A légi teherszállítás világcsúcsát is birtokló Ukrajna ma egyszerűen nélkülözhetetlen fuvarozója a NATO-nak, amely – az amerikaiaktól eltekintve – nem rendelkezik megfelelő szállítási kapacitással. Ukrajna viszont igen, és ezt a lehetőségét nagyszerűen ki is használja. Óriás testű, fémesen csillogó, kevély és büszke gépmadarai ugyanis már jó tíz esztendeje szántják a világ légterét, játszi könnyedséggel cipelve rakterükben harckocsikat, páncélozott járműveket, helikoptereket, összeszerelhető hidakat és minden olyan fegyverzetet, amire a mai korszerű hadviseléshez, illetve a béke fenntartásához a katonáknak szükségük lehet. A Ruszlanok, azaz az AN–124-100-asok ugyanis többnyire a világ válságövezeteiben tűnnek fel, dacolva nem csupán az időjárás viszontagságaival, hanem gyakran azokkal a mostoha körülményekkel is, amelyek egyik-másik célországban fogadják őket. Ukrán gépek vitték például az ENSZ békefenntartóit Sierra Leonéba, Libanonba, Koszovóba, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, de jól ismerik az ukrán pilóták az iraki és az afganisztáni leszállópályákat is. Az iraki Habbáníjából is a Ruszlanok vitték különleges, nehéz ólomkonténerekben az ENSZ iraki nukleáris leszerelési programja keretében a sugárzó anyagokat az oroszországi Jekatyerinburgba. Ezenkívül se szeri, se száma a polgári célú megrendeléseknek: ukrán gépek röpítették például a helyszínre a Párizs–Dakar-rali kellékeit a versenyautóktól a helikopterekig.
Egyáltalán nem volt tehát véletlen, vélik az ukrán katonai elemzők, hogy a múlt év júniusában az észak-atlanti szövetség 12 tagországának védelmi miniszterei is egyhangúlag döntöttek arról, hogy 2012-ig, vagyis az A–400M típusú európai teherszállító repülőgép üzembe helyezéséig a NATO stratégiai szállításainak lebonyolítására a 120 tonna teherbírású Ruszlan gépeket veszik igénybe. Ha ugyanis a szükség úgy hozza, s erre már volt példa, amikor is a Siemens csaknem 150 tonnás generátorát Düsseldorfból Indiába kellett szállítani, az ukránok azonnal bevethetik a világ legnagyobb teherszállító repülőgépét, az AN–225-ös jelzésű Mriját is, amely 250 tonnával a rakterében is könnyen a levegőbe emelkedik.
A NATO-tenderben a Ruszlan versenytársai az amerikai Boeing korporáció 77 tonna szállítására alkalmas C–17-es típusú gépei voltak. Az Egyesült Államok 12 ilyen gépet ajánlott fel az európaiaknak egyenként 496 millió dollárért az ukránok hat Ruszlanjával szemben, amelyekért Kijev állítólag gépenként mindössze 67 millió dollárt kért egy évre. Legalábbis a német sajtó értesülései szerint, mivel a Ruszlanokat üzemeltető Antonov Légitársaság ügyvezető igazgatója, Kosztyantin Lukasov szerint az ár tekintetében egyelőre még nincs megállapodás. Azt várhatóan az év végéig aláírásra kerülő végleges szerződés fogja rögzíteni.
