Száz arany

A Balassi Kiadó gondozásában tavaly megjelent Magyar művelődéstörténeti lexikon első kötetének Balassi Bálint-címszavát a költőt ábrázoló jól ismert festményen kívül a zólyomi vár, a debnói palota, a kamieniecodrzykoni várrom látképe és több lengyelországi emléktábla fotója illusztrálja. Az utóbbiak képaláírása meglepőnek tetszhet: „Balassi-emléktáblák Lengyelországban: emléke itt megbecsültebb, mint hazájában”.
Balassi Bálint négy évtizedes élete során – három részletben – összesen hozzávetőleg öt és fél esztendőt töltött a Lengyel Királyságból és a Litván Nagyfejedelemségből álló „nemesi köztársaságban”, a Rzeczpospolitában: előbb menekültként, majd királyi pártfogoltként, végül főhivatalnoki és püspöki meghívottként. A fél évtizednél is több idő bőven kínált számára alkalmat a Lengyel Királyság beutazására. Zsigmond Ágosttól kezdve az egymást követő további három lengyel király – Valois Henrik, Báthori István és III. Vasa Zsigmond – alattvalójának is számított, mivel apja, János 1570 tavaszán 10 ezer aranyforintért zálogbirtokként megvásárolta a Duklai-hágótól 50 kilométerre fekvő kamienieci várat a hozzá tartozó Odrzykon faluval és Zmigród mezőváros felével együtt. A tizenhat–tizenhét éves fiatalember már ebben az időszakban többször megfordulhatott Krakkóban is, mivel a német Michael Bock általa meglepő nyelvi találékonysággal lefordított népszerű művét, a költészetére nagy hatással lévő Beteg lelkeknek való füves kertecskét ott nyomtatták ki 1572-ben. A részben Nürnbergben iskolázott, hét nyelven beszélő ifjú aligha gondolta volna, hogy ez lesz az egyetlen irodalmi munkája, amely életében nyomtatásban megjelenik.
1576 tavaszán Erdélyből kiinduló útjának már Krakkó volt a célállomása, pedig egy évvel azelőtt még a pártütő Bekes Gáspár Báthori István erdélyi fejedelem ellen vonuló hadában találjuk. Bekes Kerelőszentpálnál vereséget szenved, s Balassi Bálint fogságba esik. Ha Báthori nem dacol II. Murád szultánnal, hanem kiszolgáltatja neki Balassa János felsőbányavidéki főkapitány fiát, a fiatal poéta bizonyára vérpadon végezte volna. Báthori István nemcsak morális szempontból döntött helyesen, de miután lengyel királlyá választották, hasznát vehette a lengyel tapasztalatokkal rendelkező Balassi Bálint szolgálatának. 1576 áprilisában Balassi a koronázásra érkezett választott királlyal együtt vonult be Krakkóba. Báthori az ősz folyamán magával vitte őt az engedetlen Dancka (Gdansk) meghódoltatására indított hadjáratára is.
Életének harmadik lengyelországi időszaka Balassit egyaránt köti Krakkóhoz és a tőle hatvan kilométerre keletre fekvő Debnóhoz, valamint a mazuri-tohátsági warmiai Braniewóhoz (Braunsberg) és Lidzbark Warminskihoz (Heilsberg). A Rettegett Iván orosz cár ellen három győztes hadjáratot vívó Báthori István ekkor már három éve halott, titkára, Wesselényi Ferenc és főkancellárja, Jan Zamoyski elvesztette korábbi befolyását az új király, III. Zsigmond udvarában. Kudarc éri Báthori András warmiai püspököt is: nem ő lesz a krakkói prímás. Ennek ellenére elmondható, hogy Balassi Bálintnak befolyásos protektorai vannak személyükben. A török ellen 1590-re tervezett háború megindítása azonban egyre késik, s a katonaköltő reményei apránként füstbe mennek. Balassi utazgatással, elmélkedéssel, versírással, udvarolgatással és úri passziókkal múlatja idejét.
