A ceglédberceli Aranyhegyen, a Gödöllői-dombság legdélibb nyúlványain több száz hektáron éledt újjá a szőlőművelés tradíciója a rendszerváltoztatás környékén. A gazdák szövetséget kötöttek, nemcsak a munkák zömét, de a feldolgozást és az értékesítést is közösen végzik. A szüretnek lassan vége, és ahogy Klément György hegybíró mondja, úgy tűnik, az idei év – számukra legalábbis – nem lesz veszteséges. Ugyanis a pinceszövetkezet szinte a teljes termésmennyiséget értékesíteni tudta, nagy tételekben, mustként vagy alapanyagként. Ez pedig nem kis dolog a mai viszonyok között, és elsősorban annak köszönhető, hogy beért az utóbbi évek tisztességes munkájának gyümölcse. Az Aranyhegynek jó híre van, a partnerek tudják, megbízhatnak a pinceszövetségben, bátran ajánlják másoknak is őket.
Országosan korántsem ilyen rózsás a helyzet. Egymillió hektó bor ragadt benn a pincékben, és ez a gond az alföldi kistermelőket sújtja elsősorban, így aztán sok helyen nem volt hová tenni az újat – mondja Klément György, hozzátéve azt is, hogy idén a borágazat – hasonlóan a legtöbb agrárágazathoz – nehézségekkel küzdött. Az időjárás sem volt igazán jó, bár a tavaszi esők a tavalyi nagy aszály után feltöltötték a talajvízkészleteket, ám a napsütés nem volt elegendő, így a must a legtöbb helyen gyengébb, mint a szokásos. No és május elsejével jött az uniós csatlakozás, az új szabályokkal, amelyeket ugyan törvénybe foglalt a kormány, de a végrehajthatóságukról nemigen gondoskodtak.
A kunsági borvidéken, Soltvadkerten még a szüret megkezdése előtt paprikás hangulatban zajlott a gazdagyűlés, a szaktárca képviselőjét szabályosan kifütyülték „pesti” stílusa miatt. Ugyanis azzal érvelt, hogy a gazdák már legalább három éve tudják, hogy az uniós csatlakozás változásokat hoz, lett volna idő bőven, hogy felkészüljenek. Ott van az internet, tanulmányozni kellene a törvényi változásokat, pályázati lehetőségeket, nem most kellene hőbörögni. „Ezt mondja egy úr a fővárosból, ahol döntenek a vidék lehetőségeiről… Nevetséges, és életidegen érvelés. Aki egy kicsit is ismeri a viszonyokat, tudja, hogy a gazdák többségének se ideje, se ismerete nincs az interneten való búvárkodáshoz” – vélekedik a hegybíró, aki a kunsági borvidék vezető tisztségviselője is.
A helyzetet szerinte jól jellemzi, hogy „kétségbeesett szaladgálás” volt az egész országban például törkölyügyben. Mint mondja, az elszámolási kötelezettség elvben nagyon is hasznos döntés, az intézkedés célja jó, a borpiacon túltermelés van, és a törkölyelszámolás segítségével a leggyengébb minőségű árut ki lehetne vonni a piacról. Ez pedig mind a fogyasztó, mind a termelő közös érdeke. Ahelyett, hogy a gazda túlpréselné a szőlőt, aljborokat, seprőborokat pancsolna a törkölyből, illetve a melléktermékekből, az új rendszerben elszámol vele, és leadja a felvevőhelyeken, önköltséges áron, vagy éppen még egy kis haszonnal. Csak hát az egész folyamatot meg kellett volna szervezni, merthogy jelenleg a törvény végrehajtásának sem a személyi, sem a technikai feltételrendszere nincs meg. Mindössze két cég vállalkozott a törkölyfeldolgozásra: kettőjüknek öszszesen 45 ezer tonna körüli a kapacitása, miközben az idén az előzetes becslések szerint durván hetvenezer tonna törköly várható. Az utolsó pillanatban aztán hoztak egy „tűzoltórendeletet”, ami szerint azoknak, akik 500 hektoliternél kevesebb bort állítanak elő, mégsem kell elszámolni a törköllyel.
