Etikátlan dolog vénypénzt emlegetni

Meggyőződésem, hogy az elmúlt napok gyógyszerellenes és gyártóellenes cikkei nem szolgálják az objektivitást, amikor kétségbe vonják a gyógyszeres terápia alapvető szerepét („természetidegen szintetikus vegyületekkel – méregdrágán – akadályozzák a szervezet öngyógyító tevékenységét”), vagy amikor, utalva a mellékhatások vagy rosszul adagolt gyógyszerek miatti elhalálozásokra, a fejlett országok gyógyszeripara, törzskönyvező hatósága és orvostársadalma ellen egyszerre indítanak össztüzet, sértve ezek hozzáértését és becsületét (A betegségipar korunk nagy üzlete, Seszták Ágnes riportja dr. Lenkei Gáborral, Magyar Nemzet, szeptember 10.; illetve Balavány György: Kockázatok és mellékhatások, Magyar Nemzet Magazin, szeptember 11.).
Az olvasók előtt közismertek Ehrlich, Fleming, Szent-Györgyi Albert és sok más kutató felfedezései, és azok a több száz millió dolláros kiadások is, amelyek egy-egy sikeres gyógyszer kifejlesztéséhez szükségesek a szintén nem csekély időráfordítás (12–14 év) mellett.
Talán nem véletlen, hogy a gyártóellenes megnyilatkozások éppen a vényfelírás anyagi ösztönzésére utaló eset kapcsán kerültek elő újra a sajtóban. Természetesen az orvos ilyen értelmű anyagi ösztönzését határozottan elítéljük, többek között azért is, mert torzítja a gyártók egymás közti versenyét. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a gyógyszerszektorral szembeni – esetenként összehangolt – támadás legalább annyira árt a betegtársadalomnak, mint az iparnak. Mert ugyan kihez és mihez fordulhatna a beteg, ha nem orvosához és a gyógyszereihez? Ugyan miféle alternatív módszerek vehetik fel a versenyt széles körben a gyógyszeres kezeléssel?
Néhány tévedésre, csúsztatásra röviden reagálva: 30 százalékos haszonnal csak az új készítményeket feltaláló, legsikeresebb cégek működnek, de a befektetéseik kockázata is jelentős, hiszen nincs rá garancia, hogy sikeres lesz a fejlesztés; a gyártók ugyan profitorientáltak (ld. piacgazdaság), de a betegért dolgoznak; a kifogásolt egészségipar, betegségipar kifejezések mindössze azt fejezik ki, hogy egész iparok (gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, informatika) állnak az egészségügy szolgálatában; a támogatott készítmények hirdetése mindig is tilos volt, nem csak 2001-től; végül: „vénypénzre” utaló bejelentés még egyszer sem érkezett a szakma etikai bizottságához, ezért nem is végezhetett vizsgálatot.
Újra felmelegített, átlátszó vádaskodások helyett örüljünk inkább együtt annak, hogy az 1990. évi 1200 készítménnyel szemben ma már ennek többszöröse áll rendelkezésünkre, és hogy a gyógyszerpiacon nyugodt, kiszámítható viszonyok várhatók a kormány és a gyártók 2006 végéig szóló megállapodásának köszönhetően. Örüljünk annak, hogy a gyógyszerek előállítói fontosnak tartják a párbeszédet az egészségügy minden képviselőjével, kiemelten a betegekkel. És legyünk büszkék arra, hogy versenyképes gyógyszeriparunk van, melynek készítményei sok országba eljutva, betegek százezreinek gyógyulását szolgálják.
Dr. Buzás László
Magyarországi Gyógyszergyártók
Országos Szövetsége, Budapest