A pécsi Cerins Kft., amely a nagyhírű Zsolnay Porcelángyár egyik üzeme, négy évvel ezelőtt adásvételi előszerződést kötött az anyacéggel, hogy a műszaki porcelánt gyártó üzemet megvásárolják. Magyarországon máshol nem gyártanak ilyen terméket, ezért az üzlet jónak tűnt. Nemcsak a munkagépek, hanem az üzemben dolgozó emberek is átkerültek a Cerinshez. Négy éven keresztül fizetést és egyéb juttatásokat kaptak, egészen augusztus végéig. A végleges szerződés azonban nem jött létre a két cég között. A felek azzal vádolják egymást, hogy a szerződésben vállaltakat nem teljesítették. A Cerins bírósághoz fordult, ám az úgy döntött, a cég nem veheti meg az üzemet. Nem sokkal az ítélet után Pécs jegyzője felmondta a Cerins telephelyengedélyét is, így a kft. augusztus végén megszűnt. Negyven dolgozóját végkielégítéssel elbocsátották, a Zsolnay-gyárból érkezett hatvan embert azonban vissza akarták adni az anyacégnek. Szerintük ugyanis őket csak átmeneti foglalkoztatásra vették fel az üzem végleges megvásárlása reményében. Így hatvan ember jelenleg munkanélküli, pénzt augusztus óta nem kapnak, elhelyezkedni pedig nem tudnak. A dolgozók képviselője, aki maga is 31 évig dolgozott a gyárban, hatvan társával együtt most egyik napról a másikra él.
– Galád módon bántak el az emberekkel. Kihúzták a talajt a lábunk alól, elbocsátottak bennünket, ugyanakkor nem bocsátottak el. Nem vagyunk semmilyen cégnél nyilvántartva, nincs munkaviszonyunk, de hosszú évek óta ide járunk be, és gyakran előfordul, hogy amikor az ember eljön a gyár előtt, akkor is be akar menni, ha tudja, nem szabad – mondja Farkas József, a dolgozók képviselője.
Az utcára tett dolgozók ügyvédet fogadtak, mert azt szeretnék, a bíróság állapítsa meg, hogy ők a Cerins Kft. alkalmazottai voltak, és kötelezze a céget arra, adja ki számukra a munkaviszonyuk megszüntetését igazoló dokumentumokat. Így ugyanis legalább elvi akadálya nem lenne annak, hogy munkát találjanak. A cég vezetője azonban hajthatatlannak tűnik. Szerinte a Zsolnaynak kellene visszavenni az embereket.
– Elbocsátani csak azt a dolgozót lehet, akivel munkaszerződése van egy cégnek, nekünk a Zsolnaytól átkerült dolgozókkal nincs ilyenünk. Ők akkor kerültek volna át a megállapodás alapján hozzánk, ha a végleges adásvételi szerződés megköttetik – magyarázza álláspontját Hetesi Zoltán, a Cerins ügyvezető igazgatója.
Ezt azonban nem kötötték meg, sőt nem is fogják. A dolgozók egy ideig reménykedtek, hogy esetleg mégis visszakerülhetnek az anyacéghez, ám miután egyértelművé vált, hogy ez nem működik, sőt a Zsolnay tulajdonosai úgy határoztak, műszaki porcelánt egyáltalán nem akarnak tovább gyártani, minden reményük elszállt. A Zsolnay Porcelángyár vezetője szerint ha akarnák sem tudnák visszavenni az embereket.
– Munkajogilag, társadalombiztosítás szempontjából a dolgozók a Cerins Kft. alkalmazottai több mint négy éve, ez nem lehet vita tárgya. Persze a cég vezetői azt szeretnék, és úgy gondolják, most, hogy a szerződés nem teljesült, az embereket nekünk vissza kellene vennünk. Érdekes módon azonban a Cerins Kft.-nek az eszébe sem jutott, hogy az eszközöket és az ingatlant is visszaadja, ez csak a dolgozókra vonatkozott. Mi azonban nem kívánunk műszaki porcelánt gyártani – mondja Kovács Gyula, a Zsolnay Porcelángyár Rt. vezérigazgatója. Annyit azért hozzátett, hogy azokra esetleg számítanak, akiknek olyan szakmájuk van, amit a gyár hasznosítani tud. Ám őket is csak abban az esetben vehetnék fel, ha a Cerins Kft. hivatalosan is elbocsátja őket.
