A kalandor miniszterelnök

Gyurcsány Ferenc, a rendszerváltoztató Magyar Köztársaság hatodik miniszterelnöke politikai kalandor. Fogalmazhatunk ennél eufemisztikusabban is, mint Tölgyessy Péter, aki például kalandorvonásokat vélt fölfedezni a miniszterelnök úron, vagy mások, akik Gyurcsány úr ismeretlenségét, politikai teljesítményének hiányát és ezért megválasztásának a politikai közösség egészére nézve kockázatos mivoltát hangsúlyozták. Nekünk azonban nem kell és nem szabad szürkén és óvatosan fogalmaznunk, mert a világos beszéddel előrébb jutunk a tizenöt éves új köztársaság egyik legválságosabb helyzetének megértésében.
A válság politikai természetű, s abból fakad, hogy a választók döntő többsége nem támogatja a kormánykoalíció működését, a polgárok kisebbik része tartja legitimnek Gyurcsány Ferenc kabinetjét. A kormány lehet, hogy jogszerűen lépett hivatalba, ám jelentős legitimációs hiánnyal kell megküzdenie, ami egyrészt szűkíti a hatékony kormányzáshoz szükséges mozgásterét, másrészt olyan populista intézkedések meghozatalába hajtja bele, amelyek hosszabb távú hatása inkább kockázatos. Ilyen intézkedés a hatalmas dirrel-dúrral beharangozott adómérséklés vagy a bankok megsarcolása.
E legitimációs vákuumban különösen kockázatos és felelőtlen vállalkozás a szocialisták részéről Gyurcsány miniszterelnökké jelölése, s e felelősségben a szabad demokraták is osztoznak. Gyurcsány ugyanis, hogy megismételjük, kalandor, politikai kalandor. A párton, jelesül az MSZP-n kívülről érkezik, üstökösként csap be az utódpárt dezintegrálódott közegébe, kezdettől fogva a sikeres üzletember arculatát építi, azét, aki minden problémát meg tud oldani, mert a politika nem egyéb, mint egy nagy szervezet irányítása. Gyurcsánynak nincsen végigküzdött pártbeli múltja, nem ismerik, nem tudják, mit tett volna válságos helyzetekben, milyen döntéseket hozott volna mondjuk 1995 márciusában vagy 1998 nyarán. S Gyurcsány azért is kalandor, mert a politikában úgy vesz részt, mint akinek nincs veszítenivalója, ha nem sikerül a miniszterelnökség, hát visszamegy timföldet gyártani, üdültet az őszödi villában, vagy bármi mással foglalkozik, amit az üzlet hoz. Tán igaz az, hogy neki már nem kell vagyont gyűjtenie, s ehhez nem kell neki a politika, hisz már mindez megvan. Igen, de ebből fakadóan nem is kell úgy küzdenie a politikai túlélésért, mint a politikai üzem minden zugát végigtaposó hivatásos politikusoknak. De Gyurcsány politikai sikerei üzleti sikereire is emlékeztetnek, hiszen a rendszerváltoztatás első évtizedében igazán nem üzletemberi, innovatív tehetsége folytán ért el sikereket, hanem elsősorban kapcsolati erőforrásainak kamatoztatása révén. Igazi üzleti versenyben nemigen mérette meg magát. Gyurcsány szabad ember. S figyeljünk oda, ez határozza meg politikai gondolkodását is.
A szocialista párt kongresszusi küldöttei azt a miniszterelnök-jelöltet választották meg, akiről maguk is képesek elhinni, hogy esélyes vetélytársa lehet 2006-ban Orbán Viktornak. A Gallup minapi felmérése azt mutatja, Gyurcsány a közvélekedés szerint hasonló politikusi profillal rendelkezik, mint Orbán, az emberek hasonlóan lendületesnek, határozottnak, dinamikusnak tartják. Most lényegtelen az, hogy Gyurcsány megítélése elmarad Orbánétól, a lényeg az, hogy profiljuk hasonló, s mindkettőjüké nagyban különbözik az inkább megfontolt, lassú, tapasztaltnak tűnő Medgyessytől. Medgyessyvel a szocialisták legyőzték a polgári oldalt, most nincs értelme azon elmélkedni, hogy voltak-e választási csalások, döntőnek 2002-ben az bizonyult, hogy a választók nagyon jelentős része konfliktuskerülő és konszenzusteremtő politikus hírében álló embert választott miniszterelnökké. Noha Medgyessy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, megválasztása világosan megmutatta, hogy a nemzeti közép (bármi legyen is ez) politikai közösségegyesítő törekvésének komoly támogatottsága van. Vagyis nemcsak arról van szó, hogy a választópolgárok nem Gyurcsányt bízták meg a választásokkor kabinetalakítással, de jelentős részük, s főleg a baloldal, éppenséggel nemet mondott az általa is folytatott konfliktuspolitikára.
