Történetileg a kémiai anyagok használata egyidős az emberiséggel. Már a Kr. e. III. században a görög atléták növényi kivonatokat és gombát fogyasztottak győzelmi esélyeik növelésére. A feljegyzések szerint a Kr. e. VI. században a birkózás bajnokaként ünnepelt legerősebb görög atléta, a krotóni Milón fehérjeigényét naponta 9–15 kilogramm borjúhús elfogyasztásával elégítette ki. Vállon vitt végig egy négyéves üszőt az 548 méter hoszszú olimpiai stadionban, amelyen a győzelme után saját életnagyságú bronzszobrával vonult át.
A XIX. század sportolói alkoholt, koffeint, nitroglicerint és ópiumot alkalmaztak. Később a teljesítményfokozás eszközei a gyógyszerek lettek, amelyek már súlyos szövődményeket okozhatnak. Az első regisztrált haláleset – Arthur Lintoné – a Bordeaux–Párizs közötti kerékpárversenyen történt; a szerencsétlenséget sztrichnin okozta. A XX. század első felének klasszikus doppinganyagai a központi idegrendszert izgató szerek (mint például az amfetamin és származékai), illetve fájdalomcsillapítók és nyugtatók (kodein és származékai), valamint a narkotikus kábítószerek (morfin és származékai). A múlt századi olimpiai játékok első megdöbbentő eseményét 1960-ban Rómában tapasztalhatta a sportvilág: Knud Jensen, a 23 éves dán kerékpáros a 63 mérföldes versenyen hat mérfölddel a cél előtt összeesett, majd meghalt az edzőjétől kapott nagy adag amfetamintól. A szomorú esemény ellenére a hatvanas évektől elkezdődött az amfetaminkorszak. A szerből már 10–30 milligramm csökkenti a szellemi fáradtságot, s kellemes közérzetet, vidám hangulatot, bőbeszédűséget okoz. A tanulást megkönnyíti, bár a tanultak gyorsan elfelejtődnek, s a megfigyelést és az ítéletalkotást is rontja. Mellékhatásai súlyosak: álmatlanság, alvászavar, szapora szívműködés és fokozott oxigénigény. Nagyobb adag esetén szív- és érrendszeri tünetek, tudat- és ritmuszavar, esetleg úgynevezett amfetamin okozta elmezavar is kifejlődhet.
A hozzászokás veszélye miatt a kábítószerek használata az amatőr sportban nem terjedt el. Ugyanakkor a profi sportban több sportoló karrierjét – életet veszélyeztető szövődmények miatt – kettétörték, különösen a kokain- és morfinszármazékok. Vagyis a kiugró teljesítménynek ára van. S milyen előnyöket vár cserében a sportoló a doppinganyagoktól? A fizikai erő növekedését, a fáradtság kezdetének kitolódását, a munkavégző képesség fokozódását, az idegesség megelőzését vagy csökkenését, fokozottabb koncentrálóképességet, biztosabb startkészséget és megfelelő agresszivitást.
Az erő élettanilag az izom rendszeres terhelésével fokozható; az edzés az izomsejtek megnagyobbodását, hipertrófiáját okozza. Az így létrejött izomtömeg gyakorlással fenntartható. Az izomerő fokozhatósága az élet folyamán jellegzetesen alakul a férfi és a női nemre vonatkozóan. Férfiaknál pubertás előtt viszonylag kicsi az izomerő, és terheléssel sem fokozható kimagaslóan. Pubertás után azonban megnő, sőt terheléssel tovább növelhető. Nőknél e jelenség sokkal kisebb mértékű, az izomgyarapodás a hossznövekedés befejezéséig a legnagyobb, majd 40 éves kortól fokozatosan csökken.
