A hidegháború alatt az amerikaiak garantálták a status quót, így az NSZK biztonságát is. Ennek fejében Washington továbbra is hálát vár el. Mennyire tartja ezt megalapozottnak?
– Ezek az idők elmúltak. Sőt, előzőleg sem a hálán alapultak az amerikai–német kapcsolatok, hanem a közös érdekekre, az erkölcsi értékek összhangjára és a kollektív biztonság jelentőségére. 1990 után a helyzet változott ugyan, de 2001 szeptembere óta új biztonságpolitikai célok alakultak ki a nemzetközi terror elleni harcban, amelyhez a szövetségi kormány hatékonyan járult hozzá. Más kérdés, hogy az amerikai kormány ezt megfelelően honorálta-e? Attól tartok, nem. Az ellentét az iraki háborúval kapcsolatban csúcsosodott ki. Berlin józan érvelése helytálló volt, de azt rossz stílusban, ügyetlenül adta elő, és olyan vitákhoz vezetett, amelyek hatása mind a mai napig érezhető.
– Gerhard Schröder világos állásfoglalása, hogy nem küld német katonákat Irakba, továbbra is érvényes. A német politika saját vagy inkább európai meggondolásokra támaszkodik?
– Az Európai Uniónak nincs határozottan az Egyesült Államok támogatásához fűződő érdeke, de ellene sem lép fel. Az iraki háborúról alkotott vélemények igen ellentmondóak, valószínűleg csak a történelem dönti majd el, hogy helyes volt-e azt kirobbantani. Németország kiveszi a részét a béke biztosításából Afganisztánban és a Balkánon is. Schröder kancellár viszont határozottan kijelentette, hogy ezt a feladatot nem hajlandó kiterjeszteni Irakra. Az amerikaiak ugyanakkor az iraki háborút a terror elleni küzdelem részének tekintik, s ez a megközelítés nem nyerte el sem a németek, sem több más európai ország egyetértését. Az Egyesült Államokban is sokan kritizálják az iraki háborút, hogy a kritikusok kisebbségben vannak-e, vagy többségben, az minden bizonnyal kiderül az elnökválasztás eredményéből.
– Az amerikai védelmi miniszter a NATO fokozott bekapcsolódását követeli az iraki rendezésbe. Német kollégája, Peter Struck előbb megértést mutatott a kéréssel kapcsolatban, majd visszakozott. Miként léphet a NATO e kérdésben?
– Sok függ attól, hogy ki lesz az elnök. Az amerikaiak az iraki háborút unilaterálisan vívják, szövetségesekkel ugyan, de közel sem olyan koalíciós támogatással, mint amilyenre eredetileg számítottak. Az áldozatok és a költségek elsősorban Amerikát terhelik, lassan 150 milliárd dolláros kiadással. Washington érzi ezt a terhet, és természetesen igyekszik azt másokra is áthárítani. Mindegy, hogy milyen perspektívából nézzük az iraki eseményeket, Európának nem lehet érdeke, hogy az amerikaiak hajótörést szenvedjenek. Valamilyen formában az EU is rákényszerül arra, hogy segítséget nyújtson. Nincs eldöntve, hogy a NATO általában vagy csak annak bizonyos része, esetleg a németek is hajlandók lesznek-e erre a lépésre. A kérdésről komoly viták folynak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Peter Struck a napokban sejttette e lehetőséget, de a kancellár azonnal rápirított. Tehát még a szociáldemokrata/Zöldek koalíción, sőt az SPD-n belül is eltérnek a vélemények arról, milyen megoldást kellene választani. Valljuk be őszintén, vannak érvek arra, hogy Németország is képviseltesse magát Irakban, amennyiben ezt megkövetelik és Kerry ezt erélyesebben fogja szorgalmazni, mint Bush. A szövetségi kormánynak ebben az esetben egyre nehezebb lenne nemet mondania.
– Statisztikai adatok szerint az amerikaiak mindössze 17 százalékának van útlevele, illetve ennyien jártak külföldön. Most mégis elsősorban külpolitikai kérdések befolyásolják az elnökválasztást. Melyik irányba?
– Az amerikaiak évtizedeken keresztül bizonyították, egészséges ösztönnel megérzik, hogy milyen feladatok várnak rájuk a világban. Az Egyesült Államok számtalan alkalommal tudott rendet teremteni, és azt biztosítani határain kívül. Ezeket a feladatvállalásokat a lakosság – választások alkalmával – politikailag rendre támogatta és továbbra is erős, határozott Amerikát kíván. De nem magára hagyatva! Az amerikaiak keresik és elvárják az együttműködést, így az ENSZ-ben és más közös szervezetekben. Mi, németek, a turizmus világcsúcstartói vagyunk, de erősen kételkedem abban, hogy a lakosság felfogja az Európával és a világgal szemben ránk háruló felelősséget.
– Az Amerikához fűződő viszonyban különbségek tapasztalhatók a régi és az új EU-országok között. Ön mit ajánlana a lengyeleknek, a cseheknek, a magyaroknak? Közeledést vagy inkább a tartózkodást?
– A rendszerváltás óta e térségben a nemzeti fennmaradás akaratának fenoménjával találjuk szemben magunkat, ami teljesen érthető jelenség az új demokráciákban. Amit ugyanis mi az integráció jegyében éltünk meg, az az ő – az egykori Varsói Szerződés tagjai – számára erőszakot jelentett, függetlenségük elnyomását. Természetes tehát, hogy az új szuverenitásban nemzeti identitásukat keresik. Hamarosan rá fognak azonban jönni arra, hogy az EU-ba és a NATO-ba való beilleszkedéshez egyensúlyt kell találniuk a feltámadt nacionalizmus és az integrációs elkötelezettség között. Amerikával szemben erre nincs szükségük, a bilaterális kapcsolatokat nemzeti érdekeik szem előtt tartásával alakíthatják ki abból a történelmi tapasztalatból kiindulva, hogy ha az Egyesült Államok biztonsági garanciát ad, akkor tartja is magát adott szavához. Nyugat-európai biztonságpolitikai ígéretért viszont a lengyel, a cseh vagy a magyar kormányfő egy lyukas garast sem adna, hanem az amerikaiak után igazodna. Gazdasági tekintetben viszont az EU-hoz kell közeledniük.
– Németország mindeddig a béke szigetének mondhatja magát, mentes a terrorcselekményektől. Meddig még? Mivel magyarázható ez a különleges helyzet?
– Szerencsénk volt. A szövetségi kormány mindent megtesz, hogy továbbra is jó színben tüntesse fel az országot. Ellene vagyunk a háborúnak Irakban, civilizált, kulturált példaképként igyekszünk beállítani magunkat, olyannak, aki senkinek sem akar roszszat. Mégis kérdéses, elegendő lesz-e ez a jövőben is egy olyan világban, ahol háborúk dúlnak? Meg kell értetni a lakossággal, hogy ez a helyzet nem tarthat örökké, hogy krízisek és harcok mindig lesznek, s hogy azokba mi is belekeveredhetünk, továbbá fontos más nemzetekkel koordinálni a honvédelmet, és ezért is fontosak az olyan szervezetek, mint a NATO. Ezen túlmenően pedig igen jelentős az önfenntartási akarat ápolása. Nagy horderejű a demokratikus tolerancia, de éppen ilyen lényeges az önfenntartás elszánt gondozása. Emiatt azonban kétségeim vannak, tartok attól, hogy az elmúlt ötven esztendő során elkényeztetett társadalmunk előbb vagy utóbb magas árat lesz kénytelen fizetni, amennyiben nem nyitja ki időben a szemét.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
