Liberális erkölcstan

Több mint egy hete megjelent egy gondolatébresztő interjú Pető Ivánnal, az SZDSZ országos tanácsának elnökével, de nem lett visszhangja a médiában. E meglepő érdektelenség talán annak tulajdonítható, hogy egy olyan napilap hasábjain kapott nyomdafestéket, ami iránt a közérdeklődés a szocialista pártelnök előfizetési felhívása ellenére is mérsékelt, s jobb híján alkotmányosan aggályos népi kezdeményezésekkel igyekszik észrevétetni magát. Pedig ezúttal a figyelem indokolt volna: Pető kendőzetlenül a nyilvánosság elé tárta a liberális erkölcstan alapvetését. Indításként az interjúvoló az Eörsi Istvánnal folytatott alacsonyröptű vitájáról kérdezte Petőt, idézve az SZDSZ-ből és annak országos tanácsából Wekler Ferenc és Demszky Gábor korrupciós ügyei, illetve azok pártbeli mentegetése miatt tüntetően távozó közírót: „Semmi sem kedvetlenít el annyira, mint amikor olyan emberek erkölcsi deformálódását és/vagy szellemi lealacsonyodását kell szemlélnem, akik valaha a demokratikus ellenzékben a bajtársaim voltak.” Pető válaszában tartja magát az Élet és Irodalomban használt alpári hangnemhez. E helyt Solymosi Frigyes nemzeti körös vegyészprofesszor, műkedvelő publicista és politológus dolgát megkönnyítendő (hátha cikket akar írni a polgári stílusviták iránt oly nyitott Népszabadságban a szalonképtelen kifejezéseket használó liberális közírásról is), ömlesztve kigyűjtöttem az Eörsi–Pető vita legzaftosabb kifejezéseit: brutális; sértő szándékú; gyalázkodás; megbélyegzi; demokratikus centralizmus híve (copyright: Kádár János); értelmiségiek fogják be a pofájukat; vacakság; mocskos hangvétel; anyagi ügyeskedés; szellemi leépülés; lény csupán, nem ember; csúszdai pályafutások; párthivatalnok, aki csak akkor képes érdemi mondanivalóra, ha hazudik; sértegetés; hazugságnak nevezhető interpretációk; pocskondiázó cikkek; érdektelen egzotikum; emberi küllemű lények tudatlanul vagy aljas motivációktól vezérelve tévelyegnek; mindenki erkölcsi fertőben dagonyáz; morális legyilkolásra kiszemelt áldozatok; sértegetés; erkölcsi relativizmus; kekeckedés; züllöttség; nem is ember az ilyen; gyáva; egyszerű embert gyaláz, amikor valótlanságot állít; kamaszosan izgatott figura; (és a kedvencem:) „Az ilyen lény, aki önmagát degradálta, csak akkor képes a fogalmak újszerű csoportosítására, ha hazugságra készül.”
A fékezhetetlen agyvelejű Eörsi minden extremitása ellenére azért érdemesülhet a figyelmünkre, mert pártkötődése ellenére képes a vezető szabad demokrata Petőről ilyesfajta diagnózisokat felállítani: „A politikai morált a líra illetékességi körébe utalja, és politikusként elutasítja magától egy olyan országban, ahol a költői igazság, a politikai érzék és a morális igényesség egységét mintegy kétszáz év óta költők sokasága, köztük Petőfi és Ady működése is példázza. Egy olyan párt vezető funkcionáriusa beszél így, amely kezdetben joggal volt büszke értelmiségére – íróira, filozófusaira, történészeire, közgazdászaira, szociológusaira –, és amelyből már korábban is kilépett egy lírai költő, Petri György, szintén erkölcsi megfontolásból.” Hogy is van ez? A népnemzeti jelzőt szitokszóként használjuk, aztán a lobogónk mégiscsak Petőfi (meg Petri)? Eörsi éppoly kemény elvbarátjával, mint ideológiai ellenlábasaival. „Az ilyen lény, aki önmagát degradálta, csak akkor képes a fogalmak újszerű csoportosítására, ha hazugságra készül.”
