Zsebtévé prolongálva

Csak egy televíziót akartam csinálni, és ez lett belőle – mondta zokogva riporterünknek a telefonba Zalatnay Sarolta énekesnő, miután a bíróság harmincöt rendbeli csalásért jogerősen három év börtönbüntetésre ítélte. A népszerű Cinit fénykorában egy ország sztárolta, s talán a hitelezőknek is garanciát jelentett a neve, amikor pénzüket a kilencvenes évek egyik balul sikerült médiavállalkozásába invesztálták. Emlékeim szerint a meglehetősen laza hangvételű csatorna szappanoperájában ott tökéletlenkedett például Tóbiás József szocialista kampányember hitvese, Rába Tímea is, aki azóta már – abszolút összeférhetően – közszolgálati tévés műsorvezetővé avanzsált, s biztos pozícióból szemlélheti a hajdani főnök asszony vesszőfutását. Zalatnayt jól érzékelhetően szánja a közvélemény. S mi tagadás, némi joggal vethető fel, hogy vajon megvalósul-e a médiasztárok törvény előtti egyenlősége: ha Cininek harminckét eltapsolt millióért három év letöltendő jár, vajon miért grasszálhat szabadon s folytathatja karrierjét a kábítószeres állapotban autós ámokfutást végző, okirat-hamisító és rendőrgyilkos Császár Előd? Én erre szerényen csupán annyit mondanék: a bíróság bizonyára tudja, mit milyen mércével mér – maradjunk mi csak az összehasonlítható vétkeknél.
Lassacskán (afféle utolsó esély logika szerint) elkezdik például Princz Gábor tárgyalását is. Tegyük fel, hogy elmeszeli a bíróság és helybenhagyja a százötvenmilliárdos kártételt. Boldogítana valakit, ha a volt bankvezért Cini büntetési tételének mechanikus felszorzásával tennék hűvösre? Ilyen alapon százmillió forint kilenc évet ér, egymilliárd kilencven évet, százötvenmilliárd meg tizenháromezer-ötszáz évet. De matuzsálemi kort kéne megélnie Kulcsár Attilának is, ha szeretne még egyszer kijutni a dohos falak közül: odabenn bízvást leérettségizhetne, lediplomázhatna, sőt akár brókerdoktori címet is szerezhetne. (Szocreál laptársunk már meg is szavazta neki a jelképes PhD-fokozatot, azt harsogva a címlapon: Főrendőrökre vall a főcsaló. A főrendőrökkel semmi gubanc, ám azt a valóságbizonyítást, hogy Kulcsár-e a főcsaló – midőn még nem tudjuk, ki is az a titokzatos Gyurcsányi –, nem kizárt, hogy elbukná az abszolút apolitikus, elfogulatlan újság.)
De maradjunk csak a média világában. Vegyük például a Rába Tímeának is munkát adó Magyar Televíziót, amit minden közalapítványi álca és költségvetési bűvészmutatvány ellenére mégiscsak mi tartunk el az adóforintjainkból, függetlenül attól, hogy kire vagy mire adjuk a voksunkat. Ha a független magyar bíróság szemében azért tétel a milliós nagyságrendű hiány is, csodálkozva kell megállapítanom, hogy a köztévéből szabad elvonulást kaphat valaki, akinek a produkciója hivatalos elnökségi közlemény szerint is kilencmillióval túllépte a szigorúan előírt költségvetést. A médiasztár tévés hiába mondja, hogy neki semmi köze a büdzséhez (a műsor is csak merő véletlenségből hallgat – szerényen – a Friderikusz névre): a potenciális büntetési tétel immár be van lőve. Sőt, enyhítő kürülményként sem fogható fel, hogy egy klasszikus stúdióműsornak feltétlenül ki kell települnie a csillagos ég alá a lapos tetőre; vagy hogy a XXI. századi televíziózás netovábbja, ha műhold közbejöttével Budapestről Budapestre kapcsolunk.