– Azt nem egészen lehet érteni, hogy miként húzták itt meg a határt, ugyanis eddig két törvényi kategóriát ismertünk: az 1000 hektoliterest és a nyolcvan hektoliterest, úgyhogy újabb keveredésre lehet számítani az ellenőrzés terén is. Van olyan gazda, aki próbált kérdezősködni az ellenőrző szervnél, hogy akkor ő most hogyan számolja ki a leadandó törköly mennyiségét, és kiderült: egyelőre senki nem tudja, hogy pontosan mit kell csinálni, de még arról sincsenek biztos információk, hogy ki fogja ellenőrizni az 500 hektósokat. Márpedig a törköly most keletkezik, itt vagyunk a szüret közepén – mondta a gazda. Véleménye szerint a pinceszövetkezetnek sikerült megszerveznie a törköly elszállítását, a felvevőcég viszonylag közel van, az együttműködés pedig kifogástalan. De mondjuk, egy soproni vagy villányi cégnek hovatovább lehetetlen teljesíteni a kívánalmakat. A törkölykérdés kormányzati kezelése Klément György szerint sajnos jellemzőnek tekinthető. Nincs átfogó terv, egyáltalán, valamiféle elképzelés a magyar borászat jövőjére vonatkozóan: mintha a szaktárca a lovak közé dobta volna a gyeplőt, mondván, úgy is eldöcög a szekér. Az egyik súlyos, fojtogató gond a rossz minőségű, hamisított borok nagyarányú jelenléte a magyar piacon. A pancsolt löttyök nemcsak lejáratják a magyar borászatot, hanem súlyos piaci zavarokat is okoznak, hosszú távon a borhamisítók az egész ágazat sírját ássák meg. Szakértők szerint az idei egymillió hektoliteres borfelesleg jórészt a hamisítóknak is köszönhető, a hazai borfogyasztás ugyanis nem csökkent, a „becsületes” pincék azonban mégsem ürültek ki. A rendes gazdák tönkremennek.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) saját zsebből még májusban nagyszabású, országos célvizsgálatot rendelt meg az alacsonyabb árfekvésű borkategóriában – mint a kannás, a műanyag palackos borok, bikavér borok és tokaji 3 puttonyos aszúk – az Országos Borminősítő Intézettől (OBI). Kétszáztíz mintát vizsgáltak meg, amelyeket széles forgalmazói körből gyűjtöttek be. A tételazonosító analitikai elemzés mellett a szakértők érzékszervi bírálata is megtörtént, és gyanú esetén a hozzáadott cukorból származó alkoholtartalom kimutatására alkalmas NMR-vizsgálatra is sor került. Az eredmény lesújtó lett: a vizsgált borok csak mintegy 60 százaléka volt „forgalomképes”. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, leginkább a hamisítás által veszélyeztetett termékkörből vételezték a mintákat, így ezt a vizsgálat eredményének értékelésénél figyelembe kell venni, az arányok nem vetíthetők ki a teljes magyar borkínálatra. Viszont a vizsgálat sok adalékkal szolgálhat a legveszélyesebb visszaélések feltárására és a belföldi borforgalmazás tisztítását célzó intézkedések megalapozására.
A számla és minősítési bizonyítvány nélkül forgalmazott borok magas aránya a nyilvántartás szükségességét, és „a kereskedelmi egységek bizonylati fegyelmének gyengeségét jelzi” – vélekedik a nemzeti tanács. A vizsgált minták mintegy 19 százalékánál derültek ki adminisztratív hiányosságok. A számla és minősítő bizonylat nélküli forgalmazás egyik hatása a HNT szerint például egyrészt a központi költségvetés bevételkiesése, de a bor árát leszorító, tisztességtelen árelőnyt is teremt a becsületes termelővel szemben, no meg a hamis termék piacra jutásának is itt az egyik forrása.
Érzékszervi vizsgálat alapján az italok 11 százaléka minősült rossz, azaz forgalomba nem hozható bornak. A minták 10 százalékáról a műszeres vizsgálat során is bebizonyosodott: egyértelműen hamisítvány. Ehhez jött még a két százalék, a répacukorral utólag édesített és citromsav hozzáadásával készített hamisítványok. A borok durván egynegyede minősült emberi fogyasztásra nem igazán alkalmasnak. Az egyértelműen hamisnak talált borok élelmezés-egészségügyi szempontból nem veszélyesek ugyan, de – figyelmeztet a HNT – „megvan a lehetősége egy osztrák dietilén-glikol- vagy egy olasz metilalkoholügyhöz hasonló botrány kirobbantásának is” – olvasható honlapjukon. Mint ismeretes, ezek a vegyületek már komoly egészségkárosodást okozhatnak.
