Forintkényszer

Kezdjük a lényeggel: az exportvezérelt magyar gazdaság szereplői nem igénylik nemzeti valutánk hirtelen gyengítését. Sem a nagyvállalatok, sem pedig a gazdasági szervezetek érdekképviseletei nem kérték fel az ügyben érintett döntéshozókat, az új kormányt vagy éppenséggel a Magyar Nemzeti Bankot ilyen jellegű beavatkozásra. A nemzetgazdaság ugyanis viszonylag jól teljesít: a bővülés mértéke az év egészére vetítve elérheti a négy százalékot. A növekedés említett szintje pedig annak tulajdonítható, hogy a Magyarországon működő multinacionális cégek leányvállalatai – amelyek a leginkább érintettjei a mindenkori árfolyamkurzusnak – ügyesen rákapcsolódtak a világgazdasági konjunktúrára. Persze futhatna jobban is a szekér: a májusban az Európai Unióhoz csatlakozott közép-európai országok mezőnyében hazánk az említett gyarapodással tulajdonképpen a sor végén kullog. Nemcsak a csehek, a szlovének köröznek le bennünket, hanem a szlovákok is.
De vissza a forinthoz. Az, hogy ismét polémia keletkezett nemzeti valutánk árfolyamáról, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vitathatatlan érdeme. A kormányfő tudniillik egy minapi interjúban azt fejtegette, hogy a forint jelenlegi árfolyama nem tesz jót a gazdaságnak. „Ez a forint, ami drága forint, ma tönkreteszi az exportőröket, csökkenti a jövedelmezőségüket” – hangsúlyozta Gyurcsány, hozzátéve: nem lenne rossz, ha a forint árfolyama a jegybank által kijelölt árfolyamsáv közepéhez közelítene ahelyett, hogy nem egész három százalékpontra áll annak erős szélétől. A miniszterelnök úgy vélekedett: a magas kamatok és az erős fizetőeszköz csak a kötvénytulajdonosoknak kedvez, ám a költségvetést és a kivitelre termelő cégeket kedvezőtlenül érintik. A kormányfő természetesen a téma szelleméhez illő módon, csattanóval zárta mondandóját: az ügyben a jegybank elnökével, Járai Zsigmonddal zajló vitája a költségvetésre is kihat.
Ám a forint hozzászokott már a kormány és az MNB között feszülő ellentéthez, mert árfolyamának alakulására egyelőre nem gyakorolt hatást a szóban forgó nyilatkozat. Itt van tehát a régi-új vita, amely leegyszerűsítve arról szól, hogy gyengíteni kell-e vagy sem a magyar forintot. Ha esetleg valaki elfelejtette volna: az aktuálpolitikai közbeszédben forintkényszer 2002 végén és 2003 elején volt. Akkoriban a kormánypártok vezérei, továbbá a szocialista és szabad demokrata holdudvarhoz tartozó szakértők – meglovagolva néhány gazdasági érdekképviselet „forintócsítási” követelését – napi témává tették nemzeti valutánk gyengítését. Mentségükre legyen mondva, abban a helyzetben legalább politikai oldalról magyarázható volt ez a húzás: a globális gazdaság erőtlen produkciója kapcsán a kivitelünk megtorpant, így minden segítség jól jött a piaci szereplőnek.
A jelenlegi helyzetben viszont – gazdasági vonatkozásban legalábbis – megmagyarázhatatlan, hogy miért került újra napirendre a kérdés. Egyszerűen nem tudunk másra gondolni, mint hogy a Magyar Nemzeti Banknak, illetve elnökének a lejáratása a cél. Járai Zsigmond ugyanis nem lehet jó jegybankelnök, hiszen az Orbán-kormányból jött. Fideszes, mint állítják. Következésképpen az MNB az MSZP és az SZDSZ szemében politikai küldetést teljesít. E logika mentén a jegybank elnökének parlamenti leszavazása nem is olyan meglepő, sőt miként Járai Zsigmond fogalmazott, az beleillik egy forgatókönyvbe. Valószínűleg ennek a forgatókönyvnek van második fejezete is. A címe pedig: forintkényszer.