A tehetetlenség nyomatéka

Lendületben a város: ezzel a szlogennel kampányolt Demszky Gábor 2002-ben. A fővárosiak fele ezt el is hitte neki, így negyedszer is megválasztották Budapest élére, holott már akkor is kristálytisztán látszott, hogy ebből a városból éppen a lendület hiányzik, nem utolsósorban az akkor tizenkét éve regnáló főpolgármester személye miatt. Ami ugyanis Budapesten évek óta történik, az elsősorban néhány üzletembernek köszönhető, akik a zsíros profit reményében felépítenek ezt-azt, illetve néhány lelkes fiatalembernek, akik egy-egy lepukkant bérház udvarán nyitnak egy-egy hangulatos kerthelyiséget. A lendületes városban Demszky tizennégy éve ígéri ugyanazt: az utak kátyúmentesítését, a macskakő felszámolását, a rákospalotai szemétégető rekonstrukcióját, a szennyvíztisztítás teljes kiépítését, a 4-es metrót, új parkok, zöld területek telepítését, a játszóterek biztonságossá, a belvárosi épületek lakhatóvá tételét, a nagykörúti villamosok cseréjét, s lehetne hosszan folytatni a sort.
Ezek közül három beruházás – látszólag – a célegyenesbe ért. A rákospalotai szemétégető hamarosan felhagy a brutális környezetpusztítással, hiszen nemsokára befejeződik a füstgáztisztító beépítése. A szennyvíztisztításban is jelentőset lépett előre a főváros: sikerült írnia egy pályázatot, amelyet feltehetően befogad az Európai Unió is, így minimális önkormányzati pénzből, illetve hitelből néhány év alatt megépíthető a Csepel-sziget északi végében a központi szennyvíztisztító. A nagykörúti villamosokat már gyártják. Aki esetleg nem ismerné a körülményeket: jóval az eredményhirdetés előtt sokan tudni vélték, hogy a Siemens lesz a befutó, annak ellenére, hogy a német cégnél kedvezőbb árajánlatot nyújtott be egy másik pályázó. Az eredményhirdetés után kiderült, hogy a referenciaként bemutatott európai szerelvények konstrukciója hibás, így több nagyvárosból visszahívták a Siemens-villamosokat. De a budapesti villamosokat már gyártják. A többi ígéretnek se híre, se hamva: az utak lassan hasonlítanak a romániaiakhoz, kevesebb a felületükön az aszfalt, mint a kátyú. A Thököly út, a Bartók Béla út külső szakasza még mindig macskaköves, néhány peremkerületben több a földút, mint egy kelet-magyarországi, háromszáz fős településen, a parkok, zöld területek folyamatosan fogynak, a játszóterek többségére épeszű szülő nem viszi a gyerekét, a belvárosi lakóházak pedig még mindig omladoznak, falaik már az emeleten is salétromosak.
És hát a 4-es metró. Ez az a beruházás, amiről egy napilap nemrégiben úgy fogalmazott: „Csaknem harminc éve tervezik Budapesten a 4-es metróvonal megépítését, s nemrég úgy tűnt, hogy a számos perrel tarkított, kormányok által elhallgatott vagy éppen politikai céllá emelt metróberuházás végre elindul. Csakhogy az utolsó pillanatban egy civil szervezet meghúzta a vészféket: fellebbezést nyújtott be az utolsó engedélyre. A szervezet ezúttal nem szakmai aggályait hangoztatja, egyszerűen nem akarja megfizetni a kirótt milliós eljárási díjat. Pedig a Fővárosi Közgyűlés már augusztus végén áldását adta volna a beruházásra, kiírták volna a tendereket, s jövő tavasszal elkezdődött volna az építkezés, melynek eredményeként 2008 végére elkészülhetett volna az új metróvonal. Ez a határidő most egy évet is késhet az újabb pereskedés miatt.”
