Már a tanévkezdés előtt sokat lehetett hallani az oktatási tárca intézkedéseiről, az iskolatejről, az ingyentankönyvről. Vajon mennyit tapasztalnak a pedagógusok a hangoztatott szociális érzékenységből?
– Nem igazán helyes, ha egy oktatási tárca a szociális intézkedéseire büszke. Régi probléma, hogy összekeverednek a szociális és az oktatási-nevelési feladatok. Szét kellene választani ezeket, akkor láthatóvá válna, mennyit szánnak az eredeti feladatra, az oktatás fejlesztésére. Hasznos lenne, ha a pedagógusok valóban oktathatnának és nevelhetnének, nem kéne egyre több szociális feladattal küzdeniük, amelyeket egyébként munkakörükön belül, ingyen látnak el. Önálló, erre alkalmas munkaköröket kellene teremteni és finanszírozni az iskolákban.
– Nyilván oktatásfejlesztést érintő intézkedésnek szánták a közoktatási törvény számos elemét. Ilyen a sokat szidott titoktartási kötelezettség, amely azért enyhült némiképp…
– Enyhült, azonban a törvény alapszemlélete nem módosult: bizalmatlanságot tükröz a pedagógussal szemben. Mintha a döntéshozó nem lenne tisztában azzal, hogy a pedagógusok eddig is a gyermek érdekében jártak el; a jogszabály üzenete rontja az oktatók társadalmi megbecsülését. Az iskoláknak hatósági jellegű intézkedéseket kell adott helyzetben végrehajtaniuk, holott elvileg ez nem feladatuk. Amennyiben komoly probléma van a gyerekkel, a tanárnak kell megkeresnie és meggyőznie a szülőt, hogy működjön közre, ha pedig nem hajlandó, akkor nyomást kell gyakorolnia rá. A helyes az lenne, ha az intézmény vezetője az osztályfőnök kérésére teljes egészében a gyermekvédelmi hatóságra bízhatná az intézkedést. A közoktatási törvény újabb feladatokat rótt az iskolákra, amelyeket azonban nem finanszíroz. Az egyik az integrált oktatás, az egészségi okból hátrányos helyzetű gyerekek együtt tanítása a többivel, amit egyetlen pedagógusnak kell ellátnia az osztályban. Ahhoz azonban, hogy három-négy gyengébb képességű gyereket lehessen tanítani egyszerre, nem elég egy pedagógus. Minden ilyen probléma speciális megközelítést igényel, hiszen egyik gyereknek a hallásával, a másiknak a látásával, a harmadiknak a mozgásával van probléma. A jelenlegi törvény sok oktatót megoldhatatlan feladat elé állít, és árthat a felzárkóztatást igénylő tanulónak is.
– Külön kellene tanítani a hátrányos helyzetű gyerekeket?
– Szó sincs róla, csak jó lenne, ha nem születnének fedezet nélküli intézkedések. Tavaly nyáron, amikor az oktatási törvény módosult, azt mondtuk: az ötletek nem rosszak. Csak lehetőségek helyett kötelezettséggé váltak. Ugyanígy kötelezettségeket jelent az évfolyamismétlésre vonatkozó szabály: a gyerek – a túl sok hiányzás esetét kivéve – csak akkor ismételhet osztályt, ha ebben a pedagógus és a szülő egyetért. Ez a törvény a leszakadó, szociálisan hátrányban élő népességet sújtja leginkább, amellyel – ez szociológiai tény – a pedagógusok nehezen tudnak kapcsolatba lépni. Ezek a gyerekek nem fognak osztályt ismételni akkor sem, ha szükségük volna rá, mert a szüleik nem engedik. Így a szabályozás következménye gyakorlatilag ellentétes az esélyegyenlőség megteremtésének elvével, hiszen a szociális-kulturális hátrányban élők még inkább lemaradnak majd. Szeretnénk tévedni ebben, a következő években vizsgálni fogjuk, hogyan hat ez a törvény. De sajnos minden jel arra mutat, hogy nem tévedünk. A felzárkóztatásnak nem célnak, hanem eszköznek kéne lennie, jól szabályozott keretek között. Ezek a keretek még hiányoznak.
– Mintha az elmúlásra rendezkednénk be, rohamosan szűkül az intézményrendszer, egyre-másra zárnak be iskolák.
