Kampány amerikai módra

Jövő kedden elnököt választ Amerika, és ezt még az oda látogató idegennek is lehetetlen nem észrevennie. A politikai szempontból roppant izgalmas időszak magyar szemmel is igen érdekes, ezért nem is szaporítanám a szót másra, bár legalább a repülőtereken tapasztalható nagyüzemi rabosítás, vagyis a két mutatóujj szkennelése és a digitális fotó megérne egy misét.
Szörnyű hírem van a magyar baloldali-liberális pártembereknek: Amerikában a politikusok mindent megtesznek annak érdekében, hogy utcára vigyék a politikát. Egyenesen arra kérik az embereket, hogy házuk falára-kertjébe, autójukra, kabátjuk hajtókájára tegyék ki a pártemblémát, az elnökjelölt nevét, szlogenjét, netán a másikat pocskondiázó üzenetét. Az elmúlt napokban alkalmam volt jó néhány államon végigautózni, így kisvárosok utcáin is láthattam, hogy egész családok – papa, mama és (kis) gyerekek – kampányoltak a kereszteződésekben, szórólapot és plakátokat osztogatva az autósoknak. Bár rekkenő volt a hőség, még a gyerekek is láthatóan szívvel-lélekkel végezték a család által önként vállalt feladatot, az autósok pedig (persze csak akkor, ha egyezett a politikai szimpátia) harsány dudaszóval buzdították őket. A CBS tévéállomás az egyik esti riportműsorában arról készített anyagot, hogy a kertvárosok utcáin a portákon egymást váltják a Busht és Kerryt dicsőítő feliratok. És hogy az ellentétes politikai vonzalom nem vezet-e konfliktusokhoz a kisközösségekben? Nem vezet, mert nem vagyunk hülyék – mondták az emberek a riporternek, és buzgón kampányoltak tovább.
A felfokozott választói aktivitás (és szimpátianyilvánítás) itt nem okoz pánikot az értelmiségi elitben, nem születnek öles publicisztikák az utcai politizálás veszélyeiről, és senki sem vizionál a csőcselék uralmáról. Kampány van, és kész – magyar fülnek-szemnek rendkívül szokatlan módon –, még a rivális gyalázása is belefér a pakliba. Egymás múltjának felhánytorgatása mellett pontosan feltérképezik az ellenfél baráti-üzleti kapcsolatait, és azt is, hogy eddig mikor mire szavazott, hogy aztán ellentmondásokat fedezzenek fel a mostani beszédek, a múltbéli tettek és kapcsolatok között. A televíziós politikai hirdetések első másodperceiben néha ki sem derül, hogy melyik oldal klipjét nézzük, hiszen előfordul, hogy Busht látjuk beszélni (vagy Kerryt), de aztán egy bársonyos hangú narrátor közli, hogy az elnök (vagy a szenátor) épp folyékonyan hazudik, az igazság pedig odaát van.
Hallottam már vidéki rádióban rappert arról énekelni nehezen érthető harlemi szlengben, hogy minden igaz feketének kötelessége John Kerryre szavazni, de láttam a reggeli műsorban Laura Busht arról csevegni, mennyire szereti a férje a halloweenkor oly népszerű tököt. A zenészek, filmsztárok, közéleti személyiségek majd mindegyike elkötelezi magát egyik vagy másik oldal mellett, és a kampánystábok megtalálják a módját, hogy ezt el is mondják a nagy nyilvánosság előtt. Jay Leno népszerű késő esti show-jában, péntek este az elnökjelöltek kutyáira szavazott a fél ország: a műsor egyik riportere naphosszat egy skót terriert (George W. Bush ilyen fajtájú kutyát tart) és egy német juhászt (a demokrata jelölt kedvenc ebe) sétáltatott, és arra kérte a szembejövőket, hogy válasszanak a kettő közül. Itt nem számít riogatásnak az, ha a magas gyógyszerárak miatt amerikaiak halálával fenyegetőznek a demokraták, és szinte minden klipjükben felteszik a kérdést: miért járnak az emberek Kanadába gyógyszert venni? Nem demagógia, ha a republikánusok ingyenes influenza elleni oltásokkal próbálnak híveket szerezni, és az is belefér, hogy Bush kampánybeszédei alatt demokrata magánrepülők zúgjanak a hallgatóság feje fölött. A két jelölt az elmúlt napokban végigturnézta Floridát (a legutóbbi elnökválasztás során itt dőlt el minden, és a demokrata jelölt, Al Gore kérésére itt számolták napokig-hetekig újra meg újra a szavazatokat). Lehet kampányolni a hurrikánnal, a demokraták a nemrég elhunyt színész, a Supermant alakító Christopher Reeve özvegyét is bevetették. A boltokat ellepték a sajtfejű Bush-babák, a halloweenre készített kísértetarcú Kerryk és millió egyéb politikusmütyür, a viccestől az ízléstelenig. A humoristák zöme abból él, hogy a két jelölt legfrissebb gondolatait kifigurázzák, és ennek még örülnek is a politikusok, hiszen a felmérések szerint a fiatalok döntő többsége kizárólag az ilyen vicces tévéműsorokból értesül a napi hírekről és a politikai eseményekről.
Mindezekkel szemben két éve Magyarországon égbe kiáltó bűnnek számított az, ahogyan megpróbált a jobboldal is mozgósítani. Liberális és baloldali publicisták írtak tele kolumnákat az embereket az utcára vivő Orbánról, érdekes mód elfeledkezve a pár évvel azelőtti chartás tüntetésekről. A csőcselék uralmáról értekeztek, megmérgezett emberi viszonyokat emlegettek (családok szakadtak ketté – írták drámaian), és azt ígérték, hogy majd ők betemetik a maguk ásta árkokat. A sors különös kegyelméből (és választói szeszélyből) most épp hatalmon lévő balliberális oldalnak minden bizonnyal az fájt, hogy eleddig Magyarországon csak a jobboldalnak sikerült százezres tömeget toborozni egy politikai rendezvényhez, a másik oldalon ehhez (mobilos) ingyenkoncertre vagy más cirkuszi látványosságra volt szükség. Rendkívül érdekes, hogy az Amerika- és globalizációbarát balliberális oldal csak olyasmit importál az Egyesült Államokból, ami jól mutat a pénztárkönyvben a bevételi oldalon. A fogyasztás mindenhatósága, a kóla és a hamburger mellett hozhatnának be nagyobb tételt a hazafiságból is. Itt ugyanis elképzelhetetlen, hogy valakit megszólnak azért, mert kitűzte házára, autójára, kabátjára a nemzeti zászlót (emlékezzünk csak a kokárdaviselés kapcsán kialakult fasisztázós polémiára), sőt, a legtöbb házon ott találni a csillagos-sávos lobogót valamilyen formában. Minden második autón ott a sárga, masnit formázó mágnesszalag annak jeleként, hogy az autó tulajdonosa támogatja az amerikai csapatokat (most hagyjuk az iraki jelenlét jogosságát firtató kérdéseket, maradjunk annál a ténynél: az emberek sajátjuknak érzik az amerikai hadsereget). Még a beavatkozást ellenzők is patrióták: csillagos-sávos alapú felirattal adják a világ tudtára, hogy a háború nem válasz. Az általam megkérdezett emberek döntő többsége nemcsak jogának, de kötelességének is érzi a szavazáson való részvételt, és sokan pénzzel, munkával, egyéb támogatással állnak ki azon politikai alakulat mellett, amely a legközelebb áll az elveikhez. Nem szégyen tartozni valahová, csak egyetlen dolgot nem lehet: Amerikát, a nemzeti érzelmeket becsmérelni. Ott természetes az, amit itthon egyesek magyarkodásnak neveznek, ezért aztán csak hazafiak és még hazafibbak vannak.
Még egy gondolat a végére, mielőtt az otthoni jobboldali politikusok kényelmesen hátradőlnének. Mint az a fentiekből is következik, nem túl okos és főleg nem hatékony gondolat az Államokat minden gonosz forrásának, a megveszekedett ördögnek beállítani. Természetesen szabad (és sok esetben jogos is) az épp hatalmon lévők döntéseinek a bírálata, és minden eszközzel fel kell lépni a gazdasági érdekeiket érvényesíteni akaró multinacionális vállalatok ellen, de a fekete-fehér kép sugalmazása helyett nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a részletekre. Amerika bonyolult ország, de talán nem véletlen, hogy a világ lakosságának jelentős része legszívesebben ide jönne, mintsem innen menekülne. Sikerült ide felépíteni egy olyan társadalmat, amely élhető életet kínál okosnak és butának, épnek és fogyatékosnak egyaránt. És ez attól függetlenül így marad, hogy Bush vagy Kerry nyeri a választást jövő kedden.