A bal lator monológja

Tudatlanság, mélységes rosszindulat, méltatlan és buta támadás, összehangolt baklövés (?), eszelős támadás, sztálini szalámizás, képtelenül buta támadássorozat, öngyilkos akció. Mindezt nem valamelyik stilárisan visszamaradt balliberális szerző vetette papírra rólam (illetve a Magyar Nemzetről és a Hír TV-ről), hanem a Magyar Demokrata című, műfaji megjelölésére nézve „konzervatív hetilap”. Mégpedig a legfrissebb számában, aminek a címlapjára nagy sárga betűkkel az van írva, hogy Terror. Odabenn pedig három teljes oldalon taglalják az „elvetélt kísérletet a Demokrata és a Fidesz lejáratására” A hűség bűn lett címmel. Az első oldal alján afféle profán ikonosztáz: Csontos János, Bayer Zsolt, Hankiss Ágnes. Mint a szövegtestből kiderül: mi vagyunk az új közellenségek a polgári oldalon, afféle gyurcsányista puccsisták, sőt ellenforradalmárok. A számomra megtisztelő társaságban kétségkívül Bayer a főalak, én meg – akárhogy nézem is – a bal lator. Kedves konzervatív kollégáimnak sikerült egy olyan fotót előbányászniuk rólam, amin jól látszik felső fogsoromon a velem született foghíj (azzal vigasztalom magam, hogy Arany Jánosnak is ilyen volt); ezért úgy néz ki, mintha a szűkre nyitott szájamon keresztül sziszegnék. Ezúton is gratulálok a képszerkesztő kollégának; még sokra viheti.
Latorságomat egy korábbi publicisztikámra alapozzák, amelyben szóvá tettem, hogy nem szerencsés egy olyan pólót reklámozni, amely a Fidesz és az SS közötti képzettársításra ad lehetőséget. Hankiss és Bayer ugyanezen aggodalmuknak adtak hangot a Hír TV-ben, a Péntek 8 című műsorukban. Még azt is el tudtam volna képzelni, hogy rám csörögnek a hetilaptól: igazatok van, hülyék vagyunk, kösz, hogy szóltatok, máskor jobban ügyelünk a részletekre. Aranypók helyett azonban aranyhegyű nyílvessző lett az osztályrészünk.
Aki csak a Demokratát olvassa, s a Magyar Nemzetet nem, még tényleg azt hihetné, hogy itt valaki „lenyilasozta a Fideszt”. Ezzel szemben nyilasokról szót sem ejtettem a cikkben – tudtommal az SS soha nem tartozott Szálasi Ferenc fennhatósága alá. Hazug az alcím is, hogy bárki kísérletet tett volna a Fidesz lejáratására – pláne elvetéltet. A Demokrata említése tényleg elkerülhetetlen volt – de hát mit lehet tenni, ha ők adták le a szóban forgó pólóhirdetést? Most azt mondják, hogy a „Hűség az erőnk…” jelmondat a latin fides szótári alakjára játszik rá, és semmi köze az SS „Becsületünk a hűség” jelmondatához. Formállogikailag azt is lehetne mondani, hogy az SS sem gondolt annak idején a Fideszre – de hát ez a fránya történelmi kronológia mégiscsak határt szab a szabad asszociációknak. Nem kell körömszakadtáig védeni a védhetetlent, s nem kell magas labdákat feladni a szimbolikus politikai terepen. A Hűség az erőnk… feliratú póló mást jelentett Bácsfi Diána előtt és mást jelent Bácsfi Diána után, s ezt egy főszerkesztőnek tudnia kell.
A gyenge lábakon álló etimologizálás mellett még egy demokratás érv szól profán háromságunk, a „Bayer–Hankiss–Csontos brigád” áruló volta mellett: az, hogy a szerencsétlen trikó egy 2002-es zuglói fideszes kampány mellékterméke, amiből kereken százegy raktáron maradt (mesés motívum: a foltos dalmaták is ennyien voltak), s a főszerkesztő könyvesboltja szívességből akarta ezeket elpasszolni. Ebből vonták le a sommás következtetést, hogy vörös brigádunk „a Demokrata helyett a Fideszt jelentette fel”. Utálom ezt a rendőrzsargont: én megírok általam fontosnak tartott dolgokat, mégpedig színről színre, nyilvánosan – jelentést, feljelentést soha nem körmöltem, beleértve a hangulatjelentést is. A trikó megrendelője persze anonimitásba burkolózik, amit őszintén szólva meg is értek: nyilván bajosan tudná megvédeni ragyogó szlogenötletét a pártján belül. Összeesküvés-elméletnek tehát már csak azért sincs helye, mert a Fidesz demokratikus szervezet, s aki szándéka ellenére (figyelmetlenségből vagy tudatlanságból) hibázik benne, megköveti a pártot meg a közvéleményt, aztán politizálhat tovább.