– Tény, hogy csökken a gyermeklétszám. Márpedig jelenleg ettől függ, mennyi pénz jut a kormányzati büdzséből az óvodába, iskolába; így működik a normatív finanszírozási rendszer. Csakhogy az oktatásfinanszírozást nem lenne szabad a piac mintájára szervezni, hiszen a feladat csökkenő létszám mellett is ugyanakkora marad. Remélem, senki fejében nem fordul meg – a piaci gondolkodás alapján –, hogy ha kevesebb a „termék”, azaz az iskolából kijövő, versenyképes tanulmányi átlagú gyerek, akkor az kevesebbe is kerül. Az egész társadalom érdeke, hogy az oktatás minősége fennmaradjon, függetlenül a létszámtól. Az intézmény-összevonások a kistelepüléseken jelentik a legnagyobb problémát. Ha egy faluban megszűnik az iskola, hosszú távon a település is megszűnik. A családok szeretik, ha a gyerek minél közelebb tanul a lakáshoz, ezért képesek elköltözni az adott településről. Hátrányos körülmények közt élőknél pedig nem ritka, hogy egyszerűen otthon tartják a gyereket, és fennáll annak a veszélye, hogy nem tanul meg írni-olvasni, csökken az esélye valamilyen szakma megszerzésére. Ide tartozik, hogy az uniótól várható finanszírozás egy része humánerőforrás-fejlesztés címén hívható le, s nálunk ehhez közvetlenül kapcsolódik a szakképzés reformja, amelynek lényege, hogy térségi integrált szakképző központok jöjjenek létre. Ám itt ismét az a probléma, hogy megszűnnek a család lakóhelyéhez közeli kis szakképző intézmények, tehát épp azok nem jutnak szakmához, akiknek a legnagyobb szükségük volna rá. A nemzeti fejlesztési terv végrehajtása során figyelni kellene, hogy ne szűküljön és centralizálódjon tovább az intézményhálózat.
– A pedagógusok megnövekedett terhei mellett a fizetésük még mindig alacsony.
– Tavalyelőtt történt egy úgynevezett bérfelzárkóztatás, jó irányba mozdultak a dolgok, csakhogy a tipikus probléma megismétlődött: hiányoztak a források, amelyek egy évvel később is elegendőek lehettek volna. Ezért az oktatásban dolgozók bérének vásárlóértéke hozzávetőleg tizenöt százalékkal csökkent. Az eredeti ötvenszázalékos átlagos emelés húszszázalékos reálbér-növekedést eredményezett, s ha ebből levonjuk az imént jelzett tizenöt százalékot, kiderül: bár nagyon sokba került ez az országnak, csupán ötszázalékos növekedést jelentett tanáronként. Azóta pedig azt tapasztalják a pedagógusok, hogy csökken az életszínvonaluk. A kormányprogram szerint az oktatásban dolgozók reálbérét folyamatosan karbantartják; ez nem történt meg. Ezért még az idén legalább hétszázalékos, garantált és valódi béremelésre volna szükség. Egyre fogy a remény, hogy ez megtörténik, hiszen már október eleje van.
– A kormány azt állítja, tartja magát a szakszervezetekkel kötött megállapodáshoz, és ennek megvannak a garanciái. Azonkívül duplájára emelték az osztályfőnöki pótlékokat.
– Azok az iskolafenntartó önkormányzatok, amelyek adnak öt százalék emelést egy év alatt, kapnak plusz egy százalékot az államtól. Tehát azoknak a településeknek az esetében, ahol nincs esély az ötszázalékos finanszírozásra, még az egy százaléktól is elesnek a tanárok. Az osztályfőnöki pótlékok duplájára emelése tényleg jelentős lépés volt; eddig bruttó kétezer-ötszáz és ötezer forint közötti összeg volt ez havonként, most ötezer-kétszáz és tízezer forint közé emelkedett. Félő azonban, hogy akik eddig többet kaptak a minimumnál, egy fillér emelést sem kapnak majd. Legalább tízezer forintot minden osztályfőnöknek meg kellene kapnia.
– Meghallgatja a tárca vezetése az önök észrevételeit?
– Jelen vagyunk az oktatási miniszter érdekvédelmi szervezetek képviselőiből álló tanácsadó testületében, a Közoktatás-politikai Tanácsban, amelynek véleményezési joga van. Meghallgatnak minket, de ez csak részben és rendszertelenül vehető észre a kijövő rendeleteken. A béremeléssel kapcsolatban nem írtuk alá azt a megállapodást a kormánnyal, amelyet több szakszervezet aláírt, mert hiányoltuk a garanciát. Sajnos nekünk lett igazunk: az ígéretek nem teljesültek. Amikor demonstrációt hirdettünk a béremelésekért, a kormány kifogásolta, hogy az előző kormányzat idején nem voltunk ilyen aktívak. Ez egyrészt nem igaz, másrészt igen furcsa, ha egy kormány számon kéri a szakszervezet aktivitásának hiányát. Egyébként mindig törekedtünk rá, hogy egyenlő távolságra legyünk a pártoktól.
– Az egyházi iskolák elnyomorításukról panaszkodnak. Világnézeti alapon szelektálna a liberális oktatáspolitika, nem tűrve az alternatívákat?
– Úgy látom, az oktatáspolitikai rendszer minden résztvevője egyre kevésbé érzi jól magát, függetlenül attól, hogy milyen alternatívát képvisel. A mostani, magát liberálisnak nevező rendszer elvesz jogokat az intézményektől, csorbítja az önállóságukat. Központosítani kíván, holott a liberalizmusnak az felelne meg, hogy minél alacsonyabb szinten, lehetőleg az érintettek szintjén dőljenek el a vitatott kérdések. Ehelyett egyféle oktatási modellt, egyféle oktatáspolitikai szemléletet tesz kötelezővé a kormányzat.
origo.hu
Az ember, aki megmentette Jeszenszky Géza életét
