Civil megjegyzés a kutatás-fejlesztésről

Lippényi Tivadar a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalból Pálinkás József akadémikus írására válaszolva (Kutatás-fejlesztés: nincs szó szabotázsról, Magyar Nemzet, 2004. október 15.) rózsás képet próbál festeni a hazai kutatás-fejlesztés jelenéről. Eközben pontosan megfogalmazott kérdésekre nem ad választ. Nem egy irányba mutató, egymással nem összevethető számadatai és érvei nem győzik meg a kutatás sorsát szívén viselő és azért aggódó olvasót.
Elég, ha csak a hazai alapkutatások legfontosabb támogatási formája, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) állami támogatására vetünk egy pillantást. Az OTKA 2002. és 2003. évi 6,7 milliárd forintos költségvetési támogatásából (amelytől folyamatosan mintegy ötezer magyar műszaki, agrár-, orvosi, biológiai, társadalomtudományi kutató munkája függ) 2004-ben 1,266 milliárd forintot zároltak. Ez az áfatörvény megváltozása és az infláció figyelembevételével az OTKA támogatásának 35 százalékos csökkenését eredményezte. Folyamatban lévő kutatások százainak már korábban megkötött szerződéseit kellett felbontani és redukált összeggel újrakötni. Talán nem kell említeni ezek nemzetközi kihatásait, ahol ezek a kutatások külföldi együttműködőkkel folynak. A jelenlegi, 2005-re vonatkozó költségvetési tervezetben is mindössze 5,7 milliárd szerepel az OTKA támogatására. A kutatási pályázatokra fordítható összegeken kívül drasztikusan csökkent a könyvtárak nélkülözhetetlen elektronikus adathordozókkal való támogatásának lehetősége, megszűnt a műszerpályázat, a publikációs pályázat. Még egy adat: az utóbbi tíz-tizenöt évben huszonkétezer magyar kutató hagyta el munkahelyét. Nem kellene szembenéznünk a való világgal?
Lippényi úr büszkén jelenti, hogy a korábbi gyakorlattal szakítva lazítják a kutatások elszámoltatását. Egy névtelen pályázó panaszára hivatkozik, aki szerint a kutatás lezárásakor a kutatóknak „még az igazolás igazolására is igazolást kell” vinniük. Ez a retorika a formalista bürokráciát bírálja, s még igaza is lehet. Korábban egy vitacikkben a fenti panasszal látszólag rímelő mondatot írtam le. „Az OTKA működése: ellenőrzések ellenőrzésének ellenőrzése” (Pusztulj, OTKA? Virulj, OTKA!, Magyar Nemzet, 1999. május 20.).
A kutatás ellenőrzése azonban természetesen sokrétűbb és magasabb szintű tevékenység, mint igazolások eredetvizsgálata. Az OTKA-ban például az önigazgatás alapján működő honi kutatók színe-java önként vállalta, megteremtette és működtette a szigorú, de nem formai, hanem tartalmi, nem utolsósorban pénzügyi ellenőrzést, s ezzel példát mutatott önfegyelemből, kutatói és anyagi tisztességből a szélesebb értelmiségnek s ezen túl az egész országnak. Az ellenőrzés lazítását célzó belső vitákban a végső, döntő érv egyszerűen hangzott: közpénzek felhasználásáról van szó, ezért nem lehetünk nagyvonalúak, továbbá nekünk kell példát mutatnunk másoknak.
Közerkölcseink olyannyira javultak volna az eltelt években, hogy az ellenőrzés úgynevezett bizalommal helyettesíthető?
Dr. Temesvári I. Péter
egyetemi magántanár, volt OTKA-zsűrielnök, Budapest