Ebben az idézetben azért van néhány igazság is. Például, hogy csaknem harminc éve tervezik a metrót. Vagy az, hogy a metró politikai cél, illetve az, hogy civil szervezetek fellebbezést nyújtottak be az utolsó engedély ellen, s emiatt egy évet is csúszhat a metró megépítése. Emlékezzünk csak vissza a 2002-es választási kampányra. A közvélemény-kutatók a választások előtt még javában a Fidesz győzelmét jósolták, amikor a fővárosi szocialisták, élükön Gy. Németh Erzsébet frakcióvezetővel és Vajda Pál főpolgármester-helyettessel, lépten-nyomon azt hangoztatták: a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után azonnal megindul a metró építése. Ehhez képest a metrótörvényre is több mint egy évet kellett várni, az ezzel kapcsolatos, főváros és állam közötti szerződésre pedig másfél évet. Ezek után még meg sem száradt a tinta a szerződésen, a bíróságon pedig még csak fogalmazták azt az ítéletet, amely szerint jogerős a metró környezetvédelmi engedélye, Medgyessy Péter és Demszky Gábor meg is állapodott, hogy további négy állomással bővítik a metróhálózatot Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés meg is szavazott 3,6 millió forintot a BKV számára, hogy legyen miből előkészítenie a négy állomás megépítését.
Arról már régen nem beszél senki, hogy a metró eredeti neve Dél-Buda–Rákospalota volt, a XV. kerületieket elfelejtette mindenki. Arról is mélyen hallgatnak, hogy a kelenföldi végállomással csak a kelenföldieknek vannak problémáik. Ők ugyanis a BKV, a Volánbusz, illetve a MÁV pályaudvarai mellé a legkevésbé sem szeretnének még egy végállomást, az ehhez kapcsolódó forgalomtól pedig kifejezetten rosszul vannak. Bezzeg a gazdagrétiek: ha kapnának egy metróállomást, végre megszabadulhatnának a dugóban hegyoldalról lefele zötykölődő, tömött busztól. Arról sem beszél már senki, hogy Gy. Németh Erzsébet június elején még azt mondta: a további négy állomásról még idén törvényt alkot a parlament.
Mostanában a következőket halljuk a metróberuházásról: a legfőbb ellenség még mindig Orbán Viktor, aki négy éven keresztül akadályozta az építkezést. Mostanra ezért a címért erős versenyben vannak a polgári kormánnyal a civil szervezetek, amelyek nem átallanak több tízezer ember érdekében fellépni, és bíróságon is hajlandók megtámadni az egyes engedélyeket a tervezés és a tájékoztatás hiányosságaira hivatkozva. A legújabb azonban az, hogy a 4-es metróhoz kapcsolódó felszíni rendezés költségei 1,3 milliárd forinttal túllépték az eredetileg tervezett keretet. Tekintve, hogy a beruházásra összesen 13 milliárd forintot szántak, könnyen kiszámolható: ez kereken tíz- százalékos túllépés. Egy versenyszférában működő cég esetében ekkora költségtúllépésnél a teljes vezérkart lecserélik, és büntetőfeljelentést tesznek ellenük. A főváros, illetve a BKV vezetése esetében kénytelenek vagyunk megelégedni azzal a magyarázattal, hogy a vizsgálat nem tárt fel semmilyen szabálytalanságot, s ezt az érvet egy SZDSZ-es politikustól vagyunk kénytelenek elfogadni.
Azért én mégis gyanút fogok, ha azt olvasom egy jelentésben: a Főpolgármesteri Hivatal kifizette a díszburkolat elhelyezéséért járó pénzt, majd a körtéren sétálva azt tapasztalom, hogy több helyen is hiányzik a díszburkolat. Hajlandó vagyok elfogadni azt a magyarázatot is, hogy ott hiányzik a díszkő, ahol a jövőben a 4-es metró kijáratai lesznek. De azt akkor sem értem meg, hogy miért fizette ki mégis a főváros ezért a munkáért a pénzt. Demszky Gábor és Atkári János szerint ugyanis rettentő rossz a főváros anyagi helyzete, tehát annak a néhány millió forintnak inkább az önkormányzat számláján kellene kamatoznia, mint egy bármilyen vállalkozóén. Gyanút fogok akkor is, ha azt látom, hogy a megépített aluljárót senki nem használja, csak a graffitisek, ám ez az aluljáró nagyjából kétszázmillió forinttal került többe, mint azt eredetileg tervezték. A kilencmillió forintnyi pluszpénzért felújított elektromos hálózatról a körtéri gombaépületben nem beszélek, mert ránézésre nem tudom megítélni, hogy így kell-e kinéznie egy felújított elektromos hálózatnak. Mindenesetre a józan paraszti ész azt súgja: nem szabadna kilógnia a földből egy szál vezetéknek sem. Ezek amúgy csak szemelvények a 2,3 milliárd forintból. És persze, lendületben a város.