Csehország és Lengyelország után Magyarország a harmadik posztkommunista ország, ahol a szocialista kormány bajba került. Jelentős különbségek vannak közöttük, de egy kérdésben osztoznak: mit jelent ma szocialistának lenni egy posztkommunista országban? A válságok szükségszerűen a válaszból adódnak. Nagyon leegyszerűsítve: az 1989-es nagyon könnyű átmenet a kommunizmusból a demokráciába olyan – ellenérdekelt maradványokból álló – „üledéket” hagyott hátra, amit kevesen láttak akkor, a kezdetekben, és kevesen értenek manapság – állapítja meg a Budapest Analyses tanulmánya.
A probléma lényege, hogy a kommunisták nagy- mértékben keresztül tudták vinni akaratukat, amikor átadták a hatalmat, ellenfeleik pedig túlságosan tapasztalatlanok voltak. Nem egyébről van szó, mint a tárgyalásos átalakulásról – forradalmak helyett –, amelyben a kommunista elit meg tudta őrizni formális és informális hatalmának nagy részét, az új rendhez igazítva azt. A hatalom ez esetben magában foglalja a vagyont, a hálózatokat, a pénzt, a szervezési készséget, a kormányzati tapasztalatot, a kapcsolatokat és a Nyugat ismeretét. Az utóbbi akkor vált fontossá, amikor a kommunisták rájöttek, hogy a Nyugat viszonylag kevéssé fogja firtatni felelősségüket a hatalomban eltöltött évekért, és minimális kozmetikázás után elfogadja őket újjászületett demokratikus szocialistákként. A politikai bizottságok tagjait kizárták, de mindenki más folyamodhatott „demokrata hitellevélért”.
Mindennek jó néhány közvetlen következménye lett. A kommunistáknak – a mai demokrata szocialistáknak – sohasem kellett közvéleményük vagy a Nyugat előtt elszámolniuk az emberi jogok 1989 előtti megsértésével, holott ezek igen széles körűek voltak. A titkosrendőrségnek és az elhárításnak nem kellett felelősséget vállalnia az általuk működtetett óriási megfigyelési rendszerekért vagy a felhalmozott doszsziék sorsáért. A kommunisták számára kedvezően lebonyolított hatalomváltás biztosította számukra jelentős vagyon megszerzését, amit azóta sem kért tőlük számon senki. És ami a legfontosabb: soha semmi sem kényszerítette őket arra, hogy végiggondolják, mit jelent a demokrácia és a szocializmus 1989 után.
Az elemzés készítői szerint az 1989-es „lágy” forradalmaknak egyéb következményük is van. Mivel a posztkommunista szocializmus nem tisztázta, mitől szocialista, ezért mélységesen zavaros. Magyarországon a miniszterelnök-jelölt, Gyurcsány Ferenc gazdag ember, aki nagyon sikeres volt az állami vagyon privatizálásáért folyó tülekedésben, és ebben nem ő az egyedüli a Magyar Szocialista Pártban. Mások ugyanakkor őrzik még a társadalmi lelkiismeret nyomait, és nem kedvelik azt a radikális individualizmust, amit Gyurcsány és „modernizációja” mutat. A „hamar gazdagodj meg” politika, vagyis a neoliberális szocializmus okozta paradoxon, hogy Magyarországon a jobboldal lett a szegények és gyengék támogatója, különösen vidéken. A szocialista szólamok a városi népesség egy részére még hatnak, mert ők úgy érzik, hogy elfogadható állapotukat a szocializmusnak köszönhetik. Ők Magyarország valódi konzervatívjai, akik sokat veszíthetnek a zabolátlan kapitalizmusban.
Gyurcsány igyekszik Blair „harmadik útját” importálni a magyar szocializmusba, s általa angolszász módra modernizálni mind a pártot, mind az országot. Ám ha valami, ez jellemző példája a téves gondolkodásnak. Blair „harmadik útját” abban a Nagy-Britanniában vezette be, amelynek az egy főre jutó nemzeti össztermelése két és félszer nagyobb a magyarénál. Nagy-Britannia a posztmaterializmus irányába halad, ám ez korántsem igaz Közép-Európára. Az Új Munkáspárt modellje csak az átmenet nyerteseire lehet érvényes.
Látszik, hogy a szocialisták nem végezték el elemzéseiket, így nem csoda, hogy nyugati partnereik sem. A kommunizmus fájdalommentes bukása isteni áldásként jött a nyugati baloldalnak, amelynek a továbbiakban nem kellett zavarba jönnie kommunista elvtársai olyan nem kívánatos szokásai miatt, mint az emberi jogok megsértése vagy Ceausescu hajmeresztő tettei. A nyugati és posztkommunista vezetők rendszeres közös fotói azt az illúziót jelképezik, hogy ők egy tőről fakadnak, holott nyilvánvalóan nem.
A Budapest Analyses megállapításai szerint két további tényező létezik, amely Gyurcsány Ferenc életét megnehezíti. Személyisége erősen megosztó mind a pártban, mind az országban. Csupasz, gátlástalan ambíciói, gyors emelkedése a hatalomba, hatalmas vagyona bizonyos körökben népszerűtlenné teszi őt – a baloldalon is. Ugyanakkor Gyurcsány nem válthatja valóra a Magyar Szocialista Párt és az ország modernizálására vonatkozó ígéretét. Sokkal nehezebb egy hatalmon lévő pártot megreformálni, mint egy ellenzékben lévőt, és manőverezési terét egyébként is behatárolja elődjének rendkívül rossz gazdaságpolitikája.
A magyar közvélemény az európai parlamenti választásokon – amelyeken a Fidesz több szavazatot kapott, mint a többi parlamenti párt együtt – kifejezte, hogy fogy a türelme. Gyurcsány lehetőségei csekélyek, parlamenti többsége kicsiny, s az ellenzék „vérszagot érez”. A következő választások 2006-ban esedékesek, így ideje is behatárolt. Egy törékeny kormánykoalíció miniszterelnökeként, a hatalom megszerzésének öncélú szándékával Gyurcsány Ferenc valószínűleg kénytelen lesz fenékig üríteni a közmondásos méregpoharat – olvasható a most megjelent elemzésben.
origo.hu
Lebukás! Illegális listát készítettek Magyar Péterék a Tisza Párthoz jelentkezőkről