Az izomerő növekedése és fokozhatósága azzal magyarázható, hogy megindul a férfi nemi hormon, a – szteránvázas vegyületek, ismertebb nevükön a szteroidok közé tartozó – tesztoszteron termelődése. A tesztoszteronnal és a szintetikus szteroidokkal végzett állatkísérletek bebizonyították, hogy szteroid hormonok hatására fokozódik a fehérjeképződés bizonyos szövetekben. A szervezetben pozitív nitrogénegyensúly jön létre, és a vizelettel kiválasztott nitrogénfoszfát mennyisége csökken: a nitrogén-visszatartás eléri a maximumát. A betegekben a szteroidkezelés elhagyása után a nitrogénegyensúly vagy helyreáll, vagy gyakran akár negatívvá válik.
A fehérjebeépítő szteroidok kettős hatásúak. Androgén hatásuk következtében a férfias vonások fölerősödnek, például mélyül a beszédhang, s a tónusa is változik, vagy növekszik a libidó és a szexuális érdeklődés. A szteroid hormonok anabolikus hatásúak is, azaz serkentik a felépítő folyamatokat, elsősorban a fehérjeszintézist. Ennek következtében növekszik a test izomtömege, emelkedik a vér hemoglobin-koncentrációja, akárcsak a vörösvértestek mennyisége, megváltozik a testzsír aránya és eloszlása. A két hatás együttesen érvényesül.
A szintetikus anabolikus hormonok az 1930-as évek közepén váltak ismertté. Ezek kémiailag a tesztoszteronhoz hasonló szteroidok, amelyeknek androgén és anabolikus hatásuk van. Miogén (izomfejlesztő) hatásuk erősebb a tesztoszteronénál. Növelik a sejtmagban az RNS szintézisének sebességét, illetve különböző génszakaszok átírását, s ezért fokozott fehérjeszintézis tapasztalható.
A második világháború végéig e szintetikus hormonokat csak szűk orvosi körökben ismerték. A pozitív nitrogénegyensúly kialakítása miatt a sérült szöveteket szintén helyrehozta, ezért alkalmazni kezdték koncentrációs táborok foglyainak kezelése során is. Egy amerikai orvos (aki egyébként amatőr súlyemelő volt) saját magán végzett vizsgálatokkal bizonyította e szerek előnyös hatását: az izomtömeg és -erő fokozódását. Miután tapasztalatait súlyemelő-magazinokban közölte, az ötvenes évek végétől világszerte elkezdődött az anabolikus szteroidok fogyasztásának őrülete. E szerek elsősorban a testépítés és a nehézatlétika területén terjedtek el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 1975-ben bocsátotta ki első doppinglistáját a tiltott készítményekről. Noha egyértelművé vált, hogy a klasszikus doppingszerek, vagyis a központi idegrendszeri izgatók használata is káros, és a sporteredményeket meghamisítják, ezek a gyógyszerkészítmények a szó eredeti értelmében nem teljesítményfokozók, hanem „csak” késleltetik a teljesítmény romlását a fáradási és a fájdalomküszöb kitolásával. Az anabolikus hormonok nagy biológiai aktivitású vegyületek, amelyek az alkalmazott mennyiségtől függő mértékben férfiasítanak (virilizálnak), miközben csökkentik az agyalapi mirigy életfontosságú hormonjainak kiválasztását. Hatásuk különösen érvényesül a női sportolókon: férfias izomzat, hangmélyülés, szőrzetnövekedés az állon és az arcon, kopaszodás, a mellek zsugorodása, a menstruáció felborulása vagy megszűnése és méhsorvadás jelentkezhet. Mindez főképp a növésben lévő, fiatal gyermekeknél (például tornászoknál) káros, ugyanis a csöves csontok végén lévő porcszövet elcsontosodik, ebből adódóan leáll és lezáródik a hossznövekedés, s alacsony termetű, rövid végtagú, ám erős izomzatú egyénekké válnak.
Az általános mellékhatások májkárosodáshoz, szénhidrát- és zsíranyagcsere-zavarokhoz, cukorbetegség kialakulásához, korai érelmeszesedéshez, szívrendellenességhez és az agyi erek károsodásához vezetnek. Nincs olyan része a szervezetnek, amely ne látná kárát a hormonok szedésének. Férfiaknál a tesztoszteron-elválasztás gátlása miatt csökken a szexuális érdeklődés, megcsappan az ondóban lévő sperma mennyisége, a here sorvadásnak indul, végső soron korán kialakul a totális nemzőképtelenség és az impotencia. Fontos megemlíteni továbbá az idegrendszeri elváltozásokat, amelyek agresszivitásban, hangulatváltozásban, depresszióban és egyéb pszichotikus jelenségekben mutatkoznak meg.
