A színház fura ura

Rapszodikus ember a művészfajta. Ábrándos tekintetű Székhelyi József színidirektor például minden további nélkül elküldi melegebb éghajlatra a neki nem szimpatikus arra járót, legyen az színész, hírlapíró, ellenzéki politikus vagy földönfutó mezei ember. Ő már csak ilyen. Ami a szívén, az a száján. Legutóbb két újságíró kollégámat minősítette a Szegedi Nemzeti Színház fura ura. A megyei lap munkatársát nemes egyszerűséggel baromnak titulálta, a Magyar Nemzet újságíróját pedig takonynak.
Politikusi ambíciók is szunnyadnak ebben a Székhelyi emberben, megpróbált már bejutni a parlamentbe szabad demokrata színekben, de ez nem sikerült neki – pajszerral meg azért mégis rangon aluli egy hajdani karakterszínésznek… De mert a két terület – színészet, politika – között van némi átjárhatóság, gondolt egy nagyot, és jó esztendeje megpályázta a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok főigazgatói székét. Nagy vállalkozás ez, korábban nagyszerű, felvilágosult emberek irányították Szeged színházi életét, olyanok, akik márkává tették a teátrumot.
Most Székhelyi József is pályázott. A szakmai bírálóbizottság dobogós helyet adományozott hősünknek, négy jelentkező közül harmadik lett. Csakhogy a szakmai grémium ítéletét a baloldali többségű közgyűlés megváltoztatta. Így aztán most Székhelyi dirigál Szegeden. Színpadon és azon kívül is. Legemlékezetesebb gondolatát ideírom (még az Orbán-időkben mondta): „Nem akarunk nácikat látni az utcán, a közhivatalokban és a kormányban.” Vajon Székhelyit akarják-e látni Szegeden?