Ám a Demokrata – megítélésem szerint tévesen – egy az egyben azonosította magát a Fidesszel (ilyet például a Magyar Nemzet soha nem tenne, hiszen ezáltal feladná becses függetlenségét), s ez az alapállás a hetilap szerzőjét óhatatlanul téves következtetésekre juttatta. Az a kitétel például, miszerint cikkem „határozott javaslatot tett” a Magyar Demokrata főszerkesztőjének, „Bencsik Andrásnak a Fideszből való kizárására”, nem állja meg a helyét. (Bár az ötlet, ha már a Demokrata így szóba hozta, nem is olyan rossz.) Én azt írtam, hogy a Fidesznek (mint az ellenzék vezető erejének) színt kell vallania, mégpedig morális alapon. Azon túl, hogy pártonkívüliként (ami összefér azzal, hogy tagja legyek egy „közismert polgári körnek”) soha nem avatkoznék bele egy párt káderügyeibe, ezúton teszem közhírré, hogy a pártmunkás Bencsikhez semmilyen viszonyom nincsen, a publicista Bencsiket pedig (bár rövid az emlékezet, kurta a hála) kiemelt publicisztikában is megvédtem, amikor a balliberális hatalom a tolla miatt le akarta sittelni. Tényleg csak a ténytisztelet kedvéért: az „aktuális pártja” kifejezés vele kapcsolatban nem csupán az MDF-es, hanem a KDNP-s múltra is utalt. Lehet, hogy az MDF-ben tiszteletbeli tag, de én arra is emlékszem, mikor kizárták onnan. A Szövetség tehát már a harmadik pártja, történetesen az aktuális.
A korábbiakból következően nevetséges állítás, hogy puccsot akarnék kirobbantani a Fideszben (Hillerék mintájára!), vagy hogy „a Fidesz szétrobbantása a cél”. Ez nekem olyan titkosszolgálati érvelés. Az pedig, hogy a Lezsákot kizárókhoz hasonlítanak, egyszerűen botorság: lapzártakor már olvashatták e tárgyban írott, Lezsáktalanítás című vezércikkemet. S ha lehet még überelni a rágalmazást, akkor a tőlem idézett mondat receptként való beállítása az: „Napirenden kell tehát tartani a szélsőjobboldali veszélyt, hogy a választók ne Gyurcsányék alkalmatlanságával foglalkozzanak.” Mintha én akarnám a szélsőjobboldali veszélyt napirenden tartani! (Talán még Gyurcsány és Kuncze fizetett ügynöke is vagyok?) Ez alávaló húzás volt, kedves Magyar Demokrata. Száznyolcvan fokkal megfordítani a mondandómat, s a buta trikóhirdetést átfordítani a trikóhirdetés kritikájába – nos, erre csak a propaganda ismert klasszikusai voltak képesek.
Lassan egy hete nagy nyomás alatt vagyok: a legkülönbözőbb módokon igyekeznek „jobb belátásra bírni”. A leggyakoribb érv, hogy a bolhából csináltam elefántot. Nos, ezt én nem így látom: ez az elefánt már lánykorában is elefánt volt. Az érvelés visszaköszön a hetilapban: „Erre a jámbor pólóra a kutya sem figyelt volna föl – elvégre két éven át senkit nem zavart –, ha Bayer és Csontos a figyelmet két jobboldali médiumban, összehangoltan rá nem irányítja.” Nos, én az a kutya vagyok, aki két év után felfigyeltem – épp a Demokrata szíves közreműködésével. Egyébként a baloldal egyik internetes véleményvezére, „pvcpadló” némi késéssel kiszúrta; ha nem előzzük meg, már ettől zengene a balsajtó. Értelmetlen a kenyérféltés vádja is: bizonyítékképpen látatlanban elcserélem vagyonomat Bencsik főszerkesztő úrral.
Kedves olvasóimat, akik a Magyar Nemzet bojkottálásával fenyegetnek, kérem: ne tegyék. Honnan fogják akkor megtudni, mi van valójában Gyurcsány Magyarországán? Ne higgyenek azon érvelésnek sem, hogy a Demokrata példányszáma mekkora: higgyék el (ha már a méret a lényeg), hogy a Magyar Nemzeté nagyobb; ráadásul héttel kell szorozni. Egy hetilap másra való; s nem is mindenki érzi szükségképpen a napilapos tempót. (Különben nem írnának olyat az összeesküvés-elmélet alátámasztására, hogy „Csontosnak egy napja volt publicisztikája megírására”, miután megnézte Bayerék műsorfelvételét. Mintha nekem bayeri iránymutatásra lenne szükségem egy publicisztika megírásához. S mintha nem lenne elég rá két órácska…) A Fidesz meg (amely – ne feledjük – egy államférfiúi felismerés eredményeképpen ultraliberális ifjúsági szervezetből lett polgári gyűjtőpárt, azaz mozdulatlan bálványnak semmiképp nem tekinthető) megérdemli, ha egy őszintén aggódó cikk meg tudja puccsolni, szét tudja bomlasztani. Én is hiszek a szeretet és az összefogás erejében, de a hülyeségében nem. Persze nem is leszek soha messiás. Maradok a bal lator.