A XVI–XVII. század felpezsdülő katolikus hittudományának érdekes, de ma már nem különösebben ismert, ritkán emlegetett alakja volt Johannes de Carthagena spanyol teológus-szerzetes, római professzor. Korabeli népszerűségét elsősorban sokkötetes szentbeszédgyűjteményének köszönhette, amelyet a bejegyzések tanúsága szerint még száz–kétszáz évvel később is gyakran használtak. Johannes de Carthagena beszédgyűjteménye prédikációs segédanyag volt, tehát a felhasználók szabadon válogattak a szerző gondolataiból. Érthető, hogy nagy haszonnal forgatták az egész világon, ahol a katolikus lelkipásztorok az idő szűkössége ellenére is új meg új szentbeszéddel készültek a vasárnapokra és az ünnepekre. Hozzánk Johannes de Carthagena művei elsősorban német és németalföldi nyomdák jóvoltából kerültek rögtön a kiadást követő években, vagyis a XVII. század elején. Régi könyveket őrző gyűjteményeinkben a kölni Bernard Gualter és Johannes Kinch, valamint az antwerpeni Johann Keeberg nyomdáinak termékeiből őriznek egy-egy darabot, de korabeli könyvjegyzékekből azt is tudjuk, hogy sokkal több, azóta elveszett példány lehetett használatban a három részre szakított ország területén. Johannes de Carthagena szentbeszédei ott voltak Rákóczi Zsigmond sárospataki könyvei között éppúgy, mint a szegedi ferences kolostorban vagy az egriben.
A Homiliarum catholicarum de sacris arcanis Deiparae Mariae et Josephi című, 1616-ban Kölnben nyomtatott könyv egyik példányának a címlapjára írt későbbi bejegyzések szerint meglehetősen kalandos módon került az egri rezidencia könyvtárába. Három XVII. századi tulajdonost ismerhetünk meg a possessori bejegyzésekből: egy Georgius Dietrich nevű embert, akinek sajnos vezetéknevét éppúgy kisatírozta valamelyik későbbi használó, mint a tulajdonlás évszámát. Megmaradt viszont Paulus Nebest jászói plébános 1687-es bejegyzése, valamint egy hosszabb feljegyzés, amely arról tudósít, hogy a Tokaji-féle hegyaljai felkelés elbukása után az egri katonák adták a könyvet a város ferences rendházának.
A hegyaljai felkelés voltaképpen egy szerencsétlen vásári csetepatéból indult 1697. június 30-án. A sátoraljaújhelyi sokadalomban a felszabadító háborúk nélkülözéseitől végképp megkeseredett szegénylegények megelégelték, hogy a császári katonák vámot szednek, rátámadtak a zsaroló németekre, és valamennyit lekaszabolták. Ebből persze még nem lett volna felkelés, ha Thököly kapitányai, Tokaji Ferenc és Szalontay János nem rendelkeznek bizonyos szervezőkészséggel, és nem használják fel a vásárba özönlő környékbeli jobbágyok elkeseredését. Csatlakoztak hozzájuk a közelben kóborló, zsold és élelem nélkül maradt kuruc csapatok is. Hamarosan jelentős katonai erőt képviselő tömeg gyűlt össze, Kiss Albert, Bajusz Gáspár „kapitány”, pataki lakos, Esze Tamás és Kabai Márton protestáns lelkész is csatlakozott a felkelőkhöz.
Néhány vár elfoglalásával gyors sikereket értek el: Sárospatakon levágták a védőket, és megszerezték a várat; elfoglalták Kálló városát, majd rajtaütésszerűen bevették a tokaji várat is. Ezzel a mozgalom elérte a tetőpontját: a felkelőknek nem sikerült továbblépniük, hiába kerestek támogatókat. A fiatal Rákóczi egyenesen elmenekült a környékről, nehogy pártütéssel gyanúsítsák meg politikai ellenfelei, hogy rátehessék kezüket hatalmas birtokaira. A hegyaljai felkelők sorsa ezzel megpecsételődött. Bécs terveit jócskán zavarta a néhány száz főből álló rebellis. Fegyverbe hívták a nemesi felkelést, és Charles Vaudemont herceg vezetésével három lovas- és gyalogezred indult el a határtól, hogy megleckéztesse a felkelőket. A kevésbé szervezett, rosszul felfegyverzett felkelőknek nem sok esélyük volt a győzelemre. A császáriak július 6-án a Bőcs melletti harangodi mezőn báró Adam Ritschan generális vezetésével szétverték a felkelők csapatait. Július 17-én ostrom alá vették Tokaj várát, amelyet a felkelők hamarosan elhagytak, néhány nappal később ugyanígy szerezték vissza a sárospataki várat is.
I. Lipót kegyelmi pátenst adott ki a hűségére viszszatérőknek, a felkelés vezetőit pedig árulás révén elfogták és Bécsbe szállították. A környékbeli várak börtönei – így az egri is – megteltek rabokkal. Ekkor adhatták a katonák a felkelőknél talált latin prédikációskönyvet az egri ferenceseknek. Johannes de Carthagena munkája sok viszontagság után került a kolostorba, ahol az új tulajdonosok nemcsak lajstromba vették, hanem arra is gondjuk volt, hogy újrakössék az időközben jócskán elrongyolódott könyvet. A felkelők által alighanem valamelyik plébániáról rabolt prédikációgyűjtemény biztos helyre került.
origo.hu
Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter
