Az idén kivételesen jó termés várható az afgán mákmezőkön. A kábítószerügyi szakemberek szerint a termés meghaladja még a tavalyi rekordot is. Az elmúlt évben 3600 tonna nyers ópiumot készítettek a mák gubójából, az idén ez a mennyiség elérheti a 4600 tonnát. Egyes elemzők becslése szerint az illegális máktermesztésből származó jövedelem már tavaly is Afganisztán éves nemzeti össztermékének felével volt egyenlő, a bevételt úgy 2–2,5 milliárd dollár közé teszik.
Persze az afgán parasztoknak nyomott áron kell majd értékesíteniük az ópium-alapanyagot, de legalább abban bízhatnak, hogy a tavalyihoz hasonló jövedelmet tudnak majd húzni a máktermelésből. Az „ópiumkenyér” kilogrammonkénti ára az elmúlt esztendőben 80–100 dollár között mozgott. Az európai fogyasztók viszont árcsökkenésre számíthatnak, évente 50 milliárd dollárt költenek heroinra, ugyanis az öreg kontinensen talál gazdára az Afganisztánból származó nyers ópiumból készült heroin 90 százaléka, persze előzetesen „felhígítják” akár százszorosára is. A jórészt Afganisztán határain túl működő tádzsik, török, iráni laborokban készítik az úgynevezett alapheroint. Tíz kiló ópiumkenyérből egy kiló alapheroint nyerhetnek, amelynek az ára 2500 dollár. A további finomítás után elkészült tiszta heroinnak már 50 ezer dollár körül kapható kilója. De még akkor sem kerül az utcára, először különféle adalékokkal kezelik: a 40 százalékos heroin kilójáért Európa nagyvárosaiban akár 280 ezer dollárt is megadnak a kábítószerdílerek. Az utcán többnyire hétszázalékos az „anyag”, ennek egyetlen grammja 150 dollárba kerül.
Tehát az afgán parasztok által kapott egységnyi – vegyünk most 10 kilogrammot, amelyből egy kiló alapheroin készíthető – ópiumkenyérért a különböző kezelések után és a végállomásig, azaz a fogyasztóig eljuttatva 150-szeres hasznot lehet elérni. Az afganisztáni nagyfelvásárlók nincsenek sokan: egy közelmúltban napvilágot látott ENSZ-jelentés mintegy kétszázra teszi a számukat. A nagy halak, a drogüzletből a leghatalmasabb szeletet maguknak kihasítók közt találunk pakisztániakat, tádzsikokat, irániakat, törököket. Ők a kezük közt áramló hatalmas pénzzel gyakorlatilag mindent és mindenkit meg tudnak venni. Természetesen a mesés bevételből jut a különböző afgán helyi hatalmasságoknak, a szállítóknak, a vegyészeknek, a határőröknek, a dílereknek. Ám még az afgán hadurak is kénytelenek „tejelni”, ugyanis nem elég hatalmas milíciát fenntartani, a legjobb, ha különféle terroristáktól pénzért megveszik a jogot a háborítatlan termelésre.
Így függ össze a kábítószer-kereskedelem és a terrorizmus. Amíg drogtermelés folyik Afganisztánban, addig a terroristáknak lesz elegendő pénzük robbanóanyagra, lőszerre, fegyverre, hiába mindenféle piszkos pénzek utáni hajsza.
Mint a fentiekből is látszik, a kábítószer-kereskedelem elleni harc annak ellenére, hogy az ideiglenes afgán kormány nagy dérrel-dúrral meghirdette kíméletlen küzdelmét a drogtermelés ellen, nem hozott látványos eredményt, sőt… Olyannyira nem, hogy a helyi hatalmasságok csicskásai járják a vidéket, mindenkit megnyugtatva, hogy ők vállalnak felelősséget a parasztok büntetlenségéért. A nemegyszer hatalmas tartományokat ellenőrző helyi hadurak jól tudják, hogy a kábítószer-kereskedelem pártolásán túl alig lenne bevételi forrásuk. Mindegy, mit mond az Amerika- és Nyugat-barát központi kormányzat, nekik akkor is a saját túlélésük a fontosabb.
Az afgán vidéken a helyzet több száz év óta változatlan. Hiába voltak itt a britek, a szovjetek, majd most az amerikaiak és a NATO-egységek, az afgánok csak egy hatalmat ismernek el maguk felett, mégpedig a közvetlent, amely bármilyen megszálló esetén is marad, a hadúrét. „Ebben az országban milícia nélkül senki vagy” – tartja az általános vélekedés. Milíciával viszont minden, az iszlám tiszteletben tartásával gyakorlatilag a hadurak diktálják saját törvényeiket egész országrésznyi területeknek.
Pedig jó három éve másban bízott a lakosság. Gyorsan eljövő rendben, tisztességes intézményekben, aztán megtapasztalhatták, hogy valójában nem változott semmi. A hadurak még ma is ugyanazok, akik a Szovjetunió elleni harcba vezettek egész tartományokat. A jelenlegi kormány, élén Hamid Karzai ideiglenes elnökkel, az egész országban meghirdette a milíciák felszámolását. Ma a tervek szerint hetvenezer afgán katonának kellene védenie az országot, szavatolnia belső és külső biztonságát. Ehelyett tizennégyezer fegyverest tud felsorakoztatni a kormány. A gondot egyszerűen megoldották: a hadsereg felállítására szánt időt öt évvel kitolták, eközben Hamid Karzai a brüsszeli NATO-központban és Bush elnöknél kuncsorog erősítésekért. Az amerikaiak – az elnökválasztásra küldött 1100 fős csapaterősítésükkel – tizenkilencezren vannak jelen Afganisztánban. A 36 ország részvételével – NATO-parancsnokság alatt – ténykedő, mintegy 6500 fős békefenntartó egységek főleg Kabult tartják ellenőrzésük alatt.
A helyi parancsnokok sajátos módját választották a milíciák feloszlatásának. Harcosaikból úgy tízszázaléknyit beléptettek az afgán nemzeti hadseregbe, a nehézfegyverek, lövegek, tankok közül az újabbakat – nem árt tartalékolni a nehezebb időkre – elrejtették a hegyekben, az ósdit pedig beszolgáltatták. Ám a „leszerelést” követően nem egy hadúrnak még mindig jóval több mint tízezer főt számlálnak a csapatai. A helyi hatalmasságoknak engedelmeskedő egységek összlétszámát az egész országban százezresre becsülik. Ha Kabulból megkérdezik a parancsnokokat, hogy mire fel ez az elrettentő magánhaderő, azt válaszolják: tartanak a táliboktól. Az indokok közt szerepel még egy cinikus felelet is: haderejükkel biztosítják a tisztességes elnökválasztást.
Az elnöki posztra pályázó 18 elnökjelölt közül jó néhány hadúr csak az általa ellenőrzött területeken számíthat szavazatokra. A választói igazolványok kiadása sikeresen folyt, az eddigi jelentések szerint a választók 90 százaléka, mintegy 10 millió ember váltotta ki a részvételre jogosító dokumentumot. Azonban bánjunk óvatosan ezzel a 90 százalékos sikerrel. Az üzbég hadúr, Rasid Dosztum uralma alá tartozó északi területeken voltak olyan helységek, ahol kétszáz százalékra teljesítették a választói igazolvány kiadását. A helyszíni tudósítók jelentése szerint az országban máshol is előfordult, hogy valaki a nyár végi hőségben húsz, saját nevére szóló választói igazolvánnyal legyezgette magát. Az elnökválasztás előzetes munkálatainak lebonyolítására szerződött emberek közül mintegy harmincat gyilkoltak meg.
A legnagyobb népcsoport, a pastuk egyértelműen a soraikból származó Hamid Karzai elnököt támogatják. Ha ez valakinek nem jutott volna el a tudatáig, akkor fegyveresek keresik fel otthonában, és figyelmeztetik őt arra, hogy milyen könnyen felgyulladhat a háza, ha nem a megfelelő névvel ellátott borítékot dobja az urnába. Hogy az afgán választó végleg összezavarodjon, a tálibok az ország déli részén egyszerűen halállal riasztják el a voksolástól a szavazni akarókat. Eközben a kormányagitátorok színes, képes ábrákon magyarázzák el az iskolázatlan tömegeknek, hogy milyen jó lesz, ha elmennek szavazni. Az Afganisztánban jelen lévő Human Rights Watch emberjogi szervezet szerint az afgánok jobban félnek a haduraktól, mint egy esetleges tálib felkeléstől, arról nem is szólva, hogy ez csupán az ország pastu vidékét – déli, délkeleti részét – érinthetné.
