A szanyizmus vége

Erősen valószínűsíthető, hogy senkit nem ért meglepetésként a szocialistáknál a földművelésügyi minisztérium politikai államtitkárának leváltása. A párton belüli felfordulást gyorsan kihasználták az MSZP-hez kötődő agrárlobbisták. Sokatmondó, hogy pár nappal Medgyessy kapitulálása után máris összeszaladtak a Szanyi Tibor tevékenységével elégedetlen, befolyásos párttagok, és az agrármunkacsoport ülésén egyhangúlag voksoltak amellett, hogy az államtitkárt vonják ki a mezőgazdaság irányításából, mielőtt újabb károkat okoz. Mert ez volt a valódi üzenete annak a körülményesen szépített és csomagolt állásfoglalásnak, amelyik – az olcsó állam jelszavának is ellentmondva – az agrártárcánál lévő politikai államtitkári poszt megduplázását javasolta a kormánynak. E példátlanul újszerű konstrukcióban az érdemei elismerése mellett visszafokozott Szanyi Tibornak – lévén, hogy még nyelveket is beszél – a mezőgazdaság uniós ügyeinek felügyelete jutott volna, ami a közös agrárpolitika brüsszeli irányításának ismeretében meglehetősen homályos feladat. Nem is bajlódott sokáig a merész elgondolással a formálódó Gyurcsány-kabinet. Egyszerűbb megoldást választott: a somogyi agrárszakemberre, Pásztohy Andrásra cserélte a XIII. kerületi gazdának is nevezett nehézfiút, a miniszterének is gyakran fejfájást okozó vagabundot.
A felszín alatt régóta parázsló elégedetlenséget tükrözte az a szocialista körökben már végképp szokatlan eljárás, ahogy Pásztohy és az őt támogató agrárlobbi bejelentette igényét az államtitkári posztra. Sajtótájékoztatón üzenték meg a Medgyessy megbuktatása után hatalomba igyekvőknek, hogy ínyükre volna a váltás. Pásztohy András egyenesen a nyilvánosságon keresztül ajánlotta magát, ami egyértelműen jelzi, hogy a nagy felfordulás napjaiban egy időre elszakadhattak a belső informális vonalak. A cserét akarók emellett biztosra mentek, és Gyurcsány Ferencet kész helyzet elé állították. Semmit nem bíztak a véletlenre, mert Szanyi Tibor a maga keresetlen modorával már mindenkit vérig sértett az ágazatban. Nemcsak az ellenzék szimpatizánsait, hanem a szocialisták vidéki bázisát is. Nem azt tette, amit elvártak volna tőle. A magyar mezőgazdaság érdekeinek védelme helyett a termelőkkel szemben kimondottan ellenségesen lépett fel.
Provokatív megnyilvánulásai után sokakba beleszorult a szusz, a gazdák ilyenkor egy ideig nem kaptak levegőt. Majd az első levegővétel után dühkitörés lett rajtuk úrrá, kezük ökölbe szorult. Nem csoda, hogy nemigen őriznek az archívumok olyan felvételt, amin az államtitkár csizmás parasztokkal kezel. Egyszer ígérte csak, a tavaszi agrártüntetések idején, hogy lemegy az út szélén állókhoz, mégsem tette. Talán a tanácsadóinak is fülébe jutott a demonstrálók üzenete: maradjon az államtitkár úr inkább otthon, mert idelent még szégyenszemre megverik. Akkor azzal nyitotta ki a bicskát a zsebekben Szanyi Tibor, hogy a gazdáknak azt ajánlotta: a minisztérium épülete helyett vonuljanak a feldolgozók elé. Amiben volt igazság, mert a termelők nyomorúságának egyik oka, hogy nekik jut a bevételből a legkevesebb, náluk többet kasszíroz a boltban eladott áruk után az ipar. A dühöt az váltotta ki, hogy ebben a nyegle kiszólásban benne volt az is: csinálhattok ti akármit, verhetitek az alsó feleteket a földhöz, mi itt, a magas minisztériumban nem foglalkozunk veletek.
