Hiller István miniszter úr huzamosabb idő óta szajkózza, hogy az MSZP hivatott a szociáldemokrácia eszmeiségének továbbvitelére, annak modernizálására, mintegy előkészíteni-meggyúrni a közvéleményt, s hogy a pártja a szociáldemokrácia letéteményese, egyetlen képviselője. De hát arcátlanság kell ahhoz, hogy miközben a szocialisták útjukat egyengetik, különböző negatív jelzőkkel illetik azokat a történelmileg megméretett, sokat szenvedett-üldözött valódi szocdemeseket – és akarják félretolni, lesöpörni őket a politikai palettáról –, akik ma is küzdenek megmaradásukért és hirdetik az egyetlen igaz szociáldemokráciát, melynek alapelveiből most csak a szociális gondolkodást, szociális érzékenységet, s az igazságosságot emelném ki.
Hiller úr generációjának folyamatos támadásai kísértetiesen hasonlítanak a Rákosi–Kádár-klientúra módszereihez. Talán azért nem lehet zokon venni és csodálkozni rajta, mert az MSZP magával hordja a diktatúra torz ideológiáját. Igyekeznek megszabadulni az immár sokadik nevüktől, és magukra ölteni a szociáldemokrata palástot. Mintegy takaróként, ami elfeledtethetné bűneik-ballépéseik sorozatát, ország-világ előtt szalonképessé tehetné pártjukat, melynek soraiban a mai napig ott vannak pufajkás elvtársaik. Mert itthon már jól ismerik valamennyiüket.
Én a politikát nem az eltorzított brosúrákból ismerem, hanem hosszú életutam tapasztalataiból. A Szociáldemokrata Pártnak 1939. szeptember 18. óta, tehát 65 éve vagyok tagja, s mint ilyen, híven képviseltem, s ha kellett, sokadmagammal együtt harcolva küzdöttem érte. A párt 65 éves életútját csak egyetlen szervezet, Hiller úr mai pártja keresztezte, üldözte és akarta megsemmisíteni, mert nem tudták és nem is akarták elfogadni a „széles az út, elférünk rajta” két munkáspárt valóságát, s 65 évig üldöztek bennünket.
Most Hiller Istvánék azt hangoztatják, hogy ők nemzetiek és szociáldemokraták, amire válaszunk csak egy lehet; az, hogy mi tiszta szívű, tiszta kezű, hazájukat-népüket szerető és szolgáló, szociálisan érzékeny és gondolkodó értékrendet képviselünk. Mi azt a baloldalt, azt a mostani szociáldemokratának látszani kívánó pártot, amelynek útját akasztófák, internálótáborok és sortüzek szegélyezték, s amelynek vezetőségében többmilliárdos kapitalisták, harácsolók, a pénzimádás megszállottjai, egyszóval erkölcsileg megkérdőjelezhető egyének ülnek, nem tudjuk elfogadni. Mert nem elég szociáldemokratának látszani, annak is kell lenni, hisz egy milliárdos soha nem fogja tudni megérteni a bérből-fizetésből élő emberek problémáit (Gyurcsány Ferenc: Stabil és nagy a jólét!, Magyar Nemzet, szept. 14.). Hogy ez a kijelentés elhangozhatott, azt bizonyítja, hogy véleményem szerint a miniszterelnök-jelölt vagy nem mond igazat, vagy nem ismeri a kétkezi munkából élő, több millió ember helyzetét (inkább a saját tömött zsebét).
Az 1956-os forradalom bizottságaiban, s főleg munkástanácsaiban a legtöbb áldozatot, a legtöbb üldöztetést Szociáldemokrata Pártunk szenvedte el. Képmutatás, mi több, durva kegyeletsértés volt, amikor három évvel ezelőtt a VII. kerületi MSZP-s vezetés égisze alatt Kéthly Anna teret avattak, krokodilkönnyeket ejtve azon, hogy hazánkat a munkásmozgalom legnagyobb, egyedülállóan karizmatikus alakja elhagyta s külföldön élt. Csak közben azt felejtették el, hogy őt a nyakunkba ültetett szovjetbérenc Kádár üldözte el, és ha maradt volna, akkor ma egy vértanúkereszttel több lenne a 301-es parcellában.
Nevünket tehát legitimációra nem adjuk egyetlen MSZP-s látszatembernek, megélhetési politikusnak sem. Nekünk már nem maradt más, mint a becsületünk, nevünk tisztasága, hűségünk a szocdem eszmékhez. És a bizalom és hit, hogy egyszer még valóra válik a Kéthly Anna által megálmodott magyar szociáldemokrácia.
Steigerwald Ottó
szocdem, az ’56-os Nógrádi
Munkástanács
elnökhelyettese, Pécel
origo.hu
Franco Nero Herenden: egyedi porcelánszobrot kapott a világsztár
