat. Feladataik kilencven százaléka ráadásul nemzetközi kötelezettségvállalás volt, így éppen ő lépett volna túl a hatáskörén, ha szelektál a tennivalók közt. Magyarán: mifelénk újabban oly divatos szóval „alulfinanszírozott” volt az intézmény évek óta. 2002-ben 810-820 millió forintból gazdálkodhattak, s tavaly is még 829 millió volt a költségvetési keretük. Az idén azonban jelentősen megkurtították a büdzsét, hiszen mindössze hétszázmillió állt a rendelkezésükre, s ebből is csupán ötszázhatvanmillió forintot állt a központi költségvetés. Megtudtuk: több mint hetvenmillió forinttal apadtak saját bevételeik is, így szinte törvényszerű volt a hátralékok állandó növekedése. Csakhogy százhatvanmillió forint köztartozás igen nagy pénz, így önként adódik a kérdés: nem lehetett-e volna másutt spórolni a kiadásokon? A volt főigazgató elmondta, természetesen minden lehetőséget számba vettek. Megoldásként kínálkozott volna, hogy kevesebb ösztöndíjast fogadnak, redukálják a tanfolyamok számát, ám akkor éppen ezért vonhatták volna felelősségre, hiszen a minisztérium írta elő ezeket feladatokat. Szóba jöhetett volna az is, hogy nem fizetik a víz-, áram- és villanyszámlákat. Meg is kísérelték, ám ez az út járhatatlannak bizonyult, mivel hamarosan jöttek a felszólítások, ha nem fizetik be két-három napon belül, megszüntetik a szolgáltatást. Ősz, tél lévén, ezt nemigen kockáztathatták meg, a humanitárius szempontokat félretéve már csak azért sem, hiszen elképzelhető, milyen visszajelzések érkeztek volna a külföldi diákok nagykövetségeiről a példátlan eset nyomán. Ujváry Gábor kesernyésen megjegyzi, utólag talán mégis ez lett volna a legcélravezetőbb, hiszen a botrány kipattanása elősegíthette volna a szűkös költségvetés kiegészítését. Végül a harmadik megoldás mellett döntöttek, s megkísérelték átütemezni köztartozásaikat. Így keletkezett az APEH felé fennálló százhatvanmilliós hátralék. Úgy látszik, az APEH toleránsabb volt, mint az oktatási tárca illetékesei, hiszen a részletfizetésről, haladékról sikerült velük megállapodni, ám megelőzte őket a minisztériumi retorzió.
De vajon nem nyújtózkodtak-e tovább, mint ameddig a takaró ért a fizetések, juttatások terén? – vetődik fel óhatatlanul a kérdés, hiszen a miniszteri biztos felrótta a nagy számban foglalkoztatott külső munkatársakat és a különböző címen kifizetett pótlékokat. Ujváry Gábor rezignáltan sorolja a tényeket. Főigazgatósága idején még az ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelés ellenére is alig növekedett a vezetők fizetése, és éppen az övé a legkevésbé. A minisztériumi bőkezű gyakorlattal ellentétben jutalmat senkinek nem fizettek, és ezt éppen annak a miniszteri biztosnak kell a legjobban tudnia, akinek havi jövedelme többszöröse a Balassi vezetőinek. Ami pedig a „túlfizetett” külső munkatársakat illeti: más háttérintézményekhez viszonyítva kevés külső tudományos munkatársnak adtak megbízást, korántsem sztárgázsikért. Egyenesen tragikomikusnak tartja viszont azt, hogy a sokszor minimálbér melletti pár ezer forintos pótlékokat „jogosulatlannak” tartsák egy olyan minisztérium vezetői, akiknek a fizetése akár a hússzorosa a minimálbérnek. A volt főigazgató azt is hihetetlennek találja, hogy a hungarológiai szakterület legkiválóbb tudósaiból álló tudományos tanács tagjainak tiszteletdíját sokallaná az oktatási tárca. Ők ugyanis más kuratóriumokhoz képest a legalacsonyabb térítésben részesültek: bruttó húszezer forintot kaptak, évente legfeljebb két alkalommal.