Debnóban Báthori hajdani titkárának, Wesselényi Ferencnek reneszánsz kastélya nyílt meg a távoli rokon előtt. A ház úrnője, Szárkándy Anna, aki a Báthori hűségére megtért alvezérnek, Bekes Gáspárnak 1579-ben bekövetkezett halálával megözvegyülve néhány évvel később férjhez ment Wesselényi Ferenchez, sejlik a Célia-versek ihletőjének. De Célia-versek már 1589 szeptembere előtt is születtek. Tény az, hogy utolsó lengyelországi útja során Balassi Debnón kívül a krakkói úgynevezett „kosos házat” sem kerülte el, amely ekkor Bekes Gáspár révén Szárkándy Anna tulajdonában volt.
1591 első felében Balassi Bálint – Báthori András warmiai püspök meghívására – hosszabb időt töltött Braniewóban, az 1560-as években alapított s rövid idő alatt híressé vált jezsuita kollégium falai között, valamint a Lidzbark Warminski-i püspöki palotában, de megfordult Barczewóban (Wartenburgban) is. Az utóbbi városka ferences templomában Báthori András pompás reneszánsz márvány síremléket építtetett a maga és fivére, Báthori Boldizsár számára. (A két meggyilkolt fejedelmet, fejedelemjelöltet végül Gyulafehérvárt temették el.)
Hely tehát, amely Balassi tartózkodása révén emléktáblával megjelölhető lenne, szép számmal akad Lengyelországban. Persze a költő nem az emléktáblák száma által válik ismertté, hanem azáltal, hogy versei hozzáférhetők és meggyőző esztétikai színvonalúak – lengyelül is. Eddig két kiadás kötetei keltek el. A lengyelek, noha szeretnek bennünket, alig tudnak rólunk valamit. A magyar kulturális diplomácia felelőssége, hogy csökkenjen a fehér foltok száma.
Az emléktábla-állítás terén a tarnówi Bem József Magyarbarát Társaság játszotta az úttörő szerepet. A lelkes magyarbarátok Tarnówtól 20 kilométerre, a krakkói úton fekvő debnói palota udvarán 1988-ban bronztáblát állítottak Balassinak. Lengyelország leghíresebb reneszánsz palotájában ez az egyetlen emléktábla van, amelynek szőlőmotívumában akár a társaságot 1956-ban megalapító borkereskedő, Lippóczy Norbert kézjegyét is láthatnánk.
Amikor 1994 nyarán megkezdtem rövid ideig tartó krakkói főkonzuli működésemet, az évfordulós alkalom okán is készültem arra, hogy a főtéri Potocki-palotát, ahol hajdan Szárkándy Anna (és Bekes Gáspár) bárányos háza állott, Balassi-emléktáblával jelöljem meg. Ennek jegyében adattam ki Balassi válogatott verseinek kötetét, amelynek – többek között Teresa Worowskának és Jerzy Litwiniuknak köszönhetően – kitűnő fordításai már tíz évvel azelőtt elkészültek, de a krakkói Irodalmi Kiadó addig húzta-halogatta megjelentetését, míg a rendszerváltozással tönkre nem ment. A szép kiállítású könyv lett Balassi Bálint kései névjegye, amelyhez valóban szükség volt a hivatali ellenállás legyűréséhez.
A magyar, lengyel és latin nyelvű emléktáblát, Bronislaw Chromy szobrászművész alkotását 1995. január 10-én avattuk fel. Az ünnepség kísérőprogramja a Petőfi Irodalmi Múzeum Balassi-kiállításának megrendezése volt a Lengyelek Világszövetsége főtéri székházában, valamint a kötet bemutatása – a Kecskés-együttes reneszánsz koncertjétől kísérve – a Jama Michalika irodalmi kávéházban. Balassi verseit Franciszek Ziejka irodalomtörténész, a Jagelló Egyetem rektorhelyettese méltatta.
A Balassi életének színtereit és egyes lengyel vonatkozású verseit bemutató kiállítás pár hónappal később átkerült Debnóba, s ma is ott látható a múzeum állandó anyagaként.
