Mici, a vezérkecske

Sokan azt mondják, túl szép és egyszerű ahhoz, hogy igaz legyen. Mások esküsznek rá. Mindenesetre a herceghalmi tanyás gazdánál, Varga Imrénél állandó a forgalom, mióta híre szaladt: kecskéi tejétől elmúlnak a júliustól októberig sokak életét megkeserítő parlagfű-szénanátha tünetei. A vállalkozó egy állatorvos kutatótól vette át a módszert.

Reggeltől csöng a telefonom, és ez így megy már hetek óta – mondja a gazda. Esőre áll, az eső pedig jó; ne fuldokoljanak a földek, s ne fuldokoljon az ember a portól, amelyet a lovak patája fölkapál. Megint csörög Varga Imre telefonja („sajnos már nincsen, holnap hívjál, kösz, szia”), tömegekben jönnek a légúti bántalmakban szenvedők és hozzátartozóik, mióta híre ment, hogy a gazdának csodaszere van parlagfű-allergia ellen.
– Itt volt egy riporternő – nevet Varga Imre –, és azt tudakolta, termesztem-e a parlagfüvet. Persze mondtam, hogy ültettem néhány hektárnyit kint a határban. Most pályázok állami támogatásért. Majdnem elhitte.
Mindössze egy tucat kecskéje van a gazdának, a kedvünkért hajtotta be őket a karámba, különben kint vannak naphosszat a mezőn, ridegen tartja őket, akár a lovait. Főleg lovakkal foglalkozik; négyéves korában már elkötötte nagyapja lovát kocsistul, és végigvágtázott a falun. Első hátasát a nyolcvanas évek közepén vette, mikor még nagy szám volt a magántulajdonban lévő ló; később vásárolt még néhányat bérlovagoltatásra. Az iparengedélyét, megfelelő kategória híján, sportszerkölcsönző besorolással kapta. Mára a pónikkal együtt tizennégy mozgó sportszert tart az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézettől bérelt területen. Nyáron gyerekeket táboroztat, meg felnőtteket lovagoltat – főleg kisebb pénzű pestieket. Sok a visszatérő vendég, visszacsalja őket a lovaglás emléke, a mezőillat és Varga Imre legendás bográcsos babgulyása (mangalicából, csüngő hasú disznóból, vaddisznóból, kétféle babból és füstölt csülökből készíti).
– Ő a vezérkecske, a Mici – mutat egy termetes jószágra Varga Imre. Mici fotogén állat, szép anyaangóra lappadt emlőkkel. Döcögő kecskejárással közel jön, amint a tulaj benyújt egy köteg parlagfüvet; látható lelkesedéssel csócsálja-tépkedi a gazt, s közben tüsszent egyet.
– Egészségedre, Micikém! – mondja Varga Imre.
Odébb öles kupacban a gyilkos gyom, a nyálkahártya réme. Az allergének királya küllemre elég közönséges; a másik sokat szidott növénynek, a vadkendernek legalább fűrészfogasak a levelei, utalva tudattrancsírozó mivoltára, sőt méregzöld, a gyengébbek kedvéért; a parlagfű ártatlanul néz ki, de puszta látványától is égni kezd a szájpadlás, kaparni a torok. Fejenként húsz dekát esznek naponta a kecskék, legalábbis cirka ennyit; patikamérleget nem látunk a közelben. Esznek persze mást is, a kecske mohó, falánk jószág. Meg nem erősített hírek szerint cigarettát, indigópapírt, hullott szilvát, kutyaeleséget is képes magába tömni.
– A napi parlagfűadagjukat az állatorvos, akitől az ötlet származik, pontosan szabályozta. Eleinte sokat tüsszögtek, bágyadtak voltak pár napig, legalábbis a fiatalabbak, akik először ettek parlagfüvet. Fontos, hogy folyamatos legyen a mérgezés, hogy állandóan termeljék az ellenanyagot.
A parlagfű a tanyáról és környékéről már elfogyott, a herceghalmi játszóterekről, parkokból is fölették a kecskék, tehát messzebbről kell begyűjteni.
– Egy kamasz srác rendszeresen hordta, míg az iskola el nem kezdődött. Fizettem érte, illetve tejet adtam, naponta egy litert. A sulikezdés óta eljárunk parlagfűért arra, ni, a határba, ott van még elég – mutat ki a mezőre a gazda.
A mezőn ló szalad, morcos felhők az égen, s az ég alatt, a fejünk körül mikroszkopikus agresszorok hada, milliárdnyi láthatatlan virágporszemecske.
Csapkodni kezd az eső; Imre gazda beterel minket a hodályba, e belülről vendéglőszerű létesítménybe: biliárdasztal van itt, pult, hosszú (kecskelábú) asztalok.
