Eszmény a függetlenség?

Nyugaton már évtizedekkel ezelőtt elindult a tendencia: egy nő, ha elvégzi az egyetemet, nem megy rögtön férjhez, hanem elkezdi építeni a karrierjét, és vár a családalapítással, míg el nem ér egy bizonyos egzisztenciát. Ahogy pár évtizednyi lemaradással „gyűrűzött be” az országba a gyorséttermek és a multiplex mozik világa, úgy jutott el hozzánk az önálló, független nő eszménye is. Szinte észrevétlenül. Megszokjuk azt is, hogy a harmincas egyedülálló nőt és férfit már nem vénlánynak, illetve agglegénynek nevezi a köznyelv, hanem „szinglinek”. A szingli szó nem csupán egy megnevezés, egész iparág épül rá a médiában, valóságos kultusz. New Yorkban külön lakónegyed is található a jól ápolt, éjjel-nappal dolgozó, menő ügyvédek, brókerek és menedzserek számára.
Magyarországon is mindent megtesz a média, hogy azt sugallja a felnövekvő generációnak, csak akkor vehető emberszámba, ha Claudia Schifferhez hasonlatos alakja van, vagy ha úgy néz ki, mint egy Old Spice-tenyészbika. A szingliéletforma is nagy reklámot kapott. Nincs olyan női lap, amelyben ne lenne szinglirovat, a könyvesboltokban szinglikönyveket kapni, és a rádióban sem nehéz egy épp a szinglik nehézségeiről szóló fórumra tekerni. Ezek után miért csodálkozunk azon, ha egy nő elmúlt harminc, és még nincsen gyereke, inkább bankot igazgat, vagy milliós szerződéseket ír alá? Miért csodálkozunk, ha felbomlanak a hagyományos társadalmi szerepek?
A nyugati államokban már bevett szokás, hogy ha egy független, sikeres, de párját nem lelő nő gyereket akar, akkor lombikprogram segítségével oldja meg a problémát. Dr. Vereczkey Attila, a Nyírő Gyula Kórház Meddőségi Centrumának vezető főorvosa elmondta, nemegyszer előfordult, hogy sikeres, egyedülálló, csúcspozícióban dolgozó hölgyek keresték fel hasonló okból. De el kellett utasítania őket, mert Magyarországon még nem teszik lehetővé a törvények, hogy egyedülálló és fogamzóképes nő a lombikprogramot vegye igénybe gyermekvállalás céljából. Elmondta, hogy Nagy-Britanniában, Ausztriában, Hollandiában és az Egyesült Államokban már számíthatnak az ilyen gonddal küzdő nők a programra, de Magyarországon legalább húsz-harminc évnek kell eltelnie, hogy egy ilyen liberális szellemű törvényt ratifikáljanak. A doktor rámutatott, hogy a szingliség nem erkölcsi kérdés, sokkal inkább mélyen gyökerező társadalmi probléma.
Csigó Katalin pszichológus szerint a szingli fogalomhoz nagyon sok pejoratív jelző kapcsolódik, mint például csapodár, élvhajhász és önző, hiszen az illetőnek csak az a fontos, hogy a saját életében minden rendben legyen. Ám nem feltétlenül van ez minden esetben így. A pszichológus azon a véleményen van, hogy addig, amíg valaki saját elhatározásából dönt a független és önmegvalósító életmód mellett, nem kell és nem is szabad a szingliséget társtalan állapotként felfogni. Akkor van probléma, ha ez nem önként vállalt helyzet. Egy felnőtt embernek meg kell élnie, hogy képes egyedül is alkotó és hasznos emberként létezni, mert csak így alakul ki igazán a személyisége, és juthat el arra a pontra, amikor majd igazán tud kötődni egy partnerhez. Csigó szerint valóban társadalmi jelenség, hogy egyre inkább kitolódik a tartós partner választása. A harmincas nők többsége egyedül van, diplomát diplomára halmoz, ami persze arról is szól, hogy tovább tartható fenn az egyetemista létforma, később kell leválni a szülőkről, és később kell vállalni a felelősséget a házastárs és a gyerek iránt.
Pszichológiai elméletek szerint a személyiségfejlődés bizonyos életszakaszokban történik, meghatározott ciklusváltásokkal. Az, hogy a személyiség érése kitolódik, nincs összhangban a biológiai ciklusváltozásokkal. Egy nő húsz- és harmincéves kora között a legalkalmasabb biológiailag a szülésre, és mivel a biológiai és szellemi fejlődés felborult, egyre több a meddőséggel küszködő nő. A pszichológus úgy látja, azért csökken a házasságkötések száma, mert a felgyorsult élettempó következtében az emberekben csökken a tolerancia egymás iránt, vagy ha a legkisebb probléma adódik a párkapcsolatban, akkor arra rögtön válással, illetve szakítással reagálnak. Csigó Katalin tapasztalatai szerint a legtöbben arra vágynak, hogy klasszikus feleségek és anyák lehessenek, de egyúttal nehezen mondanak le a diplomáról és a karrierről.
Genetikailag lehetséges-e, hogy egy nő arra legyen programozva, hogy egyedül állja meg a helyét a társadalomban, és egyedül vállaljon gyereket? Genetikusok szerint még őseink ismerték fel az anya döntő szerepét a fajfennmaradás szempontjából, mivel az ember újszülöttje teljesen életképtelen az anya folyamatos törődése nélkül. A csecsemő teljesen lekötötte az anya figyelmét és energiáját, ezért szüksége volt egy társra, aki megvédi őt, és gondoskodik a táplálékról – ez volt az apa szerepe. Az asszonynak tehát társra, férfira volt szüksége. Ez nem genetika, hanem a fajfenntartáshoz szükséges elengedhetetlen követelmény.
A huszadik század szexuális forradalma nagy áttörést hozott. Megjelentek a fogamzásgátló szerek, így drasztikusan csökkent a születések száma. A gazdasági fejlődés következtében növekedett az életszínvonal, de ahhoz, hogy ezt tartani is tudja egy közép-európai család, két fizetésre volt szükség. Tehát egy nő ugyanúgy dolgozik, mint egy férfi, ezzel megszűnt a nemek közötti társadalmi megosztottság. A nők kivívták az egyenjogúságukat.
A témával foglalkozó szakemberek szerint most egy nagy átmeneti korszakban élünk, ami mindenképpen stabilizálódni fog, mert a faj fennmaradásához szükség van a családra, a férfi és a nő kapcsolatára. A nagy kérdés az, hogy ezt milyen formában kell fenntartani. Ma igen helytelenül az a kép él az emberek tudatában, hogy ha egy nő nem tudja magát egyedül eltartani, nem képes önállóan helyt állni, akkor már nem is teljes értékű, ez azonban butaság.