S hogy miért nem lehetett több saját bevételük? A válasz kézenfekvő: az intézet központi épületének ingatlanjogi helyzetét évek óta nem oldotta meg a kormányzat. Igaz, Magyar Bálint miniszter 2003 őszén a hungarológiai szakma színe-java előtt ígéretet tett arra, hogy a gondokat egy-két hónapon belül orvosolják, ám nem történt semmi. Márpedig így a rendkívül költséges fenntartású Somlói úti központi épület nagy befogadóképességű színháztermét és más helyiségeit nem adhatták bérbe a kezelői jog birtoklása nélkül.
Úgy látszik azonban, ez utóbbi akadály is elhárult a gazdaságos működtetés elől, amióta Ujváry Gábor történészt és más vezetőket sikerült eltávolítani beosztásukból. Mit tesz az élet és a véletlen, nemrégiben a hosszú idő óta ígért kezelői jogot is megkapta a Balassi Bálint Intézet, illetve az annak élén álló miniszteri biztos. Nyilván szintén a sors kegyes játéka, hogy a kormányzat is elérkezettnek látta az időt egy kétszázmillió forintos költségvetési támogatás odaítélésére. Feltehetőleg csupán arról van szó, hogy az oktatási miniszter úgy gondolta, a Balassi Bálint-emlékév közepén jobban meg tud felelni a tudományos kihívásoknak az a miniszteri biztos, aki „civilben” a tárca vagyonvédelmi főosztályának a vezetője, mint egy széles körű hazai és nemzetközi szakmai elismertségnek örvendő történész-kandidátus. Aki „mellesleg” kezdeményezője és első kidolgozója volt éppen a Balassi-emlékévnek.
Az a fontos persze, hogy immár rend és fegyelem uralkodik a Balassi Bálint Intézetben. Olyannyira a pénzügyi prioritások érvényesülnek, hogy a jelek szerint elmaradnak az évfordulós rendezvények is. Ha az intézmény honlapjára kattintunk, érdekes intellektuális élményben lehet részünk. A július végére tervezett Balassi Bálint-emléktúra helyén találunk csak egy lakonikus tömörségű mondatot: a túra időpontja még nem végleges. A „rendezvények” címszó még átláthatóbb: csupán szép tiszta üres felület fogadja a látogatót.
Csak bízhatunk abban, hogy Pálfi Ferenc miniszteri biztos személyesen is szót tud majd érteni Magyar Bálint oktatási miniszterrel. Merthogy Ujváry Gábor hiába próbált több ízben is személyes találkozót kérni tőle az egyre akutabbá váló finanszírozási gondok feltárására. Csak levelezés folyt, igaz, egyoldalúan, mivel sem a főigazgató, sem pedig a nagy tekintélyű tudósokból álló tudományos tanács nem kapott választ sosem a helyzetet megvilágító segélykérő megkereséseikre. Az oktatási tárca legfelső vezetése nem méltatta őket érdemi reagálásra. Igaz, az Oktatási Minisztérium honlapján hiába keressük a háttérintézmények rubrikában a Balassi Bálint Intézetet. Nem is merünk gondolni arra, hogy a miniszter is onnan tájékozódik csupán. Holott nem ártana alaposabban is informálódnia a még hivatalban lévő kormánynak. Ha nem akarják, hogy a Deák- és a Rákóczi-emlékévhez hasonlóan a Balassi-emlékév is jórészt a kormányzati szervezetlenségről és botrányokról váljon emlékezetessé, és tovább csökkenjen ázsiónk az Európai Unióban.
Ujváry Gábor 1984-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar–történelem, majd levéltár szakon. 1994 és 1998 között a bécsi Collegium Hungaricum igazgatóhelyettese. 1998-tól 2000-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezető titkárságvezetőjeként tevékenykedett. 2000-től 2002-ig a bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója és a Collegium Hungaricum tudományos igazgatója volt. A történettudomány kandidátusaként a magyar kulturális és tudománypolitika története a fő kutatási területe.