Azt viszont Lukasov is elismeri, hogy az európaiak eleve a ukrán Ruszlanok felé hajlottak, jóllehet a tender kiírásakor még úgy tűnt, hogy a maga 10 Ruszlanjával az orosz „Volga–Dnyeper” társaság is beszáll a versenybe. Az oroszok azonban hamar meggondolták magukat, és elálltak a részvételtől. Lukasov szerint feltehetően azért, mert Oroszország, Ukrajnával szemben, soha nem nyilvánította ki, hogy NATO-tag szeretne lenni, ami ebben az esetben nyilvánvalóan hátrányt jelentett volna számukra. Aligha kétséges ugyanis, hogy maguk az európaiak sem akartak volna hosszú távon függővé válni Moszkvától. Egyébként az ukránok mellett leginkább a németek lobbiztak erőteljesen, hiszen számukra az Antonov Légitársaság már mintegy 400, Afganisztánba irányuló fuvart bonyolított le, mindig precízen és probléma nélkül. A németeket állítólag egyszerűen lenyűgözte a Ruszlanok magabiztossága és a személyzet szakmai tudása. Szerintük ugyanis az ukrán pilóták nemcsak rendkívül felkészültek, hanem végtelenül szerények, közvetlenek, soha nem tesznek fel fölösleges kérdéseket, nem pánikolnak, csak egyszerűen teszik a dolgukat, és olyan helyzetekben sem esnek kétségbe, amikor esetleg mások már meggondolnák magukat. Ami azonban nem azt jelenti, hogy értelmetlen és meggondolatlan kockázatokat vállalnának. Jó értelemben vett vagányságuk mindenekelőtt abból ered, hogy maradéktalanul tisztában vannak a Ruszlanok és saját képességeik mértékével.
Ukrán szakértők szerint azonban Kijev mégsem lehet maradéktalanul elégedett, hiszen az éremnek ezúttal is két oldala van. Az egyik a sikeré, az elismerésé, mert aligha vonható kétségbe, hogy a NATO stratégiai partnerének lenni mindenképpen nagy megtiszteltetés, főképpen egy olyan ország számára, amelyik nem tagja a szövetségnek. Ez az együttműködés ugyanis jelentős lépés lehet az eurointegráció útján, annak ellenére is, hogy Kijev és Brüsszel kapcsolata korántsem tekinthető felhőtlennek. Jelzi ezt például az is, hogy az ország közelmúltban elfogadott katonai doktrínájából Leonyid Kucsma utólag kiiktatta azt a tételt, mely szerint Ukrajna alapvető céljának tekinti a NATO és az Európai Unió teljes jogú tagságának elnyerését, hiszen a jelenlegi katonai-politikai körülmények közepette Európában ezek a szervezetek jelentik a biztonságot és a stabilitást. A történteket utólag az államfő azzal magyarázta, hogy jelenleg mindkét szervezet – a NATO az iraki háború miatt, az EU pedig tíz új ország felvételéből adódóan – súlyos válságot él át, és nem tud foglalkozni Ukrajnával súlyának megfelelően, leszögezve: Kijev változatlanul stratégiai céljának tekinti az európai struktúrákba való integrálódást. Az ukrán parlament eurointegrációs bizottságának elnöke viszont úgy véli, hogy Kucsma személyes sértődöttségének is döntő szerepe van a harakirivel felérő csonkításban. A volt külügyminiszter szerint ugyanis Kijev hintapolitikája miatt Kucsmának a tízévi elnökösködése is kevés volt arra, hogy konkrét válaszra bírja Brüsszel urait.
Ami viszont az érem másik oldalát illeti, az már kevésbé megnyugtató, vélekedik Szerhij Zgurec katonai szakértő, arra utalva, hogy a Ruszlanok által megkeresett pénz nem mindig oda kerül, ahol annak igazán helye lenne. Éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy üzemelési határidejük lejárta után a roncstelepre kerülő gépeket nem lesz mivel pótolni. Kosztyantin Lukasov is elismeri, hogy az üzleti vállalkozásként működő orosz „Volga–Dnyeper” társaság velük szemben sokkal előnyösebb helyzetben van, mivel az általuk megkeresett pénzzel szabadon rendelkeznek, így annak egy jelentős részét a fejlesztésekre, új gépek és modellek legyártására, köztük a Ruszlanokat készítő uljanovszki gyár fejlesztésére használhatják fel. Ezzel szemben viszont Ukrajna, jóllehet a világ azon kilenc országa közé tartozik, amelyik a tervezéstől a kivitelezésig a repülőgépgyártás minden egyes fázisát egymaga el tudja végezni, anyagiak hiányában a kijevi „Aviant” üzemben a Ruszlanok gyártását is kénytelen volt beszüntetni.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
