Két fogalom mindenekelőtt tisztázandó. A genetika csak egy adott génnek valamilyen külső tulajdonságra, képességre gyakorolt hatásával foglalkozik, a genomika viszont a teljes genetikai állománnyal, az „összhangzattannal”. A genetika és a sport közötti kapcsolat vizsgálata az 1960-as években kezdődött az Egyesült Államokban és Kanadában, az úttörő egy Claude Bouchard nevű professzor, aki akkor kezdte el a különböző ez irányú vizsgálatokat, amikor még nem volt ismeretes az ember teljes genetikai állománya. Ez utóbbi felismerés már ehhez az évezredhez kötődik, a 2001-es és a 2002-es esztendőhöz.
Dékány Miklós, az Országos Sportegészségügyi Intézet munkatársa szerint a 2000 végén megjelent publikációk adtak alapot arra, hogy kimondhassuk, azokat a géneket, amelyek összefüggésbe hozhatók a teljesítménynyel, öt csoportban lehet elkülöníteni: az első csoport a szív- és érrendszeri paraméterekre jellemző, a második az úgynevezett testösszetételre, a harmadik a szénhidrát-anyagcserével kapcsolatos, a negyedik a zsíranyagcserére összpontosít, míg az ötödik csoport a vér alvadását befolyásoló tényezőkkel függ össze.
Az emberi szervezetben körülbelül 35 ezer gén található. Ami eddigi ismereteink szerint a teljesítőképességgel kapcsolatba hozható: 106. De a 2000-es év végén még csak 29 volt. Az előrejelzés szerint évről évre nő a számuk.
Az Európa több országában, köztük Magyarországon is elvégzett vizsgálati módszerek hasonlók. Kiválasztanak különböző géneket, és nagy számú élsportoló bevonásával azt próbálják kideríteni, hogy történetesen az állóképesség és a gyorsaság, vagy az oxigénfelvevő képesség mennyire különíthető el a genetikai tulajdonságaik alapján. Így próbálnak egyre közelebb kerülni azokhoz a génekhez, amelyek a szóban forgó adottságokat befolyásolják.
A vizsgálatoknak tehát – Dékány Miklós szerint – kétfajta stratégiája lehetséges. Az első esetben úgynevezett jelölt géneket keresnek, amelyeket már feltérképeztek, és azt igyekeznek megtudni, hogy a magyar populációban ez hogyan jelentkezik; a másik esetben olyan kapcsoltsági vizsgálatokat végeznek, amikor valamit feltételeznek, véletlenszerűen kijelölnek valamelyik kromoszómán egy pontot vagy egy jelet, és azt próbálják kideríteni, hogy a pont (jel) környezetében helyet foglaló gének milyen módon járulnak hozzá mondjuk az oxigénfelvétel javulásához. Ily módon lehet meghatározni azoknak az újabb géneknek a számát, amelyek esetleg később „jelölt” génekké válhatnak.
Ezeknek a vizsgálatoknak a célja – hétköznapi nyelvre lefordítva – az lehet a jövőben, hogy egy serdülőkorú gyerek génjeiből meg lehessen állapítani: milyen sportágat válasszon, miben lehet kiváló vagy csúcstartó, esetleg olimpiai bajnok. A szakember szerint ennek a vágynak a megvalósulása nem elképzelhetetlen, de még hosszú út vezet ide! Egyelőre a genetika (genomika) csak kiegészítő, megbecsülő szerepet tölthet be arra vonatkozóan, hogy például labdarúgásban csatárnak alkalmasabb-e valaki (ezen a poszton tudvalevően a gyorsaság a fontos), vagy védőfeladatok ellátására (itt az állóképesség a döntő).
A genetika (genomika) mellett persze nagyon sok tényező van, amit ugyancsak nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor arról beszélünk, hogy kiből válhat válogatott sportoló. Vannak ugyanis olyan belső és külső adottságok, amelyek elengedhetetlenek a magas szintű teljesítményhez, a kibontakozáshoz. A külső tényezők közé soroljuk a családi és társadalmi környezetet, a kortársak és az edzők szerepét, a belsők közé a testi alkatot (korábban Jugoszláviában, a kosárlabdázók kiválasztásakor a szülők testméreteiből próbálták megbecsülni, milyen magasak lesznek a gyerekek), a fizikai erőt (az izomerőnek, azaz az izomrosteloszlásnak már van valamilyen színtű genetikai megnyilvánulása), az ügyességet, a technikai készséget (ez fejleszthető, mert az izomtevékenységek finom idegi koordinációjával jön létre) és a motivációt (aminek szintén rábukkantak a genetikai jellemzőire).
Dékány Miklós utalt rá, hogy egyetemisták körében végzett vizsgálatok kimutatták: a kitartásnak, illetve az újdonságkeresésnek ugyancsak van egy olyan génje, ami egy agyi ingerületátvivő anyag szabályozásáért felelős.
Az Országos Sportegészségügyi Intézet sportgenomikai laboratóriumát a Semmelweis Egyetem Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézetével közösen alapították 2001 végén. Tehát fiatal laboratóriumról van szó. A vizsgálatoktól nem lehet csodát várni, de reménnyel tölthetik el azokat, akik a tudomány eme területében hisznek. A szakember egy példával illusztrálja mondanivalója lényegét. – A DNS-láncban – a könyvekhez hasonlóan – betűk helyezkednek el – mondja. – Kezdetben azonban nem tudtak a betűkből sem szavakat, sem mondatokat összeolvasni. És ugyanígy van a genetikában. 2003. április 14-én jelentették be, hogy az emberi genom „könyve”, azaz a hárommilliárdnyi bázispár sorrendje gyakorlatilag száz százalékban ismert. Ez egy könyvkiadási folyamathoz hasonlítható, ahol a végső nyomdai példány már lényegében hibátlanul olvasható. A könyvtárban található minden egyes „könyv” (azaz minden gén) most már elolvasható. Ezáltal a gének értelmének, jelentőségének, egymás közötti összefüggésének megértése valósulhat meg rövid időn belül.
Miután az eredmények mindenki számára elérhetővé válnak, etikai kérdések is felvetődhetnek: kinek a számára válhat elérhetővé az információ, és hogyan lehet úgy feldolgozni, hogy ne lehessen vele visszaélni. Az sem érdektelen, hogy ha ismertté válik, mely gének azok, amelyek kódolnak egy jobb teljesítményt, s ez milyen hatással lesz a tömegsportra.
Egy régi kínai mondás szerint a jóslás nagyon nehéz mesterség – különösen a jövőre vonatkozóan. A genetika (genomika) és a sport (a teljesítmény) vonatkozásában aligha találni ennél közelítőbb meghatározást.
origo.hu
A Tisza-vezér nem kertel: készek megtenni, amit Ukrajnáért meg kell tenni