A független magyar bíróság a napokban egy másik nagy szívességet is megtett – és ez kétségkívül az igazság tántoríthatatlan harcosának, a tévé sztárügyvédjének, Juszt Lászlónak köszönhető. Juszt egy korábban megszüntetett műsorának elmaradt hasznát felpanaszolva, könnyed eleganciával beperelte kenyéradóját, amelynek amúgy sztárgázsiért turkál az archívumában, hogy könnyed kádári nosztagiashow-t állítson elő a nemzetet illető mozgóképekből. A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében állapította meg: azzal, hogy Juszt a Kriminális című egykori hetilapjában, a Fidesz-vezetők és családtagjaik megfigyelésével kapcsolatos cikkben pártpolitikai kérdésekben foglalt állást, valamint vitatható minőségű dokumentumokat hozott nyilvánosságra, sértette az MTV politikai semlegességét, közszolgálati tevékenységét. A bíróság egyben arra kötelezte Jusztot, hogy a köztévé háromszázezer forintos perköltségét és az államnak járó 750 ezer forint illetéket fizesse meg. Próbáljunk eltávolodni a konkrét esettől, s szűrjük le a konzekvenciát: a verdikt szerint egy televíziós arcként megjelenő médiaközszolga a közmédián kívüli, vállaltan elfogult sajtószférában sem foglalhat állást pártpolitikai kérdésekben, továbbá nem hozhat nyilvánosságra vitatható minőségű dokumentumokat. Ha mégis ezt teszi, méltatlanná válik a politikailag semleges köztelevízióhoz, aztán fizethet, mint a köles.
E tárgyalótermi precedens fényében például a közszolgálati műsoridőt bitorló Pallagi–Bánó- tandem definíció szerint sérti az MTV politikai semlegességét, közszolgálati tevékenységét. Az általuk szerkesztett Blikk című lapról ugyanis a bíróság mondta ki (s nyomatékként hárommilliós büntetésre is ítélte), hogy légből kapott módon, nyilvánvaló pártpolitikai célzattal megrágalmazta Kósa Lajos debreceni polgármestert. Az eset szerintem morálisan sokkal súlyosabb volt, mint Juszt kriminális csínye. Ha tehát Magyarországon bármit is számít a bírósági precedens, Pallagi Ferenc és Bánó András a tájára sem mehetne a Szabadság térnek. S ne tessék azzal jönni, hogy Gyárfás Tamás reggeli albérleti műsora (amely olykor már önmagától is elhatárolja magát, mint a szélsőbalos Moldova interjúja esetében) az Angol utcában készül! Pallagi szerkesztésében, Bánó moderálásában ugyanis a köztévé Sorskérdések címmel is prezentál műsort. Nyilván Rudi Zoltán tévéelnöknek is feltűnt már az orbitális összeférhetetlenség, ezért fontolgatja a produkció bedöntését – természetesen az ellentétpárként programba állított Elek István-féle csevegéssel együtt. (Szögezzük le: Eleket egyetlen bíróság sem meszelte el szándékos rágalmazásért vagy vitatható minőségű dokumentumok nyilvánosságra hozataláért.)
Rudi Zoltán szerint amúgy a köztévé politikailag kiegyensúlyozott, a mindenkori ellenzék meg mindig azért szokott hőbörögni, hogy háttérbe szorítják. Abból a székből ez bizonyára így is látszik. A képernyő elé ülve meg úgy, hogy szinte kizárólag a kormánypárti médiaklientúra uralja a terepet. Úgy hírlik például, hogy az elnökség már abból a kilencmilliós parádriposztból is visszatáncol. Friderikusz – aki talán már rádöbbent, hogy mindenhol másutt persona non grata – esetleg mégis marad: a show mehet tovább. Úgy is fogalmazhatnánk: noha Gyurcsány letette a nagyesküt, hogy nem ő nevezi ki és váltja le a hírigazgatókat, azért képes odahatni kedvenc interjúvolói érdekében. Általában véve is megállapítható: Gyurcsány csupán Medgyessy folytatása, csak más eszközökkel.
Tehát a zsebtévé prolongálva. A semleges közszolgálat mai állásához pedig elég gondolatban megidéznünk Vince Mátyás antiszemitázó előéletű MTI-vezért, amint a szobájában konzultál aktuális közléspolitikai kérdésekről a gyűlölet karmesterével, Tóbiás József kampányember főnökével, a szocialisták által turistastátusban foglalkoztatott Ron Werberrel. Mit szólna ehhez a független magyar bíróság? Hát nem fura, hogy a kispályás Zalatnayt lecsukják, de a nagypályások szabadlábon vannak?