Még a főszezonban, az augusztus huszadikát megelőző héten végeztünk kísérletet a Balaton északi partján: azt próbáltuk ki, hol és mennyiért lehet szállást kapni sötétedés után. Ilyenkor már nem látni az utak mellett „Zimmer frei” feliratú táblával integető embereket: a szerencsésebbek vendéggel, a többség pedig újabb csalódással gazdagabban ment haza. Marad a szálloda. Tihanyban a part közelében keresgélünk. Szoba volna bőven, de a számunkra is rokonszenves szálláshelyen huszonhatezer forintba kerül egy kétágyas szoba a beeső vendégnek. „Reggeli is jár hozzá” – közli mosolyogva a recepciós, ennek ellenére sokalljuk az összeget. Elindulunk a part mentén, s a Balatonfüred központjáig tartó úton hat-hét hotelba is benézünk. Mindenütt volna hely, de a legolcsóbbikban sem úsznánk meg tizennégyezer alatt, plusz az idegenforgalmi adó. Füreden aztán találunk egyet tizenkétezerért, éjfél van mindjárt, álmosak is vagyunk, belemegyünk az üzletbe. „Álljanak be a garázsba” – mondja a recepciós, de két kört is teszünk a zsúfolt belvárosban, mégsem sikerül megtalálni a zárt parkolót. Az egyirányú utcáknak köszönhetően elkeveredünk a központból, viszont találunk egy jobb panziót, ahol hatezer egy szoba. Éjjel meleg van, közel a konyha, érezni lehet a szagát, de nincs szúnyog, és kitűnő reggeli is jár a szállás mellé.
Másnap a déli parton keresünk szállást két éjszakára (csütörtök, péntek). A siófoki aranyparton a magyar rendszám ellenére félpercenként ugranak az autó elé a kiadó szobát kínáló emberek. Megnézünk egy apartmant nyolcvan méterre a parttól: a csinosan berendezett, tévével és jól felszerelt konyhával ellátott harmadik emeleti lakást napi tízezer forintért használhatná négy ember – igaz, négy napnál rövidebb időre nem szívesen adják ki. Az idős hölgy kérdés nélkül panaszkodni kezd: az idén még érdeklődő is alig akadt a szobákra, az egész szezonban nem sikerült összesen két hétre kiadnia őket.
– A szomszéd azt mondja, hogy a futball Európa-bajnokság és az olimpia miatt maradtak el a vendégek, igaz, nyár sem nagyon volt az idén. Az időjárás általában úgy alakult, hogy péntekre lett eső. Mi pedig azért spóroltunk húsz évig, hogy ezt a siófoki apartmant megvásárolva nyaranta legyen a nyugdíj mellé egy kis kiegészítés – meséli.
Az aranyparti szállodasoron ezen a héten nem panaszkodhattak a vendéglátósok: a tizenháromezer forinttól a csillagos égig terjedő árak ellenére egyetlen szállodában sem tudtak szobát adni, pedig legalább tíz helyen érdeklődtünk. A Napsugárban aztán szerencsével jártunk, mert nem érkezett meg egy olasz csoport, így napi tizenháromezerért megkaptuk a kétágyas szobát. A zárt parkolóban francia, belga, olasz, német és néhány magyar autót is látni. A terasz a partra nézne, ha nem zavarná egy fasor és egy utca – ez utóbbi sok bosszúságot okoz éjszaka, mert lehetetlen aludni a reggel hatig randalírozó német kamaszok ordításaitól.
Ez különben Siófok legnagyobb gondja. A külföldi utazási irodák ugyanis a korlátlan buliturizmus fellegváraként emlegetik a várost, és nyugat-európai kamaszok ezreit szállítják ide, akik aztán az alkoholtól és a kábítószertől „megerősödve” végigkurjongatják az éjszakát. A szállásadók egyrészt örülnek a bevételnek, ugyanakkor lassan, de biztosan elveszítik a csendre és nyugalomra vágyó családosokat, valamint az idősebb korosztályhoz tartozó turistákat. Ezen a nyáron minden korábbinál több lakossági panasz érkezett a siófoki rendőrkapitányságra meg az önkormányzathoz az éjszakai kukaborogatások, verekedések, üvöltözések miatt.
Balázs Árpád polgármester egy korábbi nyilatkozatában kifejtette: két évvel ezelőttig nem volt baj, hogy a német és a holland fiatalok kedvenc nyaralóhelye lett Siófok, mert a nyaranta a városba érkező majd százfős készenléti rendőrség meg tudta fékezni őket. Amióta visszarendelték az erősítést, azóta folyamatosan romlik a közrend. A hangoskodás és a szemetes utcakép elüldözi a minőségi szolgáltatásokat igénylő, pihenni akaró vendégkört. Egy városban nem fér meg kétféle turizmus, ezért hosszú távon az hozhat megoldást, ha folytatódik a Széchenyi-terv szállodafejlesztési programja, és a felújított szállodákból kiszorulnak a kevés pénzű bulituristák.
