Kényelmetlen demokrácia

A Brandenburgban és Szászországban lezajlott tartományi választások óta szellemi gyújtogatók ijesztgetik Németországot. A szélsőjobboldal agitátorai által szétszórt vetőmagok megfelelő termőtalajra találtak a hajdani NDK-s polgároknál. A potsdami parlamentben a Német Népunió (DVU), a drezdaiban a Német Nemzetidemokrata Párt (NPD) képviselői okoznak már egyszerű megjelenésükkel nyugtalanságot. A hitleri ideológia örökösei sokat tanultak az utóbbi időben. A szélsőséges pártok hangoztatják a provokatív nemzetiszocialista jelszavakat, inkább az ország gazdasági és szociális helyzetének buktatóiból kovácsolják tőkéjüket és populista szólamaikat, hivatalos fellépéseiknek igyekszenek ápolt külsőségeket biztosítani. Szemben a magyar neofasiszták Szálasi-klikket magasztaló akcióival, a német extrémisták taktikája egyre átgondoltabb és ennek megfelelően sokkal veszélyesebb is.
A harmincöt esztendős szünet után parlamenti mandátumokat szerzett NPD szászországi frakciójának fundamentumát azzal az újdonságnak számító taktikai húzással is sikerült megerősíteni, hogy megegyeztek: nem fogják ki egymás vitorlájából a szelet. Brandenburgban csak a DVU, Szászországban kizárólag az NPD képviselte a szélsőséges jobboldalt. A tanulságokból a két pártelnök azonnal levonta a jövőre vonatkozó konzekvenciát – Gerhard Frey (DVU) és Udo Voigt (NPD) Berlinben megegyezett, a 2006-os szövetségi parlamenti választások felé vezető úton fokozott mértékben együtt dolgoznak, az egyes tartományokban nem konkurálnak, és így igyekszenek a „nemzeti népfrontot” bejuttatni előbb a Bundestagba, majd az Európai Parlamentbe. Megállapodásukat Edmund Stoiber, a bajor Keresztényszociális Unió elnöke, a CSU esetleges kancellártjelöltje gondterhelten kommentálta: „E jelenséget nagyon komolyan veszem.” Két merőben ellentétes szervezet lép szövetségre. A DVU a Münchenben élő, kiadóvállalatával többszörös milliomosnak számító Gerhard Frey hobbija, amelyről a tulajdonos büszkén jelenheti ki: „Én vagyok az egyetlen az országban, aki saját zsebéből finanszírozza a pártját.” A Német Népunió nem vette soha a fáradságot, hogy kiépítse a szervezet infrastrukturáját és azzal a gúnyos megállapítással találja szemben magát, amely szerint nem egyéb, mint távolból irányított fantompárt. Képviselői – parlamenti felszólalásaik alkalmával – nem saját gondolataikat összegezik, hanem a Münchenből faxon érkező szövegeket olvassák fel. A nemzetiszocialisták más ösvényt választottak, igyekszenek azokat az embereket elérni, akik politikailag elhanyagoltnak, kisemmizettnek érzik magukat. Franz Walter, a göttingai egyetemen politikai tanulmányokkal foglalkozó professzor szerint elsősorban a fiatal munkanélküliek hagyják magukat az NPD megjelenési formájától befolyásolni, mert úgy érzik, a szociális perspektívák mellett kulturális szempontból is foglalkoznak velük. Ezek az emberek naponta kisemmizettnek, megalázottnak tekintik magukat, a szélsőjobboldal rendezvényei viszont biztonságot sugároznak feléjük és ennek hangulatában észre sem veszik, hogy közben politikai eszközzé válnak.
Tekintettel a nyomasztó történelmi múltra, a német civil társadalom szervezetei – egyházak, szakszervezetek – hosszú időn keresztül tabutémaként kezelték a neofasiszta jelenségeket. Sokkal érzékenyebben reagálnak viszont a szélsőjobboldal eszméire, mint Nyugat-Európa más államaiban, így Franciaországban, Hollandiában és
Olaszországban, ahol a társadalom nem tartja közvetlenül veszélyeztetettnek a demokráciát. A német politikusok szenzibilitása 2000 tavaszán az NPD betiltását szorgalmazó javaslatban csúcsosodott ki azt követően, hogy a keleti országrészben szélsőjobboldali erők fokozódó erőszakhulláma tarajosodott fel. Elsőként Günther Beckstein, Bajorország keresztényszociális belügyminisztere kezdte el sürgetni a betiltó kérvény benyújtását. A CSU-politikus lépése ismételten bizonyította, a hazai pártspektrum klasszikus jobbszárnya a leghatározottabban távol tartja magát a radikális elemektől és azok jogi elnémítását követeli.
A berlini parlament december 8-án – biztos többséggel – kiállt a betiltási indítvány mellett. A kérvényt a szövetségi kormány, a Bundestag és a Bundesrat közösen nyújtotta be az alkotmánybírósághoz, amely elismerte, hogy az ügy valóban bíróság elé tartozik. A bizonyítási eljárás során kiderült, a biztonsági szervek számtalan besúgót szerveztek be, akik a bírák egy része szerint nemcsak információkkal szolgáltak, hanem belülről feltehetően befolyást is gyakoroltak az NPD vezetésére. Günther Beckstein és Otto Schily szövetségi belügyminiszter határozottan állították ugyan, hogy az informátorok nem tudatosan beépített hírszerzők, a héttagú bíróság három tagja mégis az „állami jelenlét” tényéből indult ki, ezt az eljárás akadályának minősítette és kikényszerítette a per félbeszakítását. Arról, hogy az NPD valóban alkotmányellenes szervezet, vagy sem, nem született döntés. Holott a párt bizalmasan hangoztatott céljai félremagyarázhatatlanok: a demokratikus államrend felszámolása, mert az a világháború után a megszálló hatalmak diktátumára jött létre, és a parlamenten keresztül a nemzetközi, elsődlegesen zsidó kézben lévő oligarchiát szolgálja; a Német Birodalom visszaállítása az elvesztett keleti országrészek visszacsatolásával; a nácik szorgalmazta népi közösség megvalósítása rasszista alapon, elutasítva azt a – szerintük – tévtant, hogy az emberek születésüktől kezdve egyenlők; az antiszemitizmus szítása a zsidó hitközségek felszámolásával, szervezeteik betiltásával, a holokauszt tagadásával; az erőszakhajlam és a militarista kiképzés növelése a nagy hagyományokkal rendelkező lövészegyesületeken keresztül a hadseregben kapott kiképzésig. Ez az ideológia húzódik meg a globalizációt kritizáló, a szociális reformokat elutasító, Amerika-ellenes, populista jelszavak mögött.
A Szászországban aratott választási siker máris kihívó lépésre késztette az NPD-t, a párt nem riad vissza attól, hogy ismert militáns aktivistákat vonjon be a vezetésbe, így Thomas Wulffot, a Hamburgban és Schleswig-Holsteinben működő szélsőjobboldali csoportok vezéregyéniségét és Thorsten Heisét, az 1995-ben betiltott Szabad Német Munkáspárt súlyos testi sértés és zsarolás miatt többször elítélt, hajdani elnökét, aki szkinhed zenekarok készítette CD-felvételekkel terjeszti a nemzetiszocialista ideológiát, az agresszív antiszemita propagandát. Brandenburgban a DVU-ra majdnem annyi polgár szavazott, mint a szocialista PDS-re és a liberális FDP-re együttesen, Szászországban az NPD szinte egy szintre jutott a német demokrácia legidősebb pártjával, az SPD-vel.
A megerősödött szélsőjobboldallal szembeni fellépés komoly gondot okoz mind a sajtónak, mind a politikai ellenfeleknek. A szavazás napján a legkönnyebb megoldást választották. A közszolgálati tv-állomások riporterei egyszerűen elvették előlük a mikrofont, a demokratikus pártok képviselői pedig tüntetően kivonultak a stúdiókból. Spontán, imponáló, de nem éppen professzionális megoldás. Éppen úgy nem, mint az a parlamentáris gyakorlat, hogy az NPD/DVU-képviselők üres padsorok előtt mondják el beszédeiket. A demokrata tömbnek nem lesz más választása, minthogy vállalja a közvetlen verbális erőpróbát a neonácikkal – határozott kiállással a programról, kellemetlen vitákban is járatos, magukat minden helyzetben felismerő, provokációkra felkészült szóvivőkkel.