– Nyár elején beszéltem először az állatorvos úrral, aki kimondottan ezért keresett meg. Tetszett az ötlet, gondoltam, legalább több értelme lesz a fejésnek. Egyébként a feleségem is allergiás a parlagfűre, de mióta a tejet issza, egész jól van. Sokan hitetlenkednek, azt mondják, túl egyszerű ez. Egyik látogatóm, amikor meglátta a parlagfüvet, rögtön köhögni, szipogni kezdett. Adtam neki egy pohár tejet, kicsit még beszélgettünk, s mikor elköszönt, azt mondta: „Nahát, semmi bajom!” Előfordul, hogy fél óra alatt hat az ellenanyag.
Varga Imre úgy gondolja, jövőre összefog az állatorvossal, és nagyobb erővel nekiállnak az antiallergén tej gyártásának. Mint sokaknak, neki is voltak kiugrási kísérletei; az előző kormány utolsó időszakában pályázott a Széchenyi-terv keretében egy hatvanmillió forintos projektre. Megvette volna a területet, modern, nagyobb lótelepet álmodott a herceghalmi határba, de az elbírálás és a döntés már az új kormány idejére esett. Nem mondtak nemet, de teljesíthetetlen feltételeket szabtak. Varga Imre félmillió forintot, a pályázás költségét vesztette el, de álomból van még. Igazi magyar tanyát szeretne, ahol a különböző lófélék és „antiallergén” kecskék mellett őshonos fajokat, mangalicát, rackát és szürke marhát tartana, illetve mutatna be a közönségnek.
Látva könnyeinket, a gazda kecsketejjel kínál. Decis üvegpoharakba önti a sűrű, párás-hűvös folyadékot; befogott orral hörpintem le az elsőt, mert erős kecskeízre számítok. Ám a tej finom az enyhe, fanyar kecskebuké ellenére.
Két faluval odébb, Törökbálinton fogad minket Guoth János állatorvos, a módszer feltalálója. A nyolcvankét éves kutató inkább hatvankettőnek néz ki; ő koordinálja a kecskeprojektet, hét gazdával tart fenn kapcsolatot.
– Több mint két éve írtam levelet Kökény Mihálynak, az akkori egészségügyi államtitkárnak, aki most egészségügy-miniszter. Közöltem, hogy kifejlesztettem egy eljárást, illetve terméket, amellyel megszüntethetők a parlagfű-allergia tünetei. Végigpróbáltam több kérődzőn, mi lesz velük, ha parlagfüvet esznek.
Az állatorvos szerint nemcsak az ember, hanem sokféle állat – kutya, macska, ló – is lehet allergiás, csak ezt nem vesszük észre. De aki figyeli a tüneteket, látja, hogy a parlagfű elfogyasztása után a kecske egy, másfél napig prüszköl. Aztán viszont, az emberrel ellentétben, huzamos fogyasztása mellett is meggyógyul, ami arra utal, hogy a szervezete ellenanyagot termel. Az ellenanyag a vérbe kerül, a vérből a tejbe, a tejet megisszuk, és jobban leszünk. (Mikor elhagytam a Varga-tanyát, már nem kapart a torkom, de hogy ez a tejtől volt-e, vagy csak azért, mert hátrahagytam a veszélygócot, nem tudom.)
Guoth doktor azt írta az államtitkárnak: mivel merő altruizmusból ténykedik, nem kér pénzt, csak azt, hogy egy intézmény, orvoscsoport, de legalább egyetlen orvos állapítsa meg, hogy működik-e embereknél a találmány, vagy sem. Nem kapott választ hosszú hónapokig, ám végül egy ismerős közbenjárására küldtek neki levelet valamely főosztályvezető-helyettes aláírásával. Nagyon derék dolog – írják –, csak folytassa kutatásait, alkalmasint forduljon engedélyért az Országos Gyógyszerészeti Intézethez. Ő azonban nem akar engedélyt, csak a módszer hivatalos vizsgálatát. Úgy véli, egyszerűen meg kellene itatni allergiás betegekkel a kecsketejet, és megvárni, mi lesz.
Guoth doktor hozzászokott az elutasításhoz. Ötvenhatig tanított anatómiát és szövettant egyetemi docensként, de mivel a forradalom idején szervezőmunkát végzett a lázadó ifjúság soraiban, a felkelés leverése után egy időre lecsukták. Később mindenfajta oktatási lehetőséget megvontak tőle; azóta dolgozik állatorvosként, és azóta kutat. Allergiával azért kezdett foglalkozni, mert nagyon szenvedett tőle. Szerinte a parlagfű-érzékenység az egyik legveszélyesebb és legtöbb szenvedést okozó allergia.
A kutató azt állítja, többféle pollen-, valamint étel- és fémallergia ellen fejlesztett ki tünetszüntető anyagot, amely nem más, mint homoktövis-kivonat. Termékeit szabadalmaztatta a kecsketejjel együtt. Guoth János szerint sok ezer ember szabadult már meg készítményei által az allergiapanaszoktól, de elismeri: volt néhány eset, amikor nem hatott az ellenszer.
Ellenvetem: ha bejön az üzlet, előbb-utóbb felszámolja önmagát, hiszen a kecskék föleszik az összes parlagfüvet, megszűnik az allergia, és nem kell majd senkinek az ellenszer. Úgy legyen, bólint Guoth doktor.