Válság felé félúton

Beszélhetünk-e hazánkban gazdasági válságról? Elvégre a magyarországi GDP végre elkezdett növekedni, jól alakulnak a kiviteli és behozatali mutatók is, az adatok szerint pedig felfutott az ipari termelés, továbbá bővültek a vállalati beruházások. A kérdés azért is aktuális, mert az ellenzéki pártok szerint a kirobbant kormányválság voltaképpen a magyarországi gazdaság helyzetével és alakulásával függ össze, valamint a költségvetés állapotával. Az alábbiakban a magyar gazdaság és a büdzsé fő sarokszámainak segítségével kísérlünk meg a szóban forgó dilemmára válaszolni.
Tény, hogy Magyarország bruttó hazai terméke, a GDP négy százalékkal nőtt a második negyedévben a 2003-as esztendő azonos időszakához viszonyítva. Elemzők az év egészére egyébként 3,8 százalékos gazdasági növekedést jósolnak, amely egy százalékkal lesz jobb a tavalyi esztendő eredményénél. Első pillantásra ez a produkció nem is tűnik gyengének, ám ha azt vesszük alapul, hogy az Európai Unióhoz csatlakozott országok táborában hazánk ezzel az adattal bizony csak a középmezőnyben foglal helyet, nos akkor nincs miért feszítenie a kormányzó pártoknak. Arról nem is beszélve, hogy a nyugati közösség korábbi tizenöt tagállamában az átlagos bővülés mértéke éves viszonylatban feltehetőleg meghaladja a két százalékot, vagyis a magyar gazdaság az említett GDP-növekedéssel semmi esetre sem számít kistigrisnek. A több évtizedes lemaradást így nehéz lesz behozni.
Kormányoldalról a 2004-es magyar gazdasági „csoda” hivatkozási pontja még az export-import mutatók kedvező alakulása is. Megállapítható, hogy a tavalyi esztendőhöz képest intenzívebb a kivitel növekedése és a behozatal sem veri szét a gazdaság fundamentumait. Azonban az exportvezérelt magyar gazdaság kiviteli boomja főként a Magyarországon megtelepedett, s különböző címeken dotált multinacionális cégek itteni leányvállalatainak kedvező. A hazai kis- és közepes vállalkozások – amelyek felkarolása, feltőkésítése elvileg nemzeti érdek, mellesleg Nyugat-Európában ténylegesen is az – jobb esetben is csak beszállítói lehetnek ennek a vállalati szegmensnek. A magyarországi kis cégek helyzete sajnos egyre kilátástalanabb: nem jutnak bankhitelhez, így elképesztő méreteket ölt a kistársaságoknál és egyéni vállalkozásoknál a körbetartozások mértéke, illetve a kötelezően kirótt állami elvonások (adók és járulékok) továbbra is jelentős tehertételnek bizonyulnak. A kiírt pályázati lehetőségek bürokratikusak, uniós forrásokra pedig nem is számíthatnak, miután a brüsszeli pénzek elnyeréséhez szükséges háttérapparátussal többségük nem rendelkezik. Gondjaikat tetézi, hogy az EU-követelményeknek való, elsősorban műszaki és környezetvédelmi megfelelés a minimális erőforrásaikat is leköti.
Bár idén a vállalati beruházások értéke is nőtt, a statisztika szerint a bővülést a lakásépítést is magába foglaló ingatlangügyletek, a különböző szolgáltatások és a feldolgozóipar viszonylagos erősödése generálta. Ugyanakkor a mezőgazdasági beruházások a múlt esztendőhöz képest csaknem 40 százalékkal (!) maradtak el a 2003-as évhez képest. Ennek oka: az agrárfejlesztések volumenét alapvetően befolyásoló támogatási rendszer az uniós csatlakozás következtében megváltozott, vagyis a támogatható beruházások köre leszűkült.
