Lúzercsúcs

Gerhard Schröder, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc megbeszéléseket folytattak Budapesten. A bukott kancellár, a bukott miniszterelnök meg a bukott sportminiszter. Pedig buktából is megárt a sok: óhatatlanul elcsapja a lakmározó hasát. Itt akár vége is lehetne ennek az írásnak, de hely még van bőségesen, úgyhogy tűnődjünk el kicsit ezen a híren. Vajon miről cserélhettek eszmét e finom urak a diszkrét falak között? Hogy ki milyen módon dolgozza fel a kudarcot? Talán még a pszichológusaik telefonszámát is kicserélték? Vagy azt latolgatták: ki mihez kezd majd a civil életben? Erről főként a népszerűségi listát alulról méregető Schrödernek meg az elvtársai által megpuccsolt Medgyessynek lehetett érdemi mondanivalója. Gyurcsány viszont e tekintetben a münchhauseni modellt választotta, saját üstökénél ragadva ki magát a létező baloldali posványból: ritka bravúrral azt csinálja a jövőben a civil életben, hogy marad politikus. Ha akad még Gerolsteini Nagyhercegség végtelenül türelmes és szervilis alattvalókkal, ahol megteheti: miért is ne koronáztatná meg magát?
De hát félre a tréfával! Schröder talán a guruló Stasi-márkák nyomában jutott el budapesti politikai partnereihez. Sőt, egyenesen privatizációs tanácsokat jött kérni tapasztaltabb, életrevalóbb elvbarátaitól. Még a Tőke hazájában is fokozott érdeklődésre tarthat számot a titok: miként lehet a Bushénál is nagyobb vagyont felhalmozni, hogy a semmiből rögtön a top százba csöppenjen valaki? Feltétlenül szükséges-e ehhez újraházasodni, öregecskedő feleséget lecserélni; s ha igen, akkor milyen időszakonként? Esetleg a német kancellár elégedetlen a Neckermann-nal, s szerette volna autentikus forrásból megtudakolni: Mallorcán vagy Varaderón finomabbak-e a koktélok? Izgatta, hol mennyi a sztrádatender kenőpénze? Az sem kizárt, hogy Schröder maga is belevágna a minden másnál jövedelmezőbbnek látszó kádkőüzletbe. Netán az érdekelte: miként lehetne Rügen szigetét lízingelni, hogy a törlesztőrészletek erejéig rögtön vissza is bérelje a német állam?
A vendéglátó szerepét játszó duplikált magyar miniszterelnök mindenesetre nem tesz jót a közjogi biztonságnak. Már azt is nehezen emésztettük, hogy Medgyessy az általa meneszteni kívánt Gyurcsányra ruházta a kormányzati főhatalmat – kivéve, ha Schröderrel kell találkozni vagy Fejtő Ferencet kell kitüntetni. Ilyen kivétel nincs az alkotmányban – igaz, furcsa is lett volna, ha a kitüntetett attól a bizonytalan státusú politikustól veszi át a magas állami elismerést, akiről pár nappal korábban teljesen elfogulatlanul, minden érdek nélkül azt írta: „…a baloldal fiataljaiból kiemelkedik egy egyéniség – gondolhatják, kire gondolok –, aki képes lesz konzervatívvá vált pártja (amely nem is volt igazán pártja) fölé emelkedve, megbukott elődjének szándékait a kellő energiával végrehajtani. (…) Hatalma lehetne hozzá, ha élni akar vele, és elég gazdag az illető, hogy a vagyonra való megszállott törekvés ne homályosítsa el elméjét.” Lassan övé az ország és a hatalom. (A dicsőség nem.) A barátaira pedig rábizakodott: „Szóljatok, ha meghülyülök!” Így hát teljesen be vagyunk biztosítva.
Lúzerek ha csúcstalálkoznak, ritkán adnak ki megbeszéléseikről őszinte sajtóközleményt. Kényszeredett mosolyukat talán címoldalon őrzik meg a lojális sajtó sárguló címoldalai, ám Vörösmarty Mihály tehetsége is kevés lenne megénekelni, valójában miről váltottak szót, amikor a hármas úthoz érkeztek. Egy bizonyos: a nagy esemény után nem távozhattak az első úton. Nem távozhattak a második úton sem. Ott botladoznak egymás sarkát taposva a harmadik úton.