A szteroidkészítmények mellett a népszerű doppingszerek nagy része a fehérjeszerkezetű (peptid-) hormonok csoportjába tartozik; ilyen a növekedési hormon, a humán chorion-gonadotropin, a hipofízis és a szintetikus gonadotropinok, az I-es típusú inzulinszerű növekedési faktor (IGF-1), az eritropoietin és az inzulin.
A növekedési hormon az agyalapi mirigy által termelt, jellegzetes napi ritmusú hormon, amely legnagyobb mértékben a mély alvás időszakában termelődik. A sportban évek óta használják, mesterséges változata szomatropin néven ismert. Anabolikus hormon: stimulálja az aminosavak sejten belüli transzportját, és nitrogén-visszatartást okoz. Növeli a hírvivő RNS szintézisét, ezáltal fokozza a fehérje termelődését az izomban, májban, csontban és porcszövetben. Segíti a zsírok kioldódását a zsírsejtekből, így a vér szabadzsírsav-tartalma emelkedik, s azt a megfelelő szervek energiaforrásként használhatják fel. Nagyban befolyásolja a hossznövekedést, ami azzal magyarázható, hogy serkenti a kollagén kötőszövet szintézisét. Ellenőrzését bonyolítja az alkalmazott analitikai módszerek bizonytalansága a külső, mesterséges és a belső, saját hormon elkülönítésében, ezért aztán a sportolók körében igen népszerű. A humán chorion-gonadotropin (HCG) a terhes nők méhlepényében képződő hormon, adagolása serkenti a here spermatermelését. Az anabolikus szteroidok hatásaként kialakult belső hormontermelés hiányosságait kitűnően helyreállítja.
A fehérjetípusú hormonok közül napjaink legelterjedtebb, tiltott doppinganyaga az eritropoietin, röviden az EPO. Vérképző hormon, amely a vesében, illetve részben a májban termelődik. Az eritropoietin a csontvelő őssejtjeire hat, ezért a keringő vérben megemelkedik a vörösvértestek száma. A májsejtekben a 7. kromoszóma hosszú karján 1983-ban izolálták az eritropoietint kódoló gént, majd rekombinációs technikával mesterségesen is sikerült létrehozni e fehérjehormont, klinikai jelölése: rHuEPO. A vérszegénységgel járó kóros folyamatokban hatása életmentő. Például ha a veseelégtelenségben szenvedők mindkét veséje felmondja a szolgálatot, a beteg további élete a dialízistől függ. A dializált vesebetegek a súlyos vérszegénység miatt korábban vérátömlesztést kaptak, az rHuEPO-val ez helyettesíthető. Az EPO és szintetikus változata egyaránt a vörösvértestek számát emeli, és az oxigént szállító hemoglobin koncentrációját fokozza. A doppingellenőrző szakemberek eleinte nem tudták elkülöníteni a belső és a külső EPO-t, ez első ízben a sydneyi olimpián sikerült.
Az utóbbi években ugyancsak elterjedt mint teljesítményfokozó doppinganyag a tiltott inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1. A fehérjeképződést a növekedési hormonhoz hasonlóan serkenti. Inzulinszerű hatása az izomszövetben a vércukorszint szabályozásával érvényesül. Újabban a génterápiás vizsgálatoknak is célpontja. A hasnyálmirigy által termelt „közönséges” inzulinnak – jól ismert vércukor-szabályozó szerepe mellett – a fehérjeszintézist fokozó anabolikus hatása is van, így aztán tiltott listára került. Igaz, a versenysportban nem terjedt el, legföljebb sovány egyének testsúlyát növelték ily módon.
