Csoda, hogy az egyházi ügyek még nem kerültek át a kábítószer-problémákkal foglalkozó hivatal hatáskörébe. Mert a liberális szemléletű, felvilágosultan bolsevik állam a könnyű drogok élvezetét tolerálja, de a nehezebb szerek terjesztését és használatát semmiképpen nem támogathatja, egyenesen tiltja. Márpedig Marx óta tudjuk, hogy a vallás a nép ópiuma, ami igazán nehéz kábítószernek számít. Talán magát Marxot is a tömény keresztvíz és az átható tömjénillat bódította el egy életre. Később Lenin sem akart lemaradni mestere mögött, s nem túl eredeti módon, a vallást szellemi pálinkának (vodkának) nevezte – ő nyilván már az állami szeszmonopóliumra mint központilag hamisítható költségvetési bevételre gondolt.
Az egyházakra nem lehet zárjegyet tenni, s a liberális szemléletű, felvilágosultan bolsevik államnak ez az egyik fő gondja. Mindenesetre az eltelt tizenöt évben nem hallottuk, hogy az utódpárt és hű szövetségese elhatárolódott volna Marx és Lenin vallásokat minősítgető kijelentéseitől, vagy nyilvánosan megtagadta, elutasította a vallások elhalásáról (adminisztratív, azaz erőszakos módon történő felszámolásukról) szóló baloldali alaptételt. A vallások és szociológiai megjelenési formájuk, az egyházak elleni szakadatlan harc – ismer ugyan átmeneti megalkuvásokat, de csak taktikai okokból – nem szűnt meg a rendszerváltozás után. Az alapvető cél maradt, csak kevesebbet beszélnek róla. Ezért viszonylag ritkán – de azért rendszeresen – lehetünk tanúi bősz egyházellenes kirohanásnak, antiklerikális akciózásnak, vallásgyalázó hisztériáknak. A „polgári demokráciában” kontraszelektált baloldaliak egyelőre kénytelenek jó képet vágni az egyházak aktív közéleti szerepvállalásához, ám nem tűrhetik tétlenül társadalmi befolyásuk növekedését.
Finomul a kín. Az államnak már nem kell álruhás provokátorokat, verőlegényeket, egyházügyi hivatalnokokat rászabadítania az egyházakra, van neki sajátja meg többségi törvényhozása. Az egyházakat lejáratni, tevékenységüket gátolni ez is elég.
Az egyházi szociális intézményekben sok baj van. A gondoskodó megértés, szeretet légköre nem felel meg a modern követelményeknek. Állami támogatásukat valamilyen módon csökkenteni kell. Az egyházak oktatási intézményeivel még több baj van. Nem elég, hogy azokban a szeretet légköre uralkodik, fegyelemre, nem csupán a másság, hanem a mások iránti tiszteletre is nevelik a tanítványokat, s ami a legrettenetesebb, a tudásnak nevezhető ismeretanyagot is átadják a nebulóknak. Az 1995-ben lendületbe hozott oktatási reform ezeket a destruktív jelenségeket nem szenvedheti. Mivel az oktatás anyagi követelményei az utóbbi években gigantikus mértékben növekedtek, az egyházi iskolák állami támogatásának csökkentése a liberális iskolaipar elemi érdeke.
A jövő évi költségvetés tervezetében – hangsúlyozom: tervezetében – az egyházi oktatási intézmények támogatása húsz százalékkal kevesebb lenne, mint az önkormányzati iskoláké. Lehet, ez a szám a törvény megszavazásakor már változik. De maga a próbálkozás figyelmeztető jel. Az oktatás, a kutatás-fejlesztés fontosságát hirdető kormány, a diplomások számát sokalló oktatási miniszter szíve szerint kihagyná ebből a „forradalmi” fejlődésből az egyházi, régi, szép kifejezéssel élve, a hitvallásos iskolákat. Ám még szólás-, vallásszabadság van az országban, ezért nemcsak a szándékot, az összegekben megjelenő tényeket is tagadják. Ha mást nem, ezt a magatartást jól megtanítják a „világnézetileg semleges”, liberális szellemű iskolákban.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