Az átvirrasztott éjszaka után a víz közeli szolgáltatások felderítésére indulunk. A szabad strandokon gyakorlatilag semmi sincs fagylalton és üdítőn, esetleg kölcsönözhető vízibiciklin kívül. A vezető üdítőipari márkáról elnevezett „beachen” legalább megvan annak az illúziója, hogy történik valami – igaz, eléggé borsos árú belépőt kell fizetni az élményért. A jegy egyszeri belépésre jogosít, aki otthon felejt valamit, vagy a déli napsütést inkább a szállodaszobában töltené, annak délután újra jegyet kell váltania – persze csak akkor, ha nem sikerül „megbeszélnie” a kérdést a jegyszedőkkel. Az agyonreklámozott strandon elég sok minden van a bunjee jampingtól a különféle sportpályákig, és aki hajnalban megiszik egy fél vödör kólát, az a kupakokért cserében vízágyat, strandlabdát vagy egyéb műanyag csecsebecsét kaphat. A tesztoszteron szinten tartásáért a karibi hangulatot árasztó bárok emelvényein vonagló lányok felelnek, akik leheletnyi tangában táncolnak sok órán át a tűző napon.
A vízszint a sok csapadéknak köszönhetően tűrhető, a tavalyi több száz méter helyett csak nyolcvanméternyit kell gyalogolni, hogy úszni lehessen. A turisták hiánya jót tett a vízminőségnek is, nem algás, sőt kifejezetten tisztának tűnik annak ellenére, hogy a pályázati anomáliák miatt több önkormányzat jövőre halasztotta a fenék kotrását, a hínártalanítást. A két nap alatt sehol sem tapasztaltunk horrorisztikus árakat, az éttermek talán kicsit olcsóbbak is a Budapesten megszokottnál. Pizzát már ezer forintért is lehet kapni, a főételek sem kerülnek többe ezerötszáz–kétezernél, a fagyi gombóca egy százas, és a sör sem drágább, mint a pesti belvárosban.
A statisztika szerint szeptemberig a tavalyinál csaknem két százalékkal több, összesen húszmillió-százezer turista érkezett Magyarországra. (Ennél jóval nagyobb növekedést regisztráltak a külföldre utazó magyaroknál: tizenhat százalékkal többen, 9,3 millióan turistáskodtunk a határon túl.) A vendégéjszakák növekedésének nyertese a főváros (23 százalékos növekedés), a szakemberek szerint ez főként a fapados légitársaságokkal érkezett utasoknak köszönhető.
A Balaton forgalmát az idei hűvös nyár tette tönkre, és tovább tart a nyugat-európai turisták – főként a németek – számának csökkenése. Egyre több holland és dán érkezett viszont a kempingekbe, igaz, az utóbbiak száma még nem érte el a tízezres nagyságrendet. A szakemberek szerint a megoldást egyrészt az új uniós tagállamok, illetve a román és az orosz turisták idecsábítása jelentené, ám ehhez sokkal intenzívebb reklámkampányra volna szükség az említett országokban. Másrészt az egészségturizmust kellene fejleszteni, gyógyvizekkel ugyanis bőven el vagyunk látva. Továbbá földrajzi adottságainkat, az ország közép-európai fekvéséből származó előnyt kellene kihasználnunk a konferenciaturizmus révén. Ez utóbbi két ágazat azért is előnyös, mert nem szezonfüggő.
Ma már aligha képzelhető el jól működő szálloda medence, szauna, wellness-szolgáltatások nélkül. Az efféle beruházás a szezon meghosszabbításában is segít. A Balaton körül sok a gyógyforrás, ezeket is jól ki lehet használni. Sorra nyílnak a szállodák a tó körül, az idén adtak át egy négycsillagost Siófokon, és befejezés előtt áll egy Almádiban, valamint Keszthelyen is. A csúcsminőségű szállodák vezetői ugyanakkor sajnálják, hogy ritkán tudnak megfelelő külső programot ajánlani igényes vendégeiknek, akik nem szívesen mennek sem kertmoziba, sem a nagy reklámkampánnyal beharangozott, ám zömükben igénytelen kiállításokra (cápashow és társaik).
Némiképp érthetetlen módon a főszezon után, a napokban nyílt meg az első vendéglátóhely az évek óta üresen álló füredi görög faluban. A most Annagora Parknak nevezett komplexumba kétmilliárd forintot fektetett be az egyik nagy tőkeerejű magyar vállalkozás, és a füredi üzletemberek is jó ötletnek tartják, hogy ide tegyék a pénzüket. A Club Santorini már telt házzal működik hétvégenként, így talán van esély arra, hogy sokévi pangás után újra megtelik az északi part. Jövőre végre igénybe lehet venni a sok éve tervezett Balaton-kártyát is. A külföldi üdülőparadicsomokban megszokott élményparkokat egyelőre hibába keressük, a butikokban való turkálás pedig ma már nem túl vonzó nyári program. A tömegturizmus kora – úgy tűnik – végérvényesen lejárt.
origo.hu
Budapesti csőd: feljelentés született a Rákosrendező-ügyben
