(meddig tanul a jó pap…)

Én nem tudom, lehetséges-e egy mesterséget tökéletesen elsajátítani. Egy berozsdásodott csavar néha a legzseniálisabb vízvezeték-szerelőt is megtréfálja, talán ezért is alakult ki az a szokás, hogy a mester, ha teheti, nem a javítással bíbelődik. Számos olyan tevékenység létezik, ahol a teljesítmény gyakorlatilag nem mérhető, ahol a makromutatók alantas voltát számos körülménnyel mentegetni lehet, ahol valójában az ízlések és pofonok különbözősége dönt. Ezért lehetséges például, hogy a legjobban működő demokráciákban is az ellenzék másként látja a dolgok zömét, mint a kormánypártok, így aztán Sztálin kedvenc mondása, miszerint a tények makacs dolgok, nem mindig nyer igazolást.
Talán jó volna, ha minden emberi teljesítmény, bizonyos sportágakhoz hasonlóan, mérhető lenne, s mindenki tudna megfelelő vizeletmintát produkálni, ha netán annak jő el az ideje. Jellemző, hogy éppen a sport az, ahol az ember feszegetni tudja saját teljesítőképessége határait, ahol nyilvánvaló a haladás. Persze a szerencse a legkiválóbb sportolók vetélkedésében is játszik némi szerepet, de normális esetben Federert, az aktuális teniszkirályt nem tudja legyőzni az outsider, bármekkora önbizalommal és győzni vágyással áldotta meg az ég. A sportolók azonban, ellentétben a jó papokkal, nem tanulnak holtig. Tanulási idejük mindössze tíz-tizenöt év, s további néhány esztendeig a csúcson lehetnek. Persze vannak olyan sportágak is, ahol az életkor nem dominál oly erőteljesen, mint mondjuk az úszásban és a teniszben. Vegyük például az úgynevezett sporthorgászatot, ami lényeges elemekben különbözik a versenyhorgászattól, amelyet profik űznek. Azt hihetnénk, hogy a horgászatban a szerencse legalább akkora szerepet játszik, mint a tudás és a tapasztalat.
Jómagam harmincegynéhány év óta próbálok tökélyre jutni a halfogás mesterségében, ha nem is gyurcsányi becsvággyal és aktivitással, de igyekszem a csopaki nádasban alkalmazni a legkorszerűbb módszereket, s lényegében az adott helyen legalább olyan „beágyazott” vagyok, mint az MSZP a hetedik kerületben. Mind ez ideig az volt a meggyőződésem, hogy ha nem is tökéletesen, de megfelelően horgászok, s eredményeim, helyi viszonylatban, kiállják a próbát. Tizennyolc éve ugyanazon két nádbokor között pontyozok, türelmem azonban csekély, még sohasem töltöttem el horgászattal egy teljes éjszakát, s be kell vallanom, nem tartok igazán lépést a szakirodalommal.
Nos, arra akarok kilyukadni, hogy mondjuk egy nyáron fogok negyven-ötven kiló halat, amely mennyiséget sokan meg sem közelítik. Ám idén, augusztus végén megjelent a kőhányás tövében egy ifjú rozzant gumicsónakon, s míg én sötétedés után téli dzsekiben is vacogtam, ő fürdőnadrágban, térdig vízben állva intézte különböző dolgait, s legnagyobb megdöbbenésemre a kőhányástól úgy száz méternyire egymás után fogta a kapitális pontyokat este tíztől hajnali ötig. Látnom kellett, hogy esetében szerencséről szó sincs: speciális, saját maga által gyártott bojli csalit és etetőanyagot használt, elektromos kapásjelzőt, hajszálfinom zsinórt; egy hét alatt nyolc darab tíz kilón felüli pontyot fogott, lényegében ugyanazon a vízen, ahol én huszonnégy év alatt talán húszat, ha fogtam. Nézve és átérezve produkcióját, rájöttem, hogy fél szívvel horgásztam mind ez ideig, sosem töltöttem el éjszakákat mezítláb a puszta kövön kuporogva. Most jöttem rá igazán, hogy áldozat és teljes odaadás nélkül nincs igazi siker semmiben.
Hogy mint jó pap ezt holtomig tanulom-e, én nem tudom…