S nem kerülhetjük meg azt sem, hogy az infláció az Európai Unión belül éppen Magyarországon a legmagasabb. Szakértői előrejelzések alapján a drágulás mértéke éves vonatkozásban megközelíti a hét százalékot, jövőre pedig ettől valamivel alacsonyabb mértékű pénzromlás várható. Még rosszabb a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hogy az egyes termékek közül a legszükségesebbek, vagyis az élelmiszer-ipari cikkek kerülnek jóval többe, mint tavaly: ezen a területen a drágulás mértéke eléri a 20 százalékot. A kenyér és a kifli mellett persze egyre drágább az energia ára, és többet fizetünk a lakhatási költségekért, a gyermek taníttatásáért, a menetjegyekért vagy az autószervizért is. Ide kívánkozik, hogy eközben a reálbérek csak 0,3 százalékkal nőnek a tavalyi adathoz képest, azaz: fizetésünk lényegében stagnál.
Az MSZP és az SZDSZ politikusai gyakran hivatkoznak arra is, hogy 5-6 százalékos munkanélküliségi ráta az unión belül „példátlanul” alacsony. Ennek hátterében az áll, legalábbis így érvelnek a kormánypárti honatyák, hogy egyre több az új munkahely. Nos, azért ilyen „jó” a mutató, mert hazánkban sajnos egyre kevesebb az aktív, vagyis a mérhető munkaerő. Tudniillik: a tízmilliós országból alig négymillióan dolgoznak. Akadnak persze átmenetileg ható állami programok, például a közhasznú munkák, ám ezek nem orvosolják az említett problémát. Mellesleg a szóban forgó aránnyal Európában csak Romániát körözzük le, vagyis százezrével kellene új munkahelyeket teremteni.
Ám van hová fejlődnie a magyar régióknak is. Ha esetleg valaki elfelejtette volna, a 2002-ben hatalomra jutott baloldali pártok a regionális különbségek mérséklését ígérték. Ennek éppen az ellenkezője valósult meg, hiszen a kimutatások szerint nemhogy csökkentek volna, sokkal inkább nőttek a térségi eltérések. Olyannyira, hogy az unióhoz csatlakozott – tehát nem a nyugat-európai államok tartományairól beszélünk – országok táborában hazánk egyes keleti térségei a legszegényebb térségeknek számítanak. Ezeken a helyeken (Borsodban, Hevesben és az Észak-Alföldön) a munkanélküliség az országos átlag kétszerese, sőt egyes körzetekben eléri a 20 százalékot is. A fizetések nagyon alacsonyak: 40–50 ezer forintból élnek az emberek. S eközben jogállami módszerekkel folyik a falurombolás: bezárják a postákat, csökkentik a vasútvonalak számát, körzetesítik az iskolákat, a településekről pedig távoznak a háziorvosok.
Ha lehet még valami siralmasabb, az bizony a költségvetés állapota. A kiszivárgott információk szerint a büdzsé hiányprognózisát 74 milliárd forinttal emelte meg a Pénzügyminisztérium, így aligha lesz tartható a 2004-re belőtt deficitcél. A pénzügyi tárca mellesleg ezt hivatalosan is elismerte, hiszen már a minisztérium is 4,6 százalékos, GDP-arányos deficitcéllal számol, szemben az eredetileg tervezett 3,8 százalékkal. A Magyar Nemzeti Bank viszont 5,4 százalékos hiányt jósol. Persze nemcsak a magas deficit okoz gondot, hanem az is, hogy a büdzsé tátongó lyukait immár a hazánkba áramló működő tőke sem képes betömni. Az elmúlt években ugyanis látványosan gyengült versenyképességünk. Aki ezt nem hiszi, menjen át Szlovákiába: északi, egyébként fejletlenebb szomszédunk az összes valamirevaló vállalatot magához csalogatta. S ide vonatkozik, hogy a büdzsé tavalyi évi végrehajtásának ellenőrzése kapcsán az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tegnap kifogásolta a költségvetési tervezés hiányosságait, a gazdálkodás belső fegyelmezetlenségét. Az ÁSZ felhívta a figyelmet a nagy ellátórendszerek állandósuló problémájára és a reformok hiányára is.
Nagy kérdés, hogy a magát szociáldemokratának és liberálisnak címkéző – éppen újjáalakuló – kormány a ciklus hátralévő részében mit is tud tenni a gazdasági és társadalmi problémákkal. Képes lesz-e serkenteni az üzleti környezetet, hogy új munkahelyek létesüljenek, s ezáltal javuljanak az életkörülmények. A bevezetőben feltett kérdésre, miszerint válság van-e vagy sem, a jelenlegi ismereteink szerint azt tudjuk felelni, hogy félúton járunk. A válság felé vezető félúton.