Történetesen bennünket is ez érdekel, bár merőben más megfontolásból: erkölcs és politika kapcsolata, illetve a machiavellisztikus hazugság viszonya az ószövetségi tízparancsolathoz. E tekintetben a hivatkozott interjú valóságos kincsesbánya. Pető előbb kijelenti, hogy Wekler „olyasmit tett, amit politikusnak nem szabadna tenni”. „Szerintem vétsége nem morális természetű” – szögezi le. Hát akkor milyen? „Puritánabb erkölcsű demokráciákban ilyen helyzetekre nagyon pontos, rigorózus előírások érvényesek” – tudjuk meg. Ám ezzel nem vagyunk kisegítve: mi köztudomásúlag nem vagyunk „puritánabb” demokrácia. Wekler borvidék-átminősítési machinációjáról megtudjuk: „Íratlan szabály, hogy az ember olyan ügyben, amely számára is közvetlen előnyt jelent, nem ad be parlamenti indítványt.” Azaz, miközben deklarálva van, hogy Wekler vétsége nem morális természetű, íratlan (azaz nem jogi) szabályokba ütközik. Ki hazudik itt? Ki beszél félre? Segítségünkre lehet-e Pető morális alapvetése? Eszerint „ez a történet nem a morálról szól, hanem arról, miként egyeztethető össze a liberális demokrácia egyik alapnormája, a vállalkozói szabadság meg a politikusi státus. Ha a kettő konfliktusba kerül, milyen módon oldható ez fel? A magyar szabályozás ezt még nem tudja kezelni. Tény, hogy Wekler Ferenc érzékszervei nem jól működtek ebben az ügyben, nem érzékelte ezt a konfliktust.”
Mit tegyünk, ha nem akarunk Wekler megbízhatatlan érzékszerveire hagyatkozni? Higgyünk ama megállapításnak, hogy „Wekler nagyon rendes ember, nem sértett törvényt”? Vagy méltányoljuk, hogy a kilépő minden erkölcsi relativizmusa ellenére „Eörsi Istvánt megtapsolták azért, mert kilépett az SZDSZ-ből”? Vagy arra figyelmezzünk, hogy Pető azt mondja: „A magánéletemben boldog vagyok; kimondottan örülök a miniszterelnök-cserének”? Vigasztalhat magánéletünkben egy kormányfőcsere? S hogyan vélekedjünk a petői kinyilatkoztatásról: „Medgyessy Péterrel kilátástalannak láttam a kormányzati munkát.” Ha látta, felelős politikusként miért nem szólt? Mentség volna „azt fölismerni, hogy Medgyessy Péter nem a legjobb miniszterelnök, és ezután a cselekvésig eljutni, az két különböző dolog”?
Ha a liberális erkölcstanban végképp elbizonytalanodtunk, idézzük ide Pető Iván első törvényét: „A politikus morális vétséget követ el, ha önös céljaira használja befolyását.” Ezen az alapon nemcsak Demszkynek kellene visszavonulnia, de a Gizella utcai pártházat is bezárhatnák. Meglepőbb azonban Pető második törvénye: „Akadhatnak speciális helyzetek, amikor a politikusok föl vannak mentve az igazmondás alól.” Mi van? A politikusokra nem vonatkoznának a mózesi kőtáblák? De tévedésről szó sincs: Pető szerint a politikában is „érvényesek az erkölcsi szabályok, miközben léteznek sajátos normák is”. Azaz a politikus kasztnak pótkőtáblát rendszeresítettek? S hogy mi a mentség e kettős erkölcsre? Nem találják ki: a tőzsde. „Mondjuk, ha arról kérdeznek egy pénzügyi politikust, leértékelik-e a forintot, ő erre definíció szerint nem mondhatja meg az igazat.”
Eörsi István úgy fogalmazott a végtelenül amorális Wekler-afférról: „Ez az indokolás – mármint hogy az SZDSZ vezető testülete szerint a parlamenti alelnök vagyongyarapító eljárása morálisan aggályos, de törvényes – az erkölcsi szempontokat kiiktatta a cselekedeteinket értékelő szempontok közül.” Pető erkölcsi relativizmussal vádolja Eörsit, miközben ő mentegeti a menthetetlent. A Tocsik-ügy után Pető morális vesztesként mondott le a pártelnökségről. Most Gyurcsányt trónra emelendő előmerészkedett, de a morális posvány a régi. Állítólag már a marxizmusnak is az volt a baja, hogy nem volt képes tudományosan kidolgozni a marxista etikát. A jelek szerint a probléma változatlanul jelen van. Ha Eörsi erkölcsileg relativizál, Pető nyilván erkölcsileg szilárd. De milyen szilárdság az, ami kínosan egybevág a hazudozást engedélyező machiavellizmussal?