A tiltott szereket használó sportolók és persze az őket irányító szakemberek számos manipulációs lehetőséget „találtak föl” a doppinganyagok és bomlástermékeik elfedésére, a laboratóriumi kimutathatóság megzavarására. A NOB – érthetően – ezeket is tiltott szerekként kezeli. Ilyenek: a bromantán, az epitesztoszteron, a plazmapótszerek, a penicillin, a kefalosporin vagy a vese visszaszívó képességét gátló probenicid. A kémiai manipulációk mellett a sportolóknak a vizeletgyűjtéssel és a katéterezéstől sem visszariadó -leadással kapcsolatos ügyeskedéseit mi, magyarok alaposan megismerhettük az idei olimpiai játékok szomorú fejleményei kapcsán.
A gyógyszerek segítségével elért teljesítményfokozás mellett bizonyos sportágakban éveken át a vérdopping is gyakori volt. Elsősorban a saját vér visszaadása, az úgynevezett autológ transzfúzió terjedt el, főleg a futószámokban. A vérdoppinghoz a sportolótól a legedzettebb állapotban mintegy 900 milliliter vért vesznek, s azt mínusz 70–80 Celsius-fok közötti hőmérsékletre hűtik, majd közvetlenül a verseny előtt – felmelegítve – visszajuttatják. Ily módon jócskán megnő a keringő vörösvértestek száma és az oxigént szállító hemoglobin koncentrációja, s ez tovább növeli a teljesítményt. A saját vér mellett az idegen vér beadása sem volt ritka dolog, ám a módszer bonyolultsága – s különösen a fertőzésveszély – megakadályozta a vérdopping elterjedését. Ráadásul az rHuEPO megjelenése gyakorlatilag szükségtelenné tette ezt az eljárást.
Állatkísérletekben számos sikeres próbálkozás volt az izomsejt működését befolyásoló genetikai beavatkozásokkal, amelyek a gyógyításban óriási lehetőségeket nyitnak meg a génkezelés és a szövetépítkezés területén. A klónozás bizonyos területeinek szakmai és etikai bírálata mellett a testi sejtek génmanipulációja elfogadott, és olyan gyógyító eljárásokat tehet lehetővé, amelyek a ma még kezelhetetlen betegségek – például a különböző izombetegségek vagy az Alzheimer-kór – gyógyulását jelenthetik. Génkezelést a sportolók izom-, ízületi és sportsérüléseik gyógyítására kérhetnek.
Csakhogy génterápiával lehetőség nyílik a teljesítményfokozás céljából végzett „izomműködés-javításra” is, vagyis a genetikai szintű doppingra. A közeljövőben nagy valószínűséggel az EPO-t kódoló gént, illetve az izomsejtek működését befolyásoló distrofin fehérje génjét és a növekedési faktorok közül az IGF-1 génjét juttatják be. Hogy miképp? Leggyakrabban valamilyen vírussal (például az adenovírussal), de a plazmid-DNS vagy a liposzóma is jó „postás” a génterápiában.
Sokak szerint a sport maga az esélyek egyenlősége, a demokrácia iskolája. Nagy kár, hogy etikai hanyatlás indult meg benne, értékei egyre inkább devalválódnak, a győzelemért folyó könyörtelen küzdelemben jelen van a csalás és a manipuláció. Sőt az ellenőrzés szigorítása, az új eljárások és gyógyszerek alkalmazásának leleplezése csak tovább fokozhatja a háborút. Manfred Donike német professzor, aki a NOB doppingellenes harcának vezéralakja volt, egy alkalommal így nyilatkozott: „a manipulált sün már célban volt, amikor a kontrollnyúl még el sem indult”.
A fenti szöveg az október 4-én elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
Az előadás megtekinthető október 9-én (szombaton) 9.40-kor a Duna Televízióban és október 10-én (vasárnap) 13.45-kor az MTV, valamint 22.05-kor az M 2 műsorán.
A következő előadást október 11-én 19.30-kor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kozma László termében (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2.) Vonderviszt Ferenc tartja A négymilliárd éves nanotechnológia címmel.
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