A HNT vizsgálata révén 67 előállító és forgalmazó cégre szabtak ki minőségvédelmi bírságot, de ennél is sokkolóbb adat: hamis bor előállítása miatt 11 „borászati üzemet” zárattak be – 30 napra. A listán kiskőrösi, keceli, tápiószelei, tabdi, császártöltési, izsáki cégek szerepelnek. A becsületes termelők persze örülnek, hogy az üzemeket bezárták, ám nem értik, miért csak „ideiglenesen” – ez minden, csak nem elrettentő erejű büntetés. A HNT persze megteszi javaslatait is: az OBI kapjon költségvetési forrást a szüreti időszakban a cukortartalom kiegészítésének ellenőrzésére, a túlzott javítás megakadályozására. És persze nagyobb költségvetési alap kellene arra, hogy a kereskedelmi forgalmat ellenőrizzék. Ami – ahogy a HNT vizsgálata is bizonyítja – nem rossz üzlet: ők 8 millió forintot áldoztak a vizsgálatokra, az OBI pedig 12 millió forint bírságot szabott ki. Tehát a borpiac tisztító szondázása 4 millió forint extraprofitot hozott. És persze a nemzeti tanács azt is szorgalmazza, hogy készüljön jelentés az elmúlt tíz esztendőben feltárt hamisítások sorsáról. Az ok kézenfekvő: nemigen értesülhetett a közvélemény bilincsbe vert borhamisítókról.
A hamis bor hatalmas üzlet, a befektetett pénz akár ötszörös hasznot hozhat. Ezért is eleven a gyanú a tönk szélén vegetáló becsületes gazdákban, hogy a „nagypolitika” nem igazán tesz meg mindent a borhamisítók megzabolázásáért.
A hírhedt „arany háromszög” – a Soltvadkert, Kecel, Kiskőrös nevével fémjelzett terület – egyik kistermelője megdöbbentő képet fest a viszonyokról. Ahogy mondja, errefelé igen nagyban megy a játék, sőt az sem olyan nagy titok, hogy hol lenne érdemes lecsapniuk a fináncoknak. Csak hát mindenki fél, és okkal. Még névtelen feljelentést sem kockáztatnak meg. – A környékbeli erdőkben még szőkített olaj is maradt elásva, a régi időkből. Hébe-korba meg is fejik a tartályokat, elvisznek pár fuvart. Volt, hogy egy éjszakai akció után végig ottmaradt az olajcsík az aszfalton, biztosan szivárgott a tartálykocsi – magyarázza.
Az olajszőkítők a borhamisításra nyergeltek át, miután 1998 táján a törvényi szigorítások, az árváltozások miatt kezdett befulladni az üzlet. Kézenfekvő volt a váltás, hiszen adott volt az infrastruktúra: az olajozáshoz használt hatalmas medencék, tartályok, tartálykocsik rendelkezésre álltak. De adott volt a „társaság” is, a sofőrök, fogdmegek, pénzbehajtók, üzletkötők. A borhamisítás technológiája pedig – szakértők szerint – már a régi szép kádári időkben rendelkezésre állt. Ugyanis a Szovjetuniónak korlátlan mennyiségben el lehetett adni a bort, illetve az annak látszó folyadékot, úgyhogy a „pancsolás” nagyüzemi szinten, szakszerű mérnöki segédlettel, állami jóváhagyással ment.
