A rendszerváltás óta még nem volt ilyen, hogy egy győztes párt nem tudta végigvinni a kormányprogramját, sőt a ciklus közepén még miniszterelnököt is cserélt. Sokan úgy vélik, hogy a szocialista párt mint legerősebb kormányzó párt a válságok sorozatát éli meg az újabb választásokig. Ez nem veszélyeztetheti a demokráciát?
– Én ebben a demokrácia természetes jelét látom, nem vagyok megrendülve a kormányválságoktól, inkább az országok válságától félek. Véleményem szerint az, hogy először a rendszerváltás óta a stabilnak meghirdetett kormányzási rendszerben zavarok keletkeztek, arra vall, hogy a végrehajtó hatalom helyét is újra kell gondolni.
– Mit ért ezen?
– Annak idején én kategorikusan elleneztem azt a kancellári rendszert, amelyet az első szabad választások után, az első szabad kormány megválasztásánál alkalmaztak. Amikor is a miniszterelnök személyéhez kötik a végrehajtó hatalom teljes felelősségét. Ez idegen a magyar közjogi hagyománytól és az 1848–49-es áprilisi törvények szellemétől, de akkor, 1990-ben tudomásul vettem, hogy a rendszerváltás után, az eresztékeiben megreccsent ország rendbetételéhez nyilván szükség van egy stabil, ingadozás nélkül vezetett kormányra.
– Tehát felelős minisztériumokra, kormányra gondol, és nem felelős miniszterelnökre?
– Arra, hogy ne csak a miniszterelnök feleljen a cselekedeteiért, hanem a miniszterek is legyenek felelősek a parlamentnek. A jelenlegi helyzetben a miniszterek hivatalnokok, az ország főtisztviselői, de valójában a kormányzásért a miniszterelnök felel. Mondhatnám azt is, hogy a végrehajtó hatalmon belül a tárcák valójában ágazatok képviselői, és nem az ország érdekeinek képviselőjeként jelennek meg mondjuk az iparban, a gazdaságban, a szolgáltatásban vagy a közlekedésben.
– Pozsgay Imre azt mondta, hogy még mindig jobb, ha kormányválság van, mint országválság. Sokan úgy tartják, hogy az MSZP és az SZDSZ vezetése alatt az ország válságba került, nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is. Ezt hogyan látja?
– A politikai válságot kormányválságra korlátoznám, hiszen az országnak ismét van miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc személyében. Az tény, hogy a győztes párt maga is nehézségekkel küszködik, gyenge többségi, koalíciós parlamenti pozícióját szakadatlanul védelmeznie kell. Ez pedig a magyar politikai kultúrából következik, mivel a társadalomban erős kételyek vannak a most kormányzó pártok identitását, társadalmi elfogadottságát tekintve. Ebben a helyzetben a gyenge többséggel kormányzó politikai erők az állandó kapaszkodás és önigazolás körülményei közé kerülnek. Szerencsésebb történelmi múltú országokban, előnyösebb politikai, kulturális hagyományokkal még a kisebbségi kormányzás is elképzelhető. Mi sem intézményeinkben, sem politikai kultúránkban nem tartunk még itt, és ez bénító hatású a gyenge többséggel működő kormány esetében. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a gazdasági növekedés adatai a konjunktúra előszelét jelenthetik, ha most az újjáalakult kormány ezt el nem szúrja.
– Mindemellett úgy látszik, hogy a szocialista párt súlyos identitászavarral küzd. Nem így látja?
– A kormányválság nem annyira Medgyessy Péter teljesítményéről, képességeiről szólt, mint inkább az MSZP belső meghasonlásáról. Még mindig van néhány tisztázandó, elintézetlen ügye.
– Mire gondol?
– Elsősorban arra, hogy vajon a baloldali politikai program teljesítéséhez a liberális szövetség a legalkalmasabb-e. Aztán a múlttal való következetes leszámolást még nem tudta nemzedékváltással végigvinni az MSZP. Mondom én, aki ugyancsak megjárta ezt az utat, s ismerem az önmagammal való leszámolás jelentőségét. Az MSZP-ben még mindig túlterhelő elemként van olyan réteg, olyan csoport, amelyik a legnagyobb jóhiszeműség mellett is reflexeiben, módszereiben hordozza annak a letűnt korszaknak a hagyományait, amelyben politikai tapasztalatait szerezte.
– A nómenklatúráról van szó?
