Szigorúan titkos – ez a felirat található minden ügynöki jelentés jobb felső sarkában, amely Bálint Sándor néprajzkutatóról, szegedi egyetemi tanárról készült. Sok besúgót állítottak arra a mélyen vallásos emberre, aki életét a tanításra, a tudományos kutatásra tette fel, és aki 1945–48 között a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselőjeként az utolsó percig küzdött társaival a parlamentáris demokrácia fennmaradásáért, azért, hogy az ország ne kerüljön hosszú időre a szovjet típusú bolsevik diktatúra befolyása alá. Mauser, Körmendi, Sárkány, Bajszos, Tudor, Komáromi, Ágoston és Gábor Áron fedőnevű ügynökök – sorolhatnám még tovább –, úgymond megbízható barátok jelentettek az iskolatársról, a tanárukról, az eszmetársról a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-as alosztályának, s innen összefoglaló jelentésként minden a Belügyminisztérium III/V.–1/c alosztályhoz került.
Az olvasó különös gyűjteményt tarthat a kezében, a Péter László irodalomtörténész szerkesztésében nemrég megjelent, A célszemély: Bálint Sándor című könyvet, amelyben összegyűjtve találhatjuk meg 1957-től 1965-ig azokat az ügynökjelentéseket, pöriratokat, amelyek a politikus professzorról készültek. A Szegeden élő Bálint Sándornak, a néprajz, azon belül a szakrális folklór európai hírű kutatójának, a magyar tudományos élet kiemelkedő alakjának titkosszolgálati megfigyelése egy megfélemlített ország látleletét adja. Bálintra és a vele kapcsolatot tartó barátaira több mint húsz beépített embert, titkos szolgát állított a Rákosi-, majd később a kádári kommunista diktatúra, s a megfigyelések adminisztratív feldolgozásaira csaknem ötven belügyminisztériumi dolgozót foglalkoztattak. Ha tudjuk, többek között a Történeti Hivatal dokumentumaiból, hogy Magyarországon több tízezer embert titkosan lefényképeztek, lehallgattak, kihallgattak, felbontották magánleveleiket, házkutatást tartottak, akkor vajon hány százezer, állami pénzből fizetett alkalmazottat kellett ráállítani a megfigyeltekre? Mibe kerülhetett ez?
E gyűjtemény célja, hogy rámutasson arra a mérhetetlen kegyetlenségre, konokságra, morális züllöttségre, ami megfigyeltek és megfigyelők családjainak tízezreit tette tönkre. Igazi emberi dráma bontakozik ki a jelentésekből. Bálint Sándorról az első ismert titkosrendőri jelentés 1947. szeptember 6-án kelt. Akkor már a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője, egyetemi nyilvános rendes tanár. A hatalom gyalázatosságát jelzi, hogy megkereste azokat az embereket, akiket zsarolni lehetett, és ráállította őket a célszemélyre. Ördögi ötlet. Például a Mauser fedőnevű ügynök, azaz Kormányos István ügyvéd iskolatársa volt Bálint Sándornak. A professzor így gyanútlan bizalommal fordult hozzá. A „régi barát” pedig időről időre beszámolt Bálint Sándor nézeteiről megbízóinak. Mindjárt első jelentésében leírta, hogy a „célszemély” legitimista, mert könyvtárában Habsburg Ottóról 1932-ben németül kiadott művet látott, és IV. Károlyról rajongó szeretettel beszélt. Mauser főként múltbeli politikai tevékenységéről faggatta a professzort, kapcsolatait firtatta Barankovics Istvánnal, Eckhardt Sándorral, Mindszenty Józseffel. Ördögi terv volt Kerényi József szegedi gimnáziumi tanár bevonása is, aki csaknem tíz évet töltött a gulág koncentrációs táboraiban. Kerényi állása megtartásáért cserébe Körmendi fedőnéven jelentett Bálintról 1962-ben, aki úgymond kapcsolatot tartott a „reakciós” papi csoportosulással.
Feltehetnénk a kérdést, mi volt a bűne Bálint Sándornak? Ez a jelentésekből is kiderül: rendkívüli hatású tanár volt. Nem véletlenül nem taníthatott 1951-től 1957-ig. Később újra katedrához jutott, de hét évre rá, 1964-ben, hatvanegy éves korában, tudósként fiatalon végleg száműzték az előadóteremből. Államellenes izgatásért perbe fogták, mert Nyugat-Németországból egy néprajzi konferenciáról hazatérve tiltólistán szereplő könyveket hozott magával. Ezt is besúgóinak köszönhette. Péter László szerkesztői érdeme, hogy világossá válik az olvasó számára, egy ember karrierjének tönkretételéhez nem volt elég a besúgók, az ügynökök, a rendőrtisztek hada. Ahhoz kellett maga az „emberarcú” szocialista rendszer és a megfélemlített társadalom egy része is.
Bálint Sándor további pályáját nemcsak a bíróság törte ketté, hanem a Művelődésügyi Minisztérium akkori miniszterének, Ilku Pálnak a szenvtelen magatartása, a régi kolléga, Ortutay Gyula elfordulása a baráttól, a Bálint „bűnösségét” elismerő szegedi József Attila Tudományegyetem rektori hivatala és természetesen a fennálló rendre felügyelő Csongrád Megyei Pártbizottság első titkárának, Győri Imrének az akarata.
A néprajztudós élete hátralévő idejében nyugdíjasként a kutatásnak szentelhette idejét, tanítványai továbbra is rendszeresen látogatták otthonában, vallásos ember lévén, ha keserűen is, de tudomásul vette sorsát.
(A célszemély: Bálint Sándor. Ügynökjelentések, pöriratok, 1957–1965. Szerk.: Péter László. Belvedere Meridionale, Szeged, 2004. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Tragédia a Palatinuson: vízbe fulladt egy hatéves kislány