A ma, október 9-én sorra kerülő elnökválasztás előtt és alatt óriási a terrorveszély. Különösen a zsúfolt nagyvárosokban és a fővárosban, Kabulban, ahol az utóbbi időkben már rendszeresen robbannak gépkocsiba rejtett bombák. A mindennapos iraki merényletek árnyékában a tálibok és az Al-Kaida terroristái Afganisztánban sem pihennek: az idén több mint 900 afgán vesztette életét erőszakos cselekmények következtében. Három év alatt az amerikaiak közül több mint száz katona meghalt, háromszáz megsebesült. Mindemellett sorozatban követik el az egyelőre sikertelen merényleteket a kormány képviselői ellen: szeptember közepén Karzai elnök helikopterét vették célba, csupán az időzítéssel volt gond. Szerdán pedig Karzai egyik alelnökjelöltjének konvoja mellett robbant bomba.
Tehát a diplomácia nyelvén szólva „még nem érett meg a helyzet” arra, hogy Afganisztánban elnökválasztást tartsanak, ám a demokrácia amerikai menetrendje szerint nem lehet késlekedni. Nem véletlen, hogy az afgán elnökválasztás kevesebb mint egy hónappal előzi meg az amerikait. Ugyanis így Bush elnök a kampány hajrájában hivatkozhat az afgán demokrácia első, bár ugyancsak imbolygó lépéseire. A választások nem lesznek „tökéletesek”, mint azt elismerte Zalmaj Kalilzad, az Egyesült Államok nagy hatalmú kabuli nagykövete, de ez lényegtelen kérdés. A huszonöt választási megfigyelővel jelen levő Európai Unió – csakúgy, mint az EBESZ képviselői – nem hallatta hangját a választásokat megelőző kirívó szabálytalanságok miatt.
„Biztonságunk összefügg Afganisztánnal, mint stabil és biztonságos országgal – mondotta még tavaly De Hoop Scheffer, a NATO főtitkára. – Ha a terrorizmus ellen meg akarjuk nyerni a háborút, akkor előbb meg kell nyernünk a békét Afganisztánban.” Ilyen egyszerű a helyzet, amelynek aligha használnak az afgán rendszer arcára elhelyezett demokrácia-szépségtapaszok.
Egy nő és tizenhét férfi
Az afgán elnökválasztási küzdelemben Maszuda Dzsalal, a 41 esztendős nő szembeszáll nemcsak Hamid Karzai leköszönő ideiglenes elnökkel, hanem tucatnyi tádzsik, üzbég, hazara hadúrral is. A gyermekorvosnő nevét már 2002-ben megismerhette a politika iránt érdeklődő afgán közvélemény: 171 szavazatot nyert a nagy nemzetgyűlésben, a loja dzsirgában a toronymagasan (majd 1300 szavazat) ideiglenes államfőnek megválasztott Hamid Karzaival szemben. Az akkori választás előtt korántsem volt nyugodt Afganisztán jelenlegi vezetője, a mendemondák szerint jó miniszteri állások fejében próbálta meg visszalépésre bírni kihívóját, ám aggodalma feleslegesnek bizonyult.
Az biztos, hogy Maszuda az egyetlen jelölt, akinek a majd negyedszázados, Afganisztánt romokba döntő háborúkban nem tapadt vér a kezéhez. A tehetős tádzsik családból származó Maszuda nemcsak kiváló eredményeket ért el a tanulásban, hanem robusztus testalkatával ragyogóan kosarazott. Persze az iszlám szokásokra nagyon ügyel, arra, hogy burkában, fejkendőben jelenjen meg a gyűléseken. „Nem akarom azt, hogy országom terroristák és kábítószer-kereskedők mentsvárává váljon” – szögezte le az elnökjelölt, aki elutasította a választási kampányban kijáró személyes védelmet. Karzai elnököt pedig főleg azért támadja, mert a helyi hadurakat olyformán próbálja meg eltávolítani a tartományaikból, hogy miniszterré nevezi ki őket Kabulban. Derűlátását mi sem jellemezhetné jobban, mint saját szavai: „Ne beszéljetek nekem arról, hogy mit teszek majd, ha veszítek. Én győzelemre készülök!”
Az amerikaiak támogatását is maradéktalanul élvező Karzai biztos sikerét jósolják az elemzők. Jól választott alelnökjelölteket is: az egyik helyettese a három évvel ezelőtt megölt legendás tádzsik Maszúd parancsnoknak, a Pandzsáb oroszlánjának a fivére, Ahmed Zia Maszúd, míg a másik a síita hazarák vezetője, Karim Halili. A többi jelölt nem is az elnöki posztért, mint inkább a jövőbeni miniszteri bársonyszékekért versenyez, feltéve, ha minél több támogatót tud felmutatni az elnökválasztáson. Ennek pedig előfeltétele a lakosságot szavazásra ösztönző milícia.
