Politológia

Hurrá! Gál J. Zoltán egyetemista lett! A leváltott kormányszóvivőt – meg nem erősített hírek szerint – felvették a Miskolci Egyetem politológia szakára. Kétségkívül ott volt a felvételin, s a 72 pontos küszöb sem olyan szédítő magasság, amiben ilyen bennfentes előtanulmányokkal el lehetne botolni – úgyhogy szinte biztosra vehetjük: a Gál-dinasztia sarja immár gólya. Kelep, kelep.
Hurrá! Deutsch Tamás levizsgázott! – kezdte annak idején a műsorát a már erősen gyengélkedő Hofi Géza, s a publikum motorikusan derült. Akkoriban még fölöttébb komikusnak tetszett, hogy a miniszterelnök megvárja a sportminisztérium felállításával azt, hogy a jövendő sportminiszter kézhez vegye jogi diplomáját. Ebből is látszott, micsoda úrhatnám kormányfő volt Orbán Viktor: ragaszkodott a felsőfokú kabinethez… Azóta Hofi meghalt, oda a kabaré; a sportminiszterekből manapság nem doktorok lesznek, hanem miniszterelnök-jelöltek. (Farkasházy Tivadar szerint Hofit a Kossuth téri nagygyűlés tette sírba, mert a csoportosulás zavarta a nagy mulattató – nem kifejezetten polgári – köreit.) Az előzmények ismeretében aztán érthető, hogy nem is igen volt kedvünk mosolyogni, amikor a következő kormány az érettségizettek széles táborából választott magának szóvivőt – igaz, a kinevezők szégyenkezését mutatja, hogy ellentételezésként társadalmi munkában zsákmányolták ki Medgyessy volt kampányfőnökét. Már-már arra gondoltunk, hogy a Medgyessy-adminisztráció ezt afféle szociális gesztusnak szánja az érdemi szociálpolitika helyett, ám most keserűen csalatkoznunk kellett előfeltevésünkben: Gál J. igenis komolyan gondolja a szakmaiságot. Egy bukott politikus, aki politológustanoncnak áll – hogy mi mindent nem képes produkálni a magyar rögvalóság…
Előképek persze vannak. Pozsgay Imre politológiai szemináriumára például évről évre ezernél is többen jelentkeztek a debreceni egyetemisták közül. De hát ki ne akarna személyesen, első kézből Churchilltől vagy – uram bocsá’ – Sztálintól tanulni Churchill és Sztálin koráról, ha egyszer módja adódik rá? Pozsgay még akkor is autentikus forrás például „népfelkelésügyben”, ha elfogultan adja elő a történteket. Egy másik korszaknak épp olyan hiteles tanúja lehet Gál J. Zoltán is. Csakhogy ő nem tanítja, hanem tanulja! Mivel nem feltételezhetjük, hogy jó papnak érzi magát, csak arra gondolhatunk: szeretné tudatosan is átélni, racionálisan is megfejteni azt a temérdek szivárványos mondathalmazt, ami ösztönszerűen elhagyta a száját. Végül is ez mindannyiunk számára örvendetes végkifejlet. Jobb későn, mint soha.
További tűnődésre ad azonban okot, hogy a miskolci politológiaoktatás eddig kifejezetten konzervatív hírben állott. Lehet, hogy ez nem így van, és a borsodi megyeszékhelyen oktatókról kéne megmintázni a mérleg nyelvét, a nemzeti közepet – ám ha mégis igaz a fáma, akkor fölöttébb érdekes helyzet áll elő. Vajon Gál J.-t formálják át a tanárai, vagy ő a tanárait? S mi történik akkor, ha a diák történetesen „A Medgyessy-kormány tájékoztatáspolitikája” című tételt találja kihúzni a szigorlaton? Kiderülhet-e egyáltalán ebben az esetben, ha a vizsgázó egy kukkot sem készült, ehelyett a vizsgaidőszakot a kies avasi pinceborozókban töltötte? S mi történik ellenkező esetben: ha a nebuló nagyon is szorgalmas, s iparkodik összevetni a tanultakat a parlagi gyakorlattal? Vajon alkalmas arra egy miskolci egyetemi előadó, hogy Gál J. töredelmes önkritikát gyakoroljon? Ám a legérdekesebb az lesz, ha a friss diplomás az Eddával együtt énekli: „Mindent itt hagyok, / mit Miskolc adhatott, / igen holnap, holnap indulok…”