Míg a krakkói bronztábla elhelyezése a palota tulajdonosának ellenállása miatt – („De hát ki az a Balassi?!”) – az utolsó pillanatig kétséges volt, nyolc évvel később, amikor egyszerre három táblát volt lehetőségem Balassi emlékezetére állítani, a legcsekélyebb akadályba sem ütköztem. Ebben része volt annak is, hogy noha az ötletadó én voltam, a kezdeményező szerepét a krosnói Robert Portius Társaság vállalta magára. Krosno Balassi korában és az azt követő évtizedekben az egyik legvirágzóbb, legnagyobb városa volt a lengyel–litván államnak. A Duklai-hágótól negyven kilométerre, a tokaji borúton, a kamienieci vár tőszomszédságában feküdt. Magyar kapcsolatainak legbeszédesebb bizonyítéka, hogy főterén Dobó Istvánnak is volt háza. Gazdagságát döntő mértékben a tokaji bornak köszönhette. A XVII. század középső harmadában egy Robert Portius nevű skót menekült, aki nem a szívére, hanem az eszére hallgatva a zsebére házasodott, egy időre megszerezte a tokaji borok forgalmazásának kizárólagos jogát az egész akkori lengyel köztársaság területén. Ennek révén mesés vagyonra tett szert, s a város bőkezű mecénásának bizonyult.
Napjaink derék krosnói vállalkozói – látván, hogy dél-afrikai, chilei, új-zélandi bor kapható Lengyelországban, tokaji viszont legfeljebb csak hamisított – 2002-ben társaságot alapítottak a magyar borok újbóli elterjesztésére. (Nyilván abban a reményben, hogy a borok királya révén a város ismét szert tehet a hajdani gazdagságra.) Balassi életét és költészetét megismervén könnyen meggyőzhetők voltak arról, hogy a bor és a poézis rokon fogalmak. Hogy Balassi valóban hús-vér ember volt, arról az a fennmaradt dokumentum győzte meg őket, miszerint a magyar költő összeverekedvén egy krosnói polgárral, azt a keze ügyébe eső paddal leütötte. A kényes ügyet csak az odrzykoni plébános tudta elsimítani azzal, hogy mind ő, mind a sértett száz aranyat kapott.
Híre ment a környéken, hogy a Portius Társaság a kamienieci várban emléktáblát akar állítani Balassinak. A közeli kisváros, Rymanów, ahol a Lengyelországba menekült Balassi család az első hónapokat töltötte és a körjegyzőségi központ, az egykor „Balassi-birtok” Nowy Zmigród is jelentkezett, hogy ők is táblával akarják megörökíteni a költő helybéli emlékezetét.
Tavaly május elején a Krosnóban, Rymanówban és Nowy Zmigródban megrendezett magyar kulturális napokon avattuk fel az emléktáblákat. Ez alkalomból megjelentettük a költő válogatott verseinek bővített kötetét. Kirakodóvásár, kézműves-bemutatók, magyar és lengyel táncegyüttesek fellépése, borkóstoló, huszárfelvonulás, lacikonyha biztosította azt, hogy ezrek és ezrek ismerhessék meg a költő nevét, amelyet ha elfelejtenek is, a hozzá kötődő hangulat bizonyára életre szóló marad. Nevét azonban minden bizonnyal megjegyezték azok az általános és középiskolás fiatalok, akik beneveztek a neki szentelt szavalóversenyre. (A zmigródi diákok magyarul is szavaltak Balassi-verseket.) Elmondhatjuk, hogy a Balassi-év Lengyelországban, Krosnóban kezdődött – 2003 májusában.
A nagyszabású lengyelországi ünnepség 2004. szeptember 10-én ugyancsak Krosnóban folytatódott. Ez alkalomból nyílt meg A katonaköltő születésének 450. évfordulója című multimediális kiállítás, amely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) hathatós anyagi támogatásával és a varsói Magyar Kulturális Intézet közreműködésével valósult meg.
Nincs magyar költő, akinek valaha is három verseskötete jelent volna meg Lengyelországban tíz éven belül. Balassi a kivétel, akinek harmadik kiadású, további versekkel kibővített kötetét ugyancsak szeptember 10-én mutatták be Krosnóban – Móser Zoltán Balassi Lengyelországban című lengyel és magyar nyelvű fotóalbumával együtt. A rendezvényt a Misztrál együttes lengyelül is előadott Balassi-dalai tették még emlékezetesebbé.
A jelzett kiállítást október elejétől a Jagelló Egyetem régi kollégiumának patinás, bolthajtásos termeiben mutatják be… Mégis igaza volna a Magyar művelődéstörténeti lexikon első kötetéből fentebb idézett képaláírásnak? Mármint hogy Balassi emlékét jobban megbecsülik Lengyelországban, mint hazájában? Hogy becsülik, az biztos.