Az utcára került emberek jogi képviselője szerint bár nemigen volt hasonlóra példa, a képlet egyszerű. – Két cég egymás közötti vitájáról van szó. A hozzám fordulók négy éven keresztül a Cerins alkalmazottai voltak. Most az elbocsátó cég nincs olyan helyzetben, hogy a dolgozókat tovább foglalkoztathassa, de a munkaviszonyukat akkor is jogszerűen kellett volna megszünteti, hogy el tudjanak helyezkedni, igénybe vehessék azokat a juttatásokat, amelyek a munkanélküliekre vonatkozóan egyébként megilletnék őket – mutat rá Solymos Sára.
A jog- és cégvita, de mondhatnánk azt is, hogy a vadkapitalizmus áldozatai, akik egyelőre tehetetlenek. Az egykori dolgozók sok mindenről mesélnek, a fájdalomról, megaláztatásról, felvett hitelekről, jelzáloggal terhelt otthonaikról. Nem értik, évtizedes munkájuknak miért így kellett véget érnie. Percze Ernő 1959. szeptember 1-jén lépett be a gyár kapuján, a 45 éves évfordulót azonban már nem ünnepelhette meg. Nem erre számított.
– Egyáltalán nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Talán az én helyzetem nem is anynyira rossz, mint a többieké, mert vannak egyedülállók, vannak családosok. Én a feleségem nyugdíjából még el tudok evickélni valahogy, és a lányom a tanári fizetéséből is segít. Én lettem a második eltartottja – mosolyodik el szomorúan –, csak utánam nem kap családi pótlékot, mint a saját gyerekére.
A fiatalosnak látszó asszony 34 éve dolgozik a gyárban. Betanított munkásból üzemvezetővé küzdötte fel magát. Szerinte már nem érdemes reménykedni.
– Szerintünk ez a játszma időhúzásra megy. A cerinsesek kimenekítették az összes árut egy telephelyre, onnan mint kereskedő cég adják tovább. Az utolsó másodpercig dolgoztunk, mint a birkák, hogy a leállásig minden kikerüljön az üzemből – mondja keserűen Ott Jenőné.
A mellette ácsorgó férfi keményebben fogalmaz. Ő 3-400 mázsát mozgatott meg naponta, idén decemberben lenne 25 éve, hogy a gyárban dolgozik.
– Amikor a boltban hitelben kell vásárolnunk, az már bajos. Nem ezt vártuk ettől a cégtől… Nem is tudok beszélni… Idegöszszeroppanást kapok… – mondja felindultan Veres János.
A magukra maradt, senkinek sem kellő és sehová sem tartozó emberek még jó darabig csoportba verődve beszélgetnek egykori munkahelyük kapuja előtt.
Magyarországon törvényszerűnek tűnik, hogy az utcára kerültek, s bár nagyon sokan sajnálják és megértik őket, csak saját magukra számíthatnak. A szomszédos Horvátországban a napokban történt meg, hogy egy több száz főt foglalkoztató, külföldi tulajdonban lévő cég bezárta a kapukat. Az állam azonban úgy döntött, nem hagyja az embereket az utcán. Felajánlották, fél évig fizetik eddigi bérüket, így lehetőségük van a munkakeresésre anélkül, hogy veszélybe kerülne addigi egzisztenciájuk. Emellett pedig ígéretet tettek arra is, megvásárolják a tönkrement céget, és azt tovább működtetik az addigi munkaerővel.
origo.hu
Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén
