Szijjártó Péter: Bravó, RTL, joggal lehettek büszkék Magatokra!! Ja, nem…

Szijjártó Péter a Facebookon bírálta az RTL híradójának szerkesztési gyakorlatát, amely szerinte a választások előtt 85 nappal látványosan megváltozott. A külgazdasági és külügyminiszter bejegyzésében a belgrádi magyar–szerb tárgyalások kapcsán azt írta: miközben a szerb olajvállalat többségi tulajdonának megszerzéséről szóló, általa történelmi jelentőségűnek nevezett egyeztetésekről korábban nem számoltak be, most a kormányzati út körülményei kerültek a fókuszba.

2026. 01. 17. 19:59
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a választások előtt 85 nappal szerinte jól látható különbség mutatkozik egy „függetlennek és objektívnek” nevezett híradó szerkesztési gyakorlatában, majd felidézte: csütörtökön Belgrádban tárgyaltak, mivel állítása szerint egyre közelebb kerül Magyarország a szerb olajvállalat többségi tulajdonának megszerzéséhez.

Szijjártó Péter óva intette az EU-s nagyköveteket a választási beavatkozástól
Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter bejegyzése szerint a belgrádi tárgyalások célja az ehhez szükséges diplomáciai munka elvégzése volt. A külgazdasági és külügyminiszter azt írta: amennyiben a megállapodás sikerrel zárul, minden korábbinál kedvezőbb helyzet alakulhat ki a regionális ellátásbiztonság és az energiaárak szempontjából. Hozzátette: egy ilyen, általa történelmi jelentőségűnek nevezett üzlet valamennyi magyar ember érdekét szolgálná, és a tárgyalások aktuális állásáról sajtótájékoztatón is részletesen beszámoltak.

Az RTL természetesen ezt akkor nem tartotta fontosnak, a híradójukban egyetlen szóval nem számoltak be az ügyről… Nem úgy, mint most!

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Most főműsoridőben dolgozták fel a témát, s csak a lényegre fókuszáltak: óriási meglepetés, most szörnyülködjön mindenki, repülővel mentünk, s útközben még enni is kapott minden delegációtag – köztük a sajtóreferens –, mégpedig kenyeret, sonkát, zöldséget, meg egy kis gyümölcsöt

– írta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter bejegyzésében azt is kifogásolta, hogy az RTL szerinte ismét egy olyan munkatárs személyén keresztül fogalmazott meg kritikát, aki nem sokkal korábban még a csatorna képernyőjén szerepelt. A miniszter felidézte: amíg Gáspár Evelin az RTL munkatársa volt, addig állítása szerint sem a személyével, sem az ellátásával kapcsolatban nem merült fel kifogás a csatorna részéről.

Most pedig már az is fő műsoridős politikai hír, hogy sajtóreferensként a Külügyminisztériumban dolgozik, és enni kap egy repülőúton

– fogalmazott.

Mi mindenesetre tovább dolgozunk azon, hogy a magyar embereknek kelljen egész Európa legalacsonyabb rezsiárait fizetni, köztük azoknak is, akik ezt az anyagot összeállították. Ismerjük a mondást: velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz

– hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Bravó, RTL, joggal lehettek büszkék Magatokra!! Ja, nem… (S, ha esetleg elfelejtettétek volna: a keresztapám egy nyugdíjas almásfüzitői timföldgyári munkás, nem a MÁV kirúgott vezérigazgató-helyettese… emlékeztek, ugye?)

– zárta bejegyzését.

Borítókép: Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.