Gyurcsány egyelőre nem bizonyított tettrekészségből, viszont látható sürgölődése és fontoskodása, bemondásai, az összetűzéseket kedvelő politikai magatartása sokakban azt a gondolatot erősíti, hogy igen, itt van Orbán igazi ellenfele, itt van a kihívó (noha a jelenlegi esetben nem tudni igazán, ki a kihívó és ki a kihívott), itt van a „szoci Orbán”. Lehet. Ám érdemes azt is figyelembe vennünk, hogy Gyurcsány fellépése és politikai működése lehetőséget teremt a Szövetség elnökének arra, hogy folytassa politikusi arculatának átalakítását a nemzeti közép, az együttműködés pártolójának irányába, s egy kellőképpen előkészítetten és alaposan végrehajtott arculatváltási kampánnyal ott előzze meg Gyurcsányt, ahol Medgyessy őt. Rogán Antal visszakerülése a parlamenti politika fősodrába ebből a nézőpontból érthető meg igazán: pörölyként kell politikai pergőtűzben tartania a konfliktushelyzeteket kedvelő új miniszterelnököt.
A pénteki MSZP-kongresszuson szinte biztosnak látszik Hiller István elnökké választása. Nem tartom valószínűnek, hogy Gyurcsány Ferenc ezt meg akarná akadályozni, sőt a szocialisták jelenlegi belhelyzetében épp a kultuszminiszter támogatására van szüksége. Úgy látszik, a kettejük között köttetett paktum lényege abban áll, hogy Gyurcsány viszi a kormányzati üzemet, míg Hiller 2006-ig megpróbál a széteső pártból egy kifelé egységes, vezérelvű politikai mozgalmat kovácsolni. Valami olyasféle szervezetet, mint a Szövetség: széles társadalmi bázisú, komoly szatellitszervezeti hálózatú, a médiában a szervezettség és az ütőképesség látszatával fellépni tudó politikai képződményt. Mindehhez persze újra kell majd azt is definiálni, hogy miben áll a szocialisták baloldalisága, szociáldemokrata mivolta. Az utóbbi hetekben újra ötös médiasebességre kapcsolt antifasizmus ehhez meglehetősen kevésnek tetszik, hiszen épeszű ember ebben az országban nem hiszi el, hogy a nyilas eszméknek bármi pozitív üzenetük is lenne a mai magyar problémák megoldásában.
A miniszterelnök-jelöltet megválasztó kongresszus koreográfiája mindenesetre azt sugallja, hogy nem lesz egyszerű feladat az Internacionálét megtörten éneklő, az eltelt években a pártvezetés által meglehetősen elhanyagolt, a megváltó vezért váró helyi szocialista káderekbe új eszméket tölteni. A szocialisták szervezetlenségét, ellenálló képességük alacsony szintjét az is jól bizonyítja, hogy nemcsak hogy a Gyurcsány-féle tehetséges politikai kalandorokat nem tudják maguk közül kiszűrni, de még a pitiánerebb zsákmányvadász lobbistákat is megtűrik soraikban. Kulcsár Attila és köre a szocialisták körül keringő kalandorcsapatoknak csak az egyike, s az új kormány minisztereinek előéletét vizsgálva olybá tűnik, a kalandor üzleti csoportok számos állami pénzforrást ellenőrzésük alá vontak.
Gyurcsány kormányának mozgásterét mindazonáltal elsősorban a gazdaság kívánalmai, azon belül is az államháztartás magas hiánya határozza meg. Kevés osztható, szavazatra váltható forrás áll a következő két évben a kormány rendelkezésére, s talán (ám a talánt erősen alá kell húznunk) nem újabb hitelekből akarja majd az új szocialista vezetés a választók kegyeit megvásárolni. Mindenesetre nem leszünk különösebben meglepve, ha Gyurcsány úr és miniszterei a legkisebb közösségi forrásból finanszírozott falusi buszmegálló átadásán is felbukkannak, s a hiányzó legitimitásra vadászva, mosolygó képpel a kamerákba mondják: magyarok, hát látjátok, hogy ez a kormány mi mindent tett értetek! S ekkor mi mosolygó képpel mondjuk szemükbe: látjuk, látjuk bizony, mi ne látnánk…?