Folytatás az 5. oldalon >
Folytatás a 4. oldalról >
A szőlőben dolgozó emberek sok mindent látnak. Nem kell nagy ész, hogy kitalálják, miről van szó, ha észreveszik az erdők felé döcögő markológépet, amit nemsokára követ egy vontató, majd egy másik teherautó. Minden együtt van: a gép kiássa a gödröt, amelybe belesüllyesztik a tartályt, és a harmadik teherjármű rakományával feltöltik. Néhány nap múlva lehet „szüretelni” – a több száz hektó pancsot kémiai módszerekkel derítik, ízesítik, és a normális boroknál jóval olcsóbban eladják. Ha a fináncok szagot kapnak és lecsapnak egy eldugott tanyára, akkor sincs vész: az ingatlan tulajdonosa rendszerint előkapja a bérleti szerződést, mondván, semmit sem tud róla, hogy a bérlője mit művel. A bérlő pedig rendszerint egy stróman, akin hiába is próbálják behajtani a bírságot. A helyiek között közszájon forgó történet szerint arrafelé van olyan szerencsés hajléktalan, akiről legalább tízszer derült ki, hogy olyan tanya bérlője, ahol cukorcefrét találtak a vámosok. Ilyenkor mindig szép summát kap. A „nagyfőnök” mindössze a cefrét veszíti el, mivel azt a hatóság lefoglalja – mondja a gazda.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) tájékoztatása szerint a Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatal illetékességi területén, Bács-Kiskun, Csongrád, illetve Békés megyében a legjellemzőbbek a szeszes itallal, illetve borral elkövetett bűncselekmények. A bíróságok a jövedéki bűncselekmények esetében általában pénzbüntetést szabnak ki, és intézkedésként az elkobzást alkalmazzák. Szabadságvesztést csak nagyobb elkövetési értékű ügyekben, illetve szervezett elkövetés esetén alkalmaznak. Hogy a kirótt bírságok milyen százalékban hajthatók be, arról a VPOP nem rendelkezik adatokkal. A jövedéki termékekkel kapcsolatos bűncselekmények emelkedő tendenciát mutatnak a testület felderítései között.
A lapunk által megkérdezett szakértő úgy véli, hogy a jelenlegi törvények alapvetően jók, megfelelő eszközöket adnak a hatóságok kezébe a borhamisítás elleni harchoz, ám néhány apró változtatással sokkal eredményesebbé lehetne tenni a küzdelmet. Például úgy, hogy az viseli a felelősséget a hamis borért, szeszért, akinél megtalálják. Ha nem az övé, perelje kártérítésre a bérlőjét, aki az ő birtokán pancsolt. A szakember szerint látványos eredményeket hozna, ha árukészletből vett minták vizsgálatával folyamatosan ellenőriznék a nagy elosztóhelyeket, amelyek ellátják a kereskedőket. Ugyanis a hamis áru zöme onnan kerül be a piacra – tökéletes papírokkal, számlákkal. És persze nagyon sok múlik a fogyasztón is. Hiszen senki sem gondolhatja komolyan, hogy 80-90 forint literenkénti áron „minden szempontból forgalomképes” bort kap.
A meghátrálás politikája. Komoly diplomáciai csatákat vesztett idén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Előbb az unió által már védettnek nyilvánított pálinkát voltunk kénytelenek megosztani román szomszédainkkal, majd a tokaji borról született magyar–szlovák megállapodás háborította fel a termelőket. A pálinkacsata elvesztése különösen kínos, hiszen egy még csak uniós tagságra áhítozó országgal szemben voltunk kénytelenek meghátrálni. Keleti szomszédunk az agrárfejlesztési tárgyalások utolsó pillanatában csempészte be az unió részére összeállított, a román földrajzi területekre jellemző, és ezért védett, lepárlással készült alkoholos italok listájára a pãlincã elnevezést. Miután az unió elfogadta a románok igényét, Szanyi Tibor, az agrártárca akkori politikai államtitkára a meghátrálást akként magyarázta, hogy Magyarország csak a magyar helyesírás szerinti pálinka elnevezést és a termék készítési eljárását védte le, Románia pedig a pãlincã elnevezés védelmét kéri. Azt gondolom – mondta Szanyi –, hogy az ügy rendezettnek tekinthető, s nem hátráltatja Románia csatlakozási tárgyalásait. Ugyancsak idén, egy államközi megállapodás értelmében a magyar állam a szlovákok javára lemondott a tokaji név kizárólagos használatáról. Ez azt jelenti, hogy Szlovákia 565,2 hektáron termelhet majd tokaji borokat. A megállapodás értelmében Szlovákiában lehet tokaji szamorodnit, tokaji aszút, tokaji esszenciát, tokaji fordítást és tokaji máslást készíteni. Mindeközben Magyarország kénytelen volt több esetben is lemondani bizonyos termékek névhasználatáról. Ilyen többek közt az ementáli sajt vagy a kékoportó bor. Portugália heves tiltakozása a meghatározott termelőhelyre, Portóra utaló oportó elnevezés magyar használata ellen, meghozta gyümölcsét, s a jövőben hazánkban e borok csak Portugieser néven kerülhetnek forgalomba. (D. Z.)
Gere Attila szerint nincs megoldva a magyar bor marketingje. Az Agrármarketing Centrum (AMC) bevonásával ugyan néhány kísérletet tettek megvalósítására, de az AMC-nek csak valamivel több mint kétszázmillió forint állt rendelkezésére, amiből nem lehetett az itt jelentkező hiányosságokat pótolni. Ezért négy szervezet: a Pannon Bormíves Céh – amelynek Gere Attila most a soros elnöki tisztét is betölti –, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Borakadémia és a Szőlő- és Bortermelők Szövetsége úgy határozott, hogy megalakítják a borirodát, amely elsődlegesen foglakozna a magyar borok marketingjével. – Szeretnénk megteremteni a boriroda anyagi hátterét is, s elérni, hogy a bor után literenként befizetett nyolcforintos jövedéki adóból három forintot csoportosítsanak át erre a célra. Az volna a cél, ha ebbe az elképzelésbe belemegy a kormány (és nagyon bízunk benne, hogy elfogadja elképzeléseinket), hogy a magunk kezébe vegyük az irányítást. Ez esetben az állam csak rajtunk keresztül foglalkozna bormarketinggel, ugyanakkor minden felelősség ránk hárulna, és az esetleges sikerekért vagy sikertelenségekért csak magunkat okolhatnánk. A literenkénti három forintból körülbelül egymilliárd forint folyna be, ami – kiegészítve az AMC kétszázmillió forintjával – már olyan anyagi forrást jelentene, aminek segítségével sikerrel kezdhetnénk komoly marketingmunkába. Természetesen nem elégednénk meg ennyivel, hanem uniós pályázatokon indulva is megpróbálnánk ezt az összeget növelni.
Hogy a konkrét munkát minként képzelik el, arról Gere Attila nem tudott pontos képet festeni, mert, mint mondta, ekkor nagyon szerteágazó munka venné kezdetét, hiszen más marketingstratégiát igényelnek a nagyüzemekben készült, nagy tömegben termelt borok, és mást a kisüzemekben előállítottak, melyek mennyisége legtöbbször csak a néhány ezer palacknyi. Saját marketingtapasztalatairól a borász elmondta, hogy – bár sokat szerepelt külföldön az AMC közreműködésével is – átütő sikereit mégis akkor érte el, amikor személyesen is „kampányolt” borai mellett, azaz ott volt a saját maga által szervezett borbemutatókon, kóstoltatásokon.
Bock József szintén úgy látja, keveset költünk bormarketingre, és e tevékenység inkább csak a kiállításokra koncentrálódik. A borász úgy látja, hogy a külföldi jelenlét és annak jó propagálása még a szakembereknek is feltárandó terület. Hozzátette azt is, hogy Magyarországon valószínűleg nincs olyan szakember, aki igazán értene a bormarketinghez, pedig kellő anyagiakkal és megfelelő szakértelemmel biztosan nagyobb sikereket lehetne elérni külföldön is. Bock József úgy összegezte személyes tapasztalatait, hogy számára sokat jelentett a szájhagyomány útján terjedő hírverés, mert borait sokan így ismerték meg. Ennek ellenére ma több millió forintot fordít a külföldi megjelenésekre, a hazai piacra pedig még ennél is többet költ. Az uniós lehetőségek kapcsán Bock elmondta, borai egyelőre csak kiskereskedőknél találhatók meg, mert nagyobb (étterem)láncokba még nem sikerült betörnie. Hozzátette azonban azt is, hogy kint is akkor folytathatnának sikeresebb reklámtevékenységet, ha boraik nagyobb számban lennének megtalálhatók a tagországok piacain.
