Elég nagy a fluktuáció itt nálam a kertben, jönnek-mennek az állatok, most például, miközben verem az Erika írógépet, éppen a szabadjára engedett házinyulam kergeti a baromfiállományt (talán megmarad a kotlós), Betyár kutyával nincs gond, itt hever a lábam előtt, néha összekacsintunk, kedvelem a vén csibészt, van benne valami arisztokratikus sárm, úgy tud ugatni, ahogy csak egy magyar vizslától kitelik.
Kora tavasszal, amikor ideköltöztem, kérésemre kedvesem vásárolt egy szopós bárányt, hadd nyírja ő a füvet (Angliában is így csinálják). A bárány – Amadeus nevet kapta a keresztségben – mindent az égvilágon lelegelt – éppencsak a füvet nem. Amadeus ma a szomszédot boldogítja.
Jött ezután a Betyár kutyához beosztottnak szánt Kornél nevű kiskorú vizsla, de ő sem volt egyszerű eset, két papucsomat és három pár cipőmet ette meg, ezenkívül fölfalt egy mobiltelefont, a kerti asztalon kint felejtett Petőfi-összesből a harmadik kötetet, két háziasított vadkacsát, négy tyúkot és két élemedett kakast. Ezenkívül akkora lövészárkokat ásott ki a kertben, hogy már csak kútgyűrűt kellett volna beletenni.
A halakkal nincs baj, egyiket-másikat időnként megeszik a kacsák, de hát ez az élet rendje… Van még ezenkívül két macska a háznál, a koromfekete Lucifer és a nála egy számmal kisebb Árvácska (itt találtuk az árokparton, innen a neve), elvannak egymással, amikor tejet hoz reggelente a tejesember Nagytarcsáról (ez tehéntől van), mind megisszák. (Olykor karmolnak kicsit.)
Hát így zajlik az élet errefele, Cinkotán, ami papíron Budapest, valójában azonban tót község, ahol még népviseletben járnak a nagymamák (én sajnos csak betelepülő vagyok).
Ezt az egészet csak azért írom ide, mert nem kell örökké politizálni, nézzünk néha föl az égboltra, paskoljuk meg Betyárunk ülepét…
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