Szállóigévé és a cinizmus mintapéldájává vált az a Szanyi-féle megállapítás, hogy félmillió gazdálkodónak nincs helye a magyar agráriumban. Ennek mondott ellent, mikor az uniós kampány időszakában Kánaánt ígért, jó néhány félrevezető kijelentéssel megfejelve. Az egyik kedvenccé az a számítás vált, amely alapján az államtitkár az uniós farmereknek járó összeg negyedét érő, közvetlen területalapú támogatásunkról egyenesen azt állította, több pénzt kapunk majd, mint a burgenlandi gazdák. Májusban, nem sokkal a kis és nagy üzemet egyaránt megmozdító agrártüntetések után Szanyi Tibor egy parlamenti bizottság előtt azt találta mondani, hogy a közepes méretű gazdasággal bírók jobban élnek, mint az országgyűlési képviselők. Tavaly nyáron, amikor az évszázad aszálya pusztított az országban, az államtitkár leszögezte: az idei aszályhisztéria csak arra jó, hogy egy jól szervezett lobbicsoport néhány milliárdra megkaszálja az államot. A pálinkavitában felelős magyar kormánytagként a román félnek adott igazat, miközben fennen hirdette a hungaricumok piaci védelmének szükségességét. Legutóbb – újfent kiváltva a szakmából érkező hallgatóság döbbenetét – a minisztérium által szervezett szüreti konferencián vélte úgy, hogy az egész országot felfaló korrupció jegyében az agrárágazat szereplői is folyton átverik egymást, és a vesztesek jelentkeznek a tárcánál, hogy markukat tarthassák a köz pénzéért.
Egy ideig Szanyi jóakarói még annak tulajdonították az elgaloppírozott mondatokat, hogy az angyalföldi flaszterről érkező politikusnak fogalma sem lehet az agrárgazdaságról, de sebaj, majd beletanul. Ugyanakkor a pártbéli viszonyokat ismerők kinevezésekor a nemzetközi élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezetnél, a FAO római intézeténél végzett munkásságára is apelláltak, bízva abban, hogy az államtitkár ott megfelelő nemzetközi érdekkört alakított ki. A Medgyessy-kabinet felállásakor még közszájon forgott: Szanyi Tibor inkább a Miniszterelnöki Hivatalba vágyott, egy olyan államtitkári posztra pályázott, ahol az uniós felkészülés irányításával bízták volna meg. Ez a kívánsága nem teljesült, ezért a bennfentes hírek szerint egyfajta vigaszdíjként kapott az agrártárcánál vezető beosztást. Ugyanakkor vannak olyan szakemberek, akik a naiv, botcsinálta agrárius képét, amely Szanyiról kialakult, hamisnak vélik. Szerintük az államtitkár szavaiban és cselekedeteiben rendszer és tudatosság van. Nem kizárt, hogy személyét az utókor a hazai agrárpolitika nagy globalizátorai között jegyzi majd, akinek látszólagos butaságai mögött egy jól körülhatárolható érdekkör mozog.
Mert Szanyi Tibort gyakran mozgatták és használták mások. A parasztokat sumák pénznyelő automatáknak nevező kirohanásai vészhelyzetben az agrárgazdaság sajátosságairól és kiszolgáltatottságáról mit sem tudó városi szavazóbázisnak szóltak. Szándékosan szította az ellentétet a vidéki és az urbánus lakosság között. Az ennek érdekében felhasznált demagóg fogások komoly hatással voltak a célközönségre. Nem egy becsületes gazda szívét szorították össze az agrártüntetések idején azok a kis sms-gyűlöletbombák, amiket például az ATV műsoraiban olvashattak. A mezőgazdaság szociális szerepét, nemzeti jellegének megőrzését mélységesen megvető kiszólások mögül is kilóg a lóláb: a globális tőke az, amelynek mindezek ósdi kacatnak, a profitmaximalizálás elhárítandó akadályainak számítanak. Korántsem mellékesen említem itt meg, hogy az erkölcsi háttérrel sem volt minden rendben. Az antifasiszta és ellenálló hevülettel írt politikai gyalázkodások, amiket nyilvánosságra kerülésükkor a jobboldali sajtó részletesen taglalt, bevezették a közbeszédbe a szanyizmus fogalmát. Emlékezetes az a milliós állami juttatás, amit az államtitkár cégének az agrártárcánál kiutaltak. Az Euro Info Service Kft. körül kipattant botrányra Szanyi Tibor először így reagált: Nem értem, hol itt a probléma?
Az egészben azonban az a legijesztőbb, hogy az exállamtitkárnak a végén még igaza lesz. A drámai jóslatot, a félmillió gazda munkanélkülivé válását immár hivatalosan is célul tűzi ki a földművelésügyi miniszter megbízásából készülő agrár- és vidékfejlesztési stratégia.