– A nómenklatúra terheire gondolok, meg arra, talán ennek is szerepe van abban, hogy a fiatalabb nemzedékek nem mutatnak olyan méretű érdeklődést a szocialista párt iránt, mint amennyire egy nemzedékváltáshoz szükség lenne.
– Ha jól értem a szavait, akkor a múlt még mindig kísért az MSZP soraiban, s ez elriasztja a fiatalabb nemzedéket a párttól. De Gyurcsány Ferenccel az élén erről az új garnitúráról viszont azt gondolják, hogy visszatért az Ifjú Gárda, a KISZ és a Demisz. Erőszakosabb politizálást képviselnek, mint elődeik.
– Valamit felismertek. Az előbb említett kapaszkodáshoz az MSZP-nek némi önbizalomra van szüksége. Ezért történt a váltás. De én ebben látok egyfajta csodavárást is. Ha ez a csodavárás lesz az uralkodó életérzés a szocialista pártban, akkor a fiatalok megint nem fogják megtalálni a számításukat. Az MSZP-vel szimpatizáló fiatalok, egyetemisták érthető módon keresik az érvényesülési lehetőségeiket. Viszont úgy vélem, hogy az MSZP belső szerkezetének blokádja ezt az érvényesülést nem kínálja fel ennek a nemzedéknek.
– Az identitászavart talán az is okozza a szocialista pártban, hogy még mindig nem döntötte el: zsákmányszerző vagy baloldali értékeket megvalósító párt. Mintha most a zsákmányszerzés került volna előtérbe. Erről mi a véleménye?
– A zsákmányszerzési hajlam a rendszerváltás óta a klientúraépítésben nyilvánult meg a pártokban. Ez elbizonytalanítja az államigazgatás, a társadalomigazgatás rendszerét. Mindenki csak a híveiben bízik, csak őket jutalmazza. Itt egy kormányváltás után minden buzgó aktivista, plakátragasztó állami hivatalhoz jut, mert a tőke- és eszközszegény, valamint államháztartási zavarokkal küszködő állam csak pozíciókkal tud fizetni. A csupán pozíciókkal fizetett pártklientúra viszont hajlik a korrupcióra, mert valahol még külön jövedelemre szeretne szert tenni.
– Szerintem az MSZP–SZDSZ-kormányzás alatt erősödött meg igazán a korrupciós hajlam. Gondolok a Horn-kormány alatt a Tocsik-ügyre, most a Kulcsár Attila-féle botrányra, húszmilliárd forint eltűnésére. Gyurcsány Ferenc neve Gyurcsányi megnevezéssel felbukkan a Kulcsár Attila telefonbeszélgetéséről készült lehallgatási jegyzőkönyvben. A megszerzett milliárdjai enyhén szólva gyanúsak.
– Kulcsár Attila ügyét én nem sorolnám ide. Nincs felelős ember, aki ebben ma ítéletet mondhatna. Gyurcsánynak magának kell elszámolnia önmagával néhány szempontból. Kormányprogramjában szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy ő nem a nélkülözők társadalmi csoportjához tartozik. Olyan anyagi eszközei vannak, amilyenekkel kevesen dicsekedhetnek ebben az országban. Ettől még eszébe juthat egy jótékonykodási gondolat. PR-osai ebben még ötleteket is adhatnak neki. Az ilyesmire fogékonyak a szegénységben élő szavazók. Azt is reálisan kell látnia, hogy bármilyen horribilis a magánvagyona, az ország, a nemzetgazdaság arányaihoz mérten csekélyke ahhoz, hogy a magánvagyonnal akár áldozatot hozva is változtasson a helyzeten. Az ország problémái nem kezelhetők karitatív alapon. A tőkét kell az ország javára mozgósítani. Ha ezt meg tudja tenni, és van hozzá bátorsága – például a bankvilágban –, akkor valójában esélye van arra, hogy kormányozzon.
– Egy kicsit tekintsünk vissza a csaknem tíz évvel ezelőtt történtekre. Ön nemcsak az MSZMP Központi Bizottságának, hanem a rendszerváltás előtti évben a Politikai Bizottság tagja is volt. 1996-ban fontos pártiratokat, dokumentumokat, titkosszolgálati iratokat adott át egy amerikai tudományos intézetnek. Ez az MSZP-ben nagy felháborodást keltett.
– Valóban, a konzervatív Hoower Intézetnek politikai iratok, dokumentumok másolatait adtam át. Ebből akkor nagy politikai kavargás volt, az ellenem indult támadásnak az volt az oka, hogy egy amerikai konzervatív intézetre bíztam a magam titkait. Nem az ország titkait adtam ki a kezemből, mert ezt még az ombudsman is megvizsgálta, és nem talált benne kivetnivalót. Először is, hála istennek, a sors megkímélt attól, hogy egyáltalán a titkosszolgálatok kísértésébe essek, velük kapcsolatba kerüljek, azon az egyetlen tényen kívül, hogy kormánytagként az aktuális belügyminiszteri jelentéseket az asztalomra rakták. Ügynöki jelentéseket sohasem láttam, most sem mentem be a Történeti Hivatalba, mert nem szeretnék utólag csalódni a környezetemben.
– Akkor mit adott át? A saját iratait?
– A saját tulajdonomban lévő dokumentumokat.
– Ehhez joga volt?
– Jogom volt ehhez, bár feljelentések is érkeztek ellenem, de mint mondtam, az akkori adatvédelmi biztos, a Belügyminisztérium is megvizsgálta, és megállapították, hogy törvénybe ütköző dolgot, illetve államtitkot, annak érdekeit sértő cselekedetet nem hajtottam végre. Ezek az iratok például a központi bizottsági ülésekről készült jegyzeteimet vagy mások feljegyzéseinek másolatait tartalmazták. Egy részük megjelent kötetekben, mint például az MSZMP Központi Bizottsága üléseinek 1989-es jegyzőkönyvei. Akkor az úgynevezett bizalmas ügykezelés körébe tartoztak, de nem minősültek államtitoknak.
– Miért adta át ezeket az iratokat a Hoower Intézetnek?
– Nagy tapasztalattal bíró emberektől abban az időben elkértek ilyen hasonló és fontos iratokat. Így Walesától, Haveltől, úgy tudom, Gorbacsovtól is vettek át dokumentumokat. Azzal győztek meg, hogy a nemzetközi politikai kutatásokhoz nagymértékben hozzájárulhatok, segítséget adhatok, ha ezeket az iratokat átadom. Büszkén mondhatom, hogy a kaliforniai Stanfordban, a Hoower Intézetben egy betonbunkerben, az amerikai elnökök és például Indira Ghandi iratai között ott van az enyém is.
– De még mindig nem kaptam választ arra, hogy miért éppen 1996-ban, a Horn-kormány idején érezte szükségét a magyar politikai dokumentumok átadásának?
– Azért, mert akkor kerestek meg. Másrészt úgy gondoltam, ha ennyiféle ingadozás vihető be a magyar politikai életbe, akkor az ország helyzetéről szóló tájékoztatás és az én ismereteimhez tartozó anyag jobb, ha biztonságban van. Ez is benne volt a megfontolásomban, és ebben a konzervatív szellemiségű intézetben jó helyen láttam a dokumentumaimat.
– Máig úgy érzi, hogy jellemző a politikai bizonytalanság Magyarországon?
– Ezt még most is úgy érzem.
– Mire gondol?
– Lehetnek olyan pillanatok, amikor kisajátításra, történelemhamisításra készülnek. Ilyen történelemhamisító kísértéseknek minden hatalom ki van téve, visszamenőleg önigazolásokat keresnek. Ennek az elhárítását is szem előtt tartottam. Persze, hozzá kell tennem, hogy a demokrácia intézményei, ha nem is hiánytalanul, de lényegében kiépültek Magyarországon. E tekintetben a legnagyobb hiánynak az alkotmány megalkotását tartom, a feladat tehát a közjogi rendszer rendbetétele. De nem erre gondoltam, amikor az előbbi kijelentésemet tettem, hanem arra, hogy ha nekem nincs az állításom igazolására dokumentumom, akkor a Kádár-korszakbeli szerepemmel – másokéval együtt – azt csinálnak, amit akarnak. Ahogyan ezt most az Ellenzéki Kerekasztal tizenötödik évfordulóján is tapasztaltam, mert olyan átértékelések, átértelmezések történtek, amelyeknek nincs igazolt alapjuk.
– A hamisítások persze feltételezik, hogy a politikusok és a történészek együttműködnek…
– Együtt kell működniük, és sajnos mindig voltak történészek, akik ebben partnerek voltak. Mint ahogy minden igazságtalan koncepciós perhez akadt bíró is Magyarországon. Úgy hiszem, itt nem a személyi biztonság, hanem az intézményi a lényeges, azért említettem az alkotmányt, hogy ott kellene további feszesebb és ellenőrizhetőbb